Természettudományos mintaprojekt indul a nagykállói görögkatolikus középiskolában

Hazai – 2022. július 5., kedd | 10:35

Fontos mérföldkőnek nevezte Vassné Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora a felsőoktatási intézmény és a Nyíregyházi Egyházmegye között megkötött együttműködési megállapodást, amelyet június 30-án írt alá az egyetem vezetése, valamint Szocska A. Ábel görögkatolikus megyéspüspök.

A megállapodás értelmében a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban nagy hangsúlyt fektetnek a jövőben a természettudományos tárgyak népszerűsítésére. Ezzel is új impulzust szeretnének adni az egyetem természettudományos képzéseinek, ezen belül is a fizika, kémia, biológia szakos tanári képzéseknek.

„Az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent az érdeklődés a természettudományos szakok iránt, nemcsak nálunk, hanem országosan is látszik ez a tendencia, s ezen szeretnénk változtatni a megye középiskoláival összefogva. Azt látjuk, hogy azokban a középiskolákban, amelyekben emelt szinten tanulják a diákok a természettudományos tantárgyakat, és jelentős számban tovább is tanulnak, orvosnak, gyógyszerésznek vagy állatorvosnak mennek, csekély számban indulnak el a tanári pályán. Sajnos az utóbbi években tapasztalható szaktanárhiány is ide vezethető vissza, ezért minél több fiatalt szeretnénk bevonni a beiskolázási programunkba. Segítünk felkészíteni őket az emelt szintű érettségire, ösztönözni a tehetségeket, hogy vegyenek részt országos diákköri versenyeken, tudományos programokon. Ezenkívül az egyetem terepgyakorlatot is biztosít számukra, a középiskola pedig partnerséget nyújt a leendő hallgatók toborzásában” – hangsúlyozta a rektor. Elhangzott: a megállapodás értelmében a felek különböző pályázatokban, projektekben is részt vesznek a jövőben.

„Hitünk szerint a természetfeletti a természetesre épül. Az Egyház mindig is azon fáradozott, hogy elöl járjon a tudományok művelésében is. A Nyíregyházi Egyházmegye teológiai felsőoktatási képzése megoldott, s most nagyon örülök, hogy bekapcsolódhatunk abba a programba is, amely a fiatalokat a természettudományok művelésében segíti. A magunk részéről további lépésként bevezetünk egy ösztöndíjrendszert, amely reményeink szerint motiválja iskolánk diákjait, hogy tanári pályán, természettudományos területen tanuljanak tovább” – mondta el az eseményen Szocska A. Ábel püspök, és Isten áldását kérte az együttműködésre.

A Kelet-Magyarország kérdésére a főpásztor hozzáfűzte, az egyházmegye intézményeiben jelenleg is vannak üres pedagógus álláshelyek, és látva a folyamatot, hogy egyre több helyen egyre nehezebb a szakos tanári ellátottság biztosítása az általános és középiskolákban, elejét szeretnék venni ennek a problémának. Bíznak abban, hogy lesz elég természettudományokat oktató pedagógus a megyében.

A nagykállói gimnázium igazgatója, Gincsai Zoltán Gábor elmondta: 568 tanulója van iskolájuknak. Örülnek a megállapodásnak, ugyanis a magas továbbtanulási arány ellenére az érettségizők közül kevesen mennek pedagóguspályára, inkább a műszaki, közgazdasági szakokra jelentkeznek, és az orvosi egyetemekre is bejutnak diákjaik. Ahogyan az igazgató fogalmazott, az együttműködés újabb perspektívákat is nyithat a diákok előtt, ugyanis egyre nagyobb figyelmet kap manapság a környezetvédelem, ezen a területen új szak is indul az egyetemen.

Szerző: Kanalas Ottília

Fotók: Pusztai Sándor

Forrás: Kelet-Magyarország/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria