Tűz, víz, madár, erdő

„…és nem beszélem a te nyelvedet.”

(Pilinszky János: Apokrif)

 „nem beszélem nyelved, de beszélek emberül”

(Balla Gergely: elmerül)

Elemi természetmisztikát rajzol, transzcendens élménykörbe hív, a nyelv spirituális tartalékaira hagyatkozik Balla poétikája; szövegközi játékait is ez a szellemi hajlam határozza meg. A dalok irodalmi-filozófiai kontextusokba ágyazódnak: intertextusok, parafrázisok, allúziók színezik át az anyagot, melyek nem a puszta fölhasználás, hanem a kreatív újraértelmezés jegyében állnak. Az egyszerűség kedvéért saját érdekű példákat hozok – minthogy ezekre van tisztább rálátásom. (Mindebből az is következik, hogy a Balla-korpusz számos/számtalan konkrét ponton kapcsolódhat szellemtörténeti hagyományokhoz, csak azokat nem föltétlenül veszem, vesszük észre…)

„Amíg gyorsabb vagy, mint a fák: kapkodsz” – írtam egykor (https://ujforras.hu/halmai-tamas-asztalizen – kötetben: Örömmévalóság, 2017). Dalos adaptációjában a mondat rövidül, s a „fák” helyett használt „erdő” – a gyűjtőfogalom elvontsága révén –, valamint a megszólítás elhagyása mintha éteribbé, egyetemesebbé tenné a közlést: „siet, ki gyorsabb az erdőnél” (partért kiáltó). (Ugyanakkor a „siet” igéből talán bonyolultabb kihallanunk a kapkodás, tehát a káros sietség motívumát.) – Megható adalék, hogy épp e dalszöveget egy többszörösen személyes Esterházy-parafrázis refrénereje emeli a személytelen igazságok létkörzetébe („ezért a mondatért jöttem / ezért a mondatért / ezért az emberért jöttem / ezért az emberért”). A kitűnő költő, Hegedűs Gyöngyi (Balla Gergely édesanyja) idézi föl az emléket: „Hollandiába utaztam, és elküldtem Esterházy Péternek egy fényképet. Azt írtam neki: Ezért jöttem. Ezért a képért. Mindig van egy kép, ami ott elkészül, ránézek, és azt mondom rá: ezért jöttem. Válaszul ezt írta: »…ez szép mondat, ez az ’ezért jöttem’. én mondatokért járkálok. lehet, hogy emberekért kellett volna. bár ott is van kis járkálás.« (esterházy-mail. 2015. 08. 08)” (H. Gy.: Ezért jöttem, https://ujforras.hu/ezert-jottem)

„A lassú madár is gyorsabb az égnél” szentencia több írásomban szerepel (például: https://ujforras.hu/halmai-tamas-asztalizen – kötetben: Örömmévalóság); Ballánál ez mindenekelőtt alighanem prozódiai, illetve rímtechnikai okokból módosul: „lassú madár is gyorsabb az égboltnál” (lassú madár). A kicsiny változtatás jelentésbeli elmozdulással jár: az „égbolt” (a bolt, boltozat jelentéskörével) a magaslati zónák statikusságát hangsúlyozza, s az „égboltnál” szóalak – a három hosszú szótaggal – anyagszerűségében is a nehézkesség állapotát sugallja. A módosítást talán kényszer indokolta, de szemantikai megújulás hagyja jóvá.

Kérdés persze, az időrendi távolság feltétlenül hatástörténeti viszonylatra mutat-e, avagy egyszerűen csak a ráismerések rokon természetéről van szó. Ez számomra sem mindig dönthető el; s talán nincs is jelentősége. Minthogy jelentősége annak van, aminek jelentése: a szerzői egóról leváló nyelvi formációknak, a névtelenségbe – mint közösségi tartományba! – visszatérő esztéticitásnak, idő fölötti hajlandóságaink gyarló üdvének. (Vecsei H. Miklós „megszentelt botladozás”-t említ a fülszövegben; „Végül is minden ilyen egyszerű”, mondja Győrffy Ákos az utószóban.) A „csend kánona” (rajokban száll) vagy az „égboltba zárt madár” (égboltba zárt madár) sem idegen kifejezések az írásgyakorlatomtól – az utóbbi képzet például egy japán versciklusomban bukkant föl bő évtizede: „Egy madár az égboltba zárva / engedelmesen csapkod. / Színes, színházi dráma. / Csak a nap visel maszkot” (Japán kert; http://beszelo.c3.hu/cikkek/versek-7 – kötetben: Szilencium, 2012). A „vízből van a túlsó part” (vízből van) formula is visszatérő gondolati elem különböző köteteimben; például „túlsó partot ácsolni vízből?” kérdésváltozatban. De ezek lehetnek puszta egybehangzások, összeeszmélkedések, együtt vándorló külön utak. S mint ilyenek, jóval hathatósabban jelzik egy úgyszólván emberen túli összetartozás társas élményét, mint a puszta filológiává visszafejthető irodalmi eljárásrendek.

A hazai könnyűzenének többnyire nem a nyelvi-poétikai összetettség a jellegadó erénye. Ezért is üdvözölhetjük Balla Gergely kísérletezően szép szövegeit, melyek a tűz, a víz, a madár vagy az erdő archetipikus szimbolikáján keresztül épp azon tudati dimenzióinkat költögetik új életre, melyeket a zenekari hangzás – egyebek közt – pszichedelikus és indie rockos előzményekre mutató letisztultsága is oly magas színvonalon környékez meg.

A kötet tipografikus-vizuális kivitelezése Dobos Emőke alkotótársi elhivatottságát dicséri. 

Platon Karataev – Balla Gergely: Partért kiáltó.
Prae Kiadó, 2022.

Szerző: Halmai Tamás

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 19-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.