Szent Rita ünnepe Casciában: zarándokok ezrei kérték pártfogását

Kitekintő – 2014. május 23., péntek | 19:02

Az olaszok egyik legismertebb és legkedvesebb szentjéről ünnepélyesen emlékeztek meg liturgikus emléknapján, május 22-én az olaszországi Casciában. Az eseményről Molnár Tamás káplán küldött beszámolót szerkesztőségünkbe.

Magyarországon, valamint a határon túli magyarság körében is – például a csallóközi Nagymagyaron (Zlaté Klasy) –, de a világ más tájain is nagy népszerűségnek örvend a Szent Rita-tisztelet.

Krisztus szeretetének jó illatát árasztja, aki fényt és melegséget hoz a sötét és rideg szívekbe – így jellemezte a reménytelennek tűnő helyzetekben is hathatósan közbenjáró szentet James Michael Harvey bíboros, a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilika főpapja, aki Szent Rita liturgikus emléknapján délelőtt tizenegy órától szentmisét mutatott be a festői tájba illeszkedő casciai bazilika előtti téren.

Az idei ünnepen is jelen volt a helyi egyházmegye püspöke Renato Boccardo; további püspökök, papok, Ágoston-rendi szerzetesek és szerzetesnők, valamint több ezer hívő, akik közül sokan kezükben megáldásra magukkal hozott rózsát tartva fohászkodtak a nyárinak beillő ünnepnap folyamán a Mindenhatóhoz, Szent Rita közbenjárását kérve, akinek földi maradványai a bazilika bal oldalkápolnájában elhelyezett üvegkoporsóban nyugszanak.

Ezekben a földi maradványokban egy nő törékeny testét látjuk, ami testalkatban ugyan kicsi, életszentségben azonban nagy – mondta homíliájában a bíboros. Kiemelte: e szent mint feleség, édesanya, özvegy és szerzetesnő hősies keresztény élete miatt vált világszerte ismertté. Vagyis minden életállapot és körülmény megfelelő lehet az életszentség gyakorlására. A casciai szent tisztelőjének lenni ezért elkötelezettséget is igényel, s a szív megtérését.

Egyre elterjedtebb tiszteletének köszönhetően egész év folyamán zarándokok sokasága keresi fel az olaszországi Umbria tartománybeli Cascia városkáját, ahol a szentmisén való részvételen kívül a legtöbben a bűnbánat szentségéhez is járulnak, s bizalommal kapaszkodnak Szent Rita segítségébe megoldhatatlannak látszó gondjaikkal, remélve, hogy Cascia szentje akár az utolsó pillanatban is segít.

Michal Mucha felvételei az idei casciai ünnepen készültek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria