Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – Sarlós Boldogasszony ünnepe

Kultúra – 2013. július 2., kedd | 12:20

Mária útnak indul. Azért indul, hogy segítsen. Az Istennel való találkozás a másik ember felé kell, hogy fordítson bennünket. Nem tarthatom meg magamnak, amit kaptam. Nem csupán nekem, mindenkinek akarja rajtam keresztül adni az Isten. Mária példája erősítsen a másik emberhez való fordulásomban.

Magyarországon a régi szokás szerint ma ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária látogatását. Az aratási munkálatok miatt nálunk Sarlós Boldogasszony az ünnep népies neve.

Az ünnepet a világegyház május 31-én üli meg.

Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól tudta meg, hogy idős rokona, Erzsébet, Keresztelő Szent János leendő anyja már hat hónapja gyermeket vár. Azonnal útra kelt, hogy a nehéz napokban segítségére lehessen. Ehhez a látogatáshoz kapcsolódik Mária csodaszép hálaéneke, a Magnificat (Lk 1,47-55), mely már az őskeresztényeknél az Egyház hálaadó éneke volt, s azóta is imádkozzuk az esti zsolozsmában, a közösségi és magán imádságokban. Mária az Egyház mintája, jelképe, igazi előénekese ebben a hálaadásban.

Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát:
Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas:
ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők.

Csodát művelt erős karjával:
a kevélykedőket széjjelszórta, hatalmasokat elűzött trónjukról,
kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti,
a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.

Gondjába vette gyermekét, Izraelt:
megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért,
Ábrahámnak és utódainak mindörökké.

kép: M.S. MESTER (16. század) Mária és Erzsébet találkozása, Tempera, fa, 139 x 95 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

***

Sarlós Boldogasszony a szegények és szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és fogságban sínylődők pártfogója és áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma.

Az ország északi részein ezen a napon felvirágoztak egy széket és a ház elé tették. Ha erre jönne a nehézkes Mária, legyen hol megpihennie.

A Sarlós Boldogasszony elnevezés utal az ünnepnek az aratással, termékenységgel való szimbolikus-szakrális párhuzamára. Ezt tanúsítja a következő szöveg is:

Az isteni Szűzanya indul hosszú útra,
Szent Erzsébet rokonának látogatására.
Siet drága terhével, isteni gyümölcsével,
Amerre megy, ahova lép, áldás derül fel,
Mert az égi jó Atya áldását osztogatja:
Gazdag termés, istenáldás virul nyomába.

Az aratás a parasztember életében és munkájában nagy esemény, amelyre a gépesített munkatechnika korszakában is bizonyos áhítattal és komolysággal készül. Az élet, vagyis a mindennapi kenyér a régi parasztok szemében Isten ajándéka, valamiképpen Krisztus teste (Oltáriszentség). A Miatyánkban is ezért könyörögnek a hívek.

Szil rábaközi faluban Sarlós Boldogasszony ünnepe volt az aratás kezdete. Misét hallgattak, mialatt a szerszámokat a templom falához támasztották. Utána a búzában mindenki vágott egy rendet, majd hazatértek. Csak másnap fogtak igazában a munkához. Zsidány horvát aratóit és szerszámaikat a munka kezdete elölt a plébános megáldotta. Pusztaföldvárott ez kint a búzaföldön történt.

Régi gyakorlat és hagyomány szerint még a 18. században is az asszony sarlójával aratott, a férfi pedig nyomában járva kötözött. A nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat, és Fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza.

Göcsejben mielőtt az aratók munkába fogtak volna, térdepelve imádkoztak. Két gabonaszálat a derekukra kötöttek és ez mindaddig ottmaradt, amíg magától le nem esett.

Aratás közben, ha a gazda, vagy akárki idegen meglátogatta az aratókat, az ország több vidékén a marokverő lányok szalmakötéllel körülvezették és csak némi jutalom ellenében eresztették szabadon. Felgyőn a lány az idegent hirtelen átölelte és a kötéllel leszorította a karjait, miközben ezt mondta: Isten éltesse sokáig! A szokás nyilván szorongás maradványa: az idegent megkötik, hátha rontó szándékkal közeledik a szertartásnak érzett aratás munkásaihoz.

(Forrás: katolikus.hu, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.)

Magyar Kurír