Szombathelyre zarándokoltak a Magyar Kolping Szövetség tagjai

Hazai – 2016. szeptember 22., csütörtök | 11:30

Közel kétszázötvenen vettek részt a Magyar Kolping Szövetség szombathelyi zarándoklatán szeptember 17–18-án. A szervezet tagjai a Szent Márton-év alkalmából érkeztek a vasi megyeszékhelyre az ország minden részéből, hogy megismerkedjenek a savariai születésű szent életével, lelkiségével.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Márton-templom volt az egyik helyszíne a kétnapos szombathelyi zarándoklatnak. A résztvevők megismerkedtek a templom történetével, megtekintették a kápolnát és a látogatóközpont kiállításait is. Emellett felkeresték a Vas Megyei Levéltár új, Szent Márton helyi kultuszát bemutató tárlatát és az egyházmegyei könyvtárat is. A zarándoklat nyitóprogramja a székesegyházban bemutatott szentmise volt.

Miskolcról, Pécsről, Budapestről, Balatonföldvárról, Győrből, Egerből, de a Szombathelyi Egyházmegye területéről, Lentiből és Körmendről is érkeztek zarándokok. A nagy létszám a helyi szervezőket is örömmel töltötte el – mondta el Kőszegfalviné Pajor Klára, Szombathely Város Kolping Egyesületének elnöke, az egyik főszervező. Hozzátette: tizenöt Kolping-család képviseltette magát a rendezvényen. Ez azt mutatja, hogy Szent Márton neve tényleg hívószó.

Szent Márton és Adolf Kolping között sok a hasonlóság. Mindig van mit adni az embereknek, mindig van mit kettévágni és megosztani a másikkal: egy jó szó, egy mosoly, egy vigasztalás – mondta Kövesi Ferenc, a Magyar Kolping Szövetség egyházi elnöke. Kolping atya elveinek – légy jó családapa, családanya, légy jó szakember és a társadalom jó tagja – része az is, hogy oda kell figyelni a másik emberre, meg kell látni a másik emberben Krisztust, ahogy meglátta Szent Márton is.

A résztvevők vasárnap Jákra látogattak.

A Szent Márton-évben folyamatosan érkeznek Szombathelyre zarándokok, hogy a szent születési helyével, kultuszával megismerkedjenek. Szeptember végén Kaufbeurenből, majd néhány nappal később Stuttgartból érkezik nagyobb létszámú zarándokcsoport.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Kolping.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria