Több mint borkóstoló

Kultúra – 2021. október 9., szombat | 17:01

Ez a könyv, amely harmonikus egységben láttatja három szerzője egyéniségét, szemléletét és hivatását, sokkal több egyszerű borászati krónikánál, „virtuális borkóstolónál”. Középpontjában a méltán világhírű egri borvidék legfőbb büszkesége áll, a bikavér, amely szinte bordói rangú a vörösborok között.

Szilágyi Réka borkultúra-szakértő, Csutorás Ferenc borász (a régió közszeretetnek örvendő „Csutija”) és Pap Péter István történész nem elégedett meg azzal, hogy mindössze borászati szempontból tárja elénk ennek a nemes italnak a históriáját. Érzékelteti ezt már az egri borvidék egyik nevezetes kulcsfigurájának, Lőrincz Györgynek esszével felérő előszava is. Írása elején még a realitásokat hangsúlyozza: „Az egri bikavér egy csodálatos borvidék több évszázados vívódásának gyümölcse. A könyvet olvasva e sajátos és egyedi vörösbor története mögött nagyon erős hagyomány és küzdelmes múlt tárulkozik fel. Az egyes, jobban dokumentált korszakok igen részletes információkkal szolgálnak számunkra, míg a régmúlt ritka dokumentumkincsei szívünkben nemesítik az egri borhoz, így az egri bikavérhez kapcsolódó érzelmeinket.” A nem mindennapi szépségű Előszó végére már szakrális magaslatokig jutunk: „éljetek méltón abban az elhivatásban, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel, viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” (Károli, Ef 4,1–3.).

Pál apostolnak az efézusbéliekhez intézett leveléből vett idézet jól érzékelteti: bármennyire fontosak is a borászat vagy éppen az egri bikavér révén szerzett hazai és nemzetközi elismerések és kereskedelmi-anyagi sikerek, a borászat és a bor sokkal többet jelent ennél. Nem is lehet ez másként, hiszen e kitüntetett jelentőségű ital számos felekezet hitvilágában és gyakorlatában a Krisztus és az emberek közötti szövetség egyik eleme, a Megváltó értünk kiontott vérének jelképe. Így nagyon illenek ebbe a könyvbe a gazdag és változatos egyháztörténeti vonatkozások: „Eger települése nagyjából a 10. század végén alakult ki, a 11. század elejére pedig már az ország egyik leghíresebb alközpontja, egyszersmind püspöki székhely volt. (…) A szőlőtermesztés elterjedésében nagy szerepe volt az egri püspököknek is, hiszen I. (Szent) István király az egri püspökségnek adományozta az egész megye bortizedét.”

Ami kifejezetten az egri bikavér mikrotörténetét illeti, annyi bizonyos, hogy ezt a sötét színű, jó minőségű vörösbort a 19. század közepétől említik, borászati iratok mellett még egy poéta és egy nyelvész is. Az utóbbi már kifejezetten az egri itókára utal: „A bikavér első szépirodalmi említése a 19. század közepéről, Garay János szekszárdi költő tollából származik, aki 1846-ban Szekszárdi bordal című versében költői hasonlatban használja a kifejezést egy borra: »Színe, mint a bikavér.«  1851-ben ismét felbukkan a név, ekkor már Erdélyi János Magyar közmondások könyve című munkájában: »Bikavér. Így nevezik az erős veres bort, például az egrit.«” S hogy a nevezetes ital egyik külföldi rajongóját se feledjük: Robert Townson angol természettudós a 18. század végén, Utazások Magyarországon című munkájában a hungaricumok között emlegeti, még ha nem is ezzel a későbbi szóval.

A bikavér-krónikák sorában érthető módon kitüntetett helye van a nagyburgundival való rokonságnak, illetve a Csutorás család történetének. Ők tizenkét esztendővel ezelőtt, 2009-ben fogtak hozzá, komoly szaktudással és teljes szívvel, hogy megmentsék az egri érsekség egyik régi szőlőültetvényét. Számomra, főleg két, a pécsi Donátusban borászkodó ős, egy déd- és egy nagyapa utódaként, különösen becses a könyv Eged című fejezete s az e gyűjtőnéven ismert szőlőskertek nevének eredete. Szent Egyedről, a tizennégy segítőszent egyikéről kapta a nevét, éppen úgy, ahogyan a mi Donátusunk egy másikról, Szent Donátról.

A nagyon változatos szövegből nem hiányzik a játékos utalás sem, az Úrilány szobát keres című 1937-es magyar filmben előadott Egri kislány szíve csalfa… című nóta emlegetése, amelyet Zilahy Irén adott elő ebben a régi sikermoziban:

Egri kislány szíve csalfa,

Bikavér csak azért kell.

Hogyha csókját másnak adja,

Bikavér csak azért kell…

A tényeivel, adataival és boros meséivel minden lapján lenyűgöző könyv olvasása közben újra meg újra Gustav Mahler Dal a Földről című versciklusának első epizódja, a Bordal a Föld nyomorúságáról zsongott bennem, amely a német fordításban nagyon költőien hangzik:

Ein voller Becher Weins zur rechten Zeit

Ist mehr wert als alle Reiche dieser Erde.

Azaz:

Egy teli pohár bor a kellő pillanatban

Többet ér, mint a világ összes birodalma. 

(Laki Péter fordítása)

Ilyen messzire – időben távolodva Mahler zenéjétől, a kései romantika korától s a dalciklus eredeti szövegét író Li-Taj-Po verseitől – nem mennék ugyan, de biztos vagyok abban, hogy egy pohár igazán nemes bor, legyen az egri bikavér, tokaji aszú vagy éppen pécsi cirfandli, mindenképpen alkalmas arra, hogy kellő mértékkel fogyasztva enyhítse földi életünk nyomorúságait, feszültségeit. S ne feledjük az imént idézett, Mahler muzsikája jóvoltából mennyei magasságokba emelt, eredetileg kínai nyelven írott költemény egyik következő sorának intelmét: Das Firmament blaut ewig. – Az ég mindörökre kék. Így legyen. Egertől Burgundiáig és Portóig. Legyünk bár borászok vagy értő borfogyasztók.

Szilágyi Réka – Csutorás Ferenc – Pap Péter István: Az egri bikavér. Egy legendás bor története.
Jaffa Kiadó, Budapest, 2021.

Szerző: Petrőczi Éva

Fotó: Jaffa Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria