Tokió érseke: A béke valamennyiünk felelőssége

Kitekintő – 2022. augusztus 14., vasárnap | 16:00

„Ez egy olyan év, amikor a békét lábbal tiporják. Az élet méltóságát és védelmét semmibe veszik. Az idei tíznapos imánk a békéért az élet újabb válsága közepette zajlik” – fogalmazott Iszao Kikucsi, a japán püspöki konferencia elnöke, Tokió érseke Tíz nap ima a békéért című üzenetében.

Az idén augusztus 6-tól 15-ig tartó, évről évre megrendezett eseménnyel a japán egyház az 1945-ben Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák áldozataira emlékezik, és a Szent Szűz oltalmáért könyörög mennybevétele ünnepén, augusztus 15-én.

A főpásztor felidézte Ferenc pápa szavait, aki hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát az élet védelmében és a válság kezelésében. A világot napjainkban megrázó konfliktusok kapcsán Tokió érseke kifejezte aggodalmát, amiért a világjárvány hatásait a háborús krízis is súlyosbítja. Az ukrajnai helyzetre utalva Iszao Kikucsi elítélte az érintett nagyhatalom erőszakos tettét, amely eltiporja a nemzetközi közösség küzdelmét a békéért, és emlékeztetett rá, sokak vágya oltalmazni az életet, és a békére törekedni.

„A pandémia idején megtanultuk, hogy egymás támogatása, az egymás életéről való gondoskodás az élet védelmének a legjobb módja. A béke nem pusztán a konfliktus hiánya, hanem egy olyan állapot, amelyben kiiktatják azokat a tényezőket a társadalomban, amelyek konfliktushoz vezethetnének, és kölcsönösen támogatják egymás életét” – szögezte le az érsek.

„Ma a világ egyre inkább úgy érzi, a békét erőszakkal lehet elérni. De ezzel csak a valódi békét tiporjuk el” – olvasható az üzenetben, amely idézi Ferenc pápa szavait, melyeket az április 17-i, húsvétvasárnapi Urbi et Orbi áldáskor mondott: „Kérem szépen mindenkitől, ne szokjunk hozzá a háborúhoz, elkötelezetten kérjük nagy hangon a békét, a házak erkélyeiről és az utcákon! Aki felelősséget visel a nemzetekért, hallja meg a nép békekiáltását!” (Tőzsér Endre fordítása).

A japán püspöki testület elnöke sajnálattal említette meg, hogy a háború súlyos krízist okoz sok ezer ember életében, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat, el kellett menekülniük, veszélyekkel szembenézve: „Isten ajándékát, az életet oltalmazni kell a kezdetétől a végéig. Mi, akik együtt élünk ebben a közös otthonban, arra kaptunk meghívást, hogy álljunk ki az ökológiai igazságosság mellett, vagyis védelmezzük az emberi életet a fogantatástól a halálig, és védelmezzük az élet minden formáját.”

„A Tíz nap ima a békéért kezdeményezés idején – olvasható a japán hívekhez szóló közleményben –, jut időnk rá, hogy elgondolkodjunk a békéről, és tegyünk is érte. Minden háborúval olyan következmények is járnak, amelyek az egész emberi családot érintik: a menekültek tragédiája felett érzett szomorúságtól a gazdasági és élelmiszerválságig. Engedjük, hogy legyőzzön bennünket Krisztus békéje! A béke lehetséges, a béke kötelesség, a béke valamennyiünk legfontosabb felelőssége.”

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: Fides.org

Fotó: vaticannews.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria