Tizenötödik alkalommal adták át Székesfehérváron a Szent István-emlékérmet és -díjat

Hazai – 2018. augusztus 21., kedd | 13:46

Ribi Péter, a Fehérvár Travel Kft. ügyvezetője vette át augusztus 17-én a Szent István-emlékérmet és -díjat Székesfehérváron. A 2004-ben alapított elismerést minden évben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az augusztus 17-i díjátadó ünnepségen Spányi Antal püspök köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: a keresztény embernek örök értékeket kell képviselnie és az életében megvalósítania. A keresztény törődjön embertársaival és mindenkivel, aki rászorul. Szent István megértette a kereszténység üzenetét, és nemcsak mint elméleti igazságot fogadta be, hanem életének vezérlő elvévé tette – fogalmazott a főpásztor.

A díjazottat Ugrits Tamás pasztorális püspöki helynök, pápai káplán méltatta, kiemelve, hogy Ribi Péter személyét, segítségnyújtását Szent István-i értékké teszi hitvallása, amely egyben alapítványának jelmondata is: „Lemondani a feleslegesről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség.”

A Szent István-i értékrendben az anyagi javak – éppúgy, mint a hatalom – felelősséget és kötelességet jelentenek, sokkal inkább, mint jogokat és kiváltságokat – fogalmazott Ugrits Tamás. Arról is szólt, hogy a díjazott számára a segítés lehetőségét kötelességének becsületes elvégzése adta és adja.

Az ünnepi eseményen részt vevők egy kisfilmet láthattak a díjazottról, amelyből kiderült: Ribi Péter a ’80-as években szoftverfejlesztőként szinte minden pénzét utazásra költötte. 1991-ben megakadt a szeme egy hirdetésen, melyben a fehérvári IBUSZ idegenvezetőt keresett. Jelentkezett, és elvégzett egy tanfolyamot. Így került a turizmus világába. Fia születése után szeretett volna kevesebbet utazni; 1996-ban megalapította a Fehérvár Travelt.

Ismeretlen kis irodaként kezdték, egyetlen alkalmazottal. Az első évben kilenc csoportjuk volt, nyolcnak ő volt az idegenvezetője. Fokozatosan növekedtek, 2000-től már jelentősebb tényezőnek számítottak, 2004-re piacvezetővé váltak a körutazások terén. Ribi Péter létrehozta a Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért szervezetet. Az alapítvány tevékenységei között szerepel a Szent Kristóf Ház felépítésének és a fogyatékkal élők lakóotthonának támogatása, az idősek otthonában élők látogatása, nappali klub létrehozása autizmussal élő fiatalok számára. Tíz év alatt több mint kétezer pályázót támogattak 410 millió forint értékben; a fogyatékkal élők nappali intézményének megépítését 138 millió forinttal segítették.

A filmvetítés után felszólaló díjazott megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, és a díjjal járó összeget a Teljes Élet Szociális Alapítványnak ajánlotta fel.

*

A Szent István-emlékérem és -díj korábbi díjazottjai: 2004: Sobor Antal író; 2005: Fitz Jenő régész; 2006: Dosztál Béla ’56-os forradalmár; 2007: Martyn Gizella orvos, Sulyok János Ignác ciszterci szerzetes; 2008: Tóth Mihály professzor; 2009: a Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár; 2010: Szabó Lajosné tanítónő; 2011: Kiss János nagyprépost, helynök; 2012: Balsay István, a város korábbi polgármestere; 2013: Béres József, a Béres Zrt. elnöke; 2014: Rónai László idegsebész orvos; 2015: Kiss Melitta, a Magyar Örökség és Európa Egyesület titkára; 2016: Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója; 2017: Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Szekesfehervar.hu

Fotó: Simon Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria