Udvardy György érsek hirdetett igét a pápai református templomban

Steinbach József református püspök köszöntötte az egybegyűlteket. Az istentiszteleten Márkus Mihály esperes, Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző, Mail József apát-plébános, Salgó Ferenc plébániai kormányzó, esperes, Boncz Zoltán lelkipásztor, Polgárdi Sándor esperes, Szakács Gergely lelkipásztor, Farkas Gergely lelkipásztor és Nemes Pál egyházkerületi főgondnok szolgált.

Igehirdetése elején Udvardy György veszprémi érsek köszöntötte a lelkésztestvéreket, a főtisztelendő paptestvéreket és az egész imádkozó közösséget.

„…kinyitották kincsesládáikat, és ajándékot adtak neki; aranyat, tömjént és mirhát.” A mai este szentírási szakasza a bölcsek magatartására irányítja a figyelmet – mondta a főpásztor. – A bölcsek szimbolikusan jelenvalóvá teszik a kereső embert, aki nemcsak a világban szeretne eligazodni, hanem szeretné az Istent megismerni. A bölcseket a maguk meggyőződése, az igazságba vetett hitük irányította; képesek voltak fáradságos utat választani, még akkor is, amikor nem tudták pontosan, hogy hová kell eljutni. Csak tudták: követni kell azt a jelenséget, azt a meggyőződést, ami ott van bennük.

Amikor elérkeztek arra a helyre, ahová a jel, a csillag vezette őket, akkor következett az ő hitük munkája. Hiszen értelmet, tudást, bizonyságot kerestek, s találtak egy gyermeket. A hitük próbája volt ez. Hitükben meghozták azt a döntést, amire szükség volt, ami egészen idáig vezette őket. Képesek voltak felismerni a gyermekben a Messiást. De valami más is történik velük: nemcsak tudásuk tárgyához, forrásához jutottak el, hanem

hódoltak, vagyis letették mindazt, ami korábban számukra bizonyosság volt. Ami korábban számukra erőt, biztonságot jelentett, elengedték, mert egy gyermeket találtak.

A gyermek egészen másfajta gondolkodást, gondoskodást, megközelítést kíván tőlük, s tőlünk emberektől – hangzott el Udvardy György érsek tanításában. – Nem tudjuk, sokan voltak-e a bölcsek, vagy kevesen; honnan jöttek. Az ajándékukból gondoljuk, hogy hárman. Az ajándék a szívük szándékát, hódolatukat, értelmük meghódolását is jelenti számunkra. Mennyire szükség van arra, hogy képesek legyünk az értelem hódolatával leborulni Isten előtt. Amikor már nem a megoldáshoz, a biztonsághoz ragaszkodunk, hanem meghajlunk Isten nagysága előtt. Ők ezt megtették. Mást kerestek, mást találtak, de bizonyságban voltak. Ezért leborultak a gyermek előtt, odaadták az ajándékaikat, megváltoztak, megtértek, s éppen a megtérésükből következett az, hogy más úton (...) tértek vissza.

Más módon tekintettek azután az emberre, az igazságra, mint ahogy korábban tették. Mert találkoztak a gyermekkel. Mert hajlandók voltak leborulni előtte, mert hajlandók voltak odaadni az ajándékaikat: saját magukat.

A bölcsek története az ember, az emberiség keresését jelképezi. A fölismerést, az elismerést. Mert nemcsak fölismerték, hogy ő az Isten fia, hanem elismerték, hogy saját Megváltójuk is. Leborultak előtte, és leborulásuk gesztusa – amelyben benne van egész egzisztenciájuk, létük, értelmük hódolata és szívük szándéka – megtérésre vezetett: megváltoztak.

Odaadták kincseiket, leborultak, és hódoltak a gyermek előtt. Ahol a szíved, ott van a kincsed; ahol a kincsed van, oda kötődik a szíved. Tőlünk ezt a kincset kívánja Jézus: amihez ragaszkodunk, amiről úgy gondoljuk, hogy mi magunk vagyunk; ami biztonságot jelent, eligazodást. S azt mondja: „Add ide. Add ide, aki te magad vagy. Add nekem. Ne félj attól, hogy kisebb leszel. Ne félj attól, hogy valamit elveszítesz.”

Milyen ajándékaink lehetnek most, napjainkban, kultúránkban, változó társadalmunkban? Milyen ajándékaink lehetnek az Úr Jézus Krisztusnak? Mi az, ami foglalkoztat bennünket? Mi az, ami arra indít, hogy Krisztust ismerve, bátran tudjuk járni az utunkat, mert már leborultunk előtte, mert már találkoztunk vele? Milyen kincseket kell odaadni? Mit kíván tőlünk? Milyen cselekvésre akar ösztönözni bennünket? – sorolta a kérdéseket szónok.

Majd utalva arra a dokumentumra, amelyet a világi hívek megszentelődésével kapcsolatban fogalmazott meg Ferenc pápa 2018-ban, a veszprémi főpásztor ezzel a kérdéssel folytatta gondolatmenetét: A mai társadalomban milyen keresztény magatartást kíván tőlünk az értünk emberré lett Isten fia?

Megkívánja mindannyiunktól, hogy nagy figyelemmel kísérjük a mindennapi eseményeket családjaink életében, kultúránkban, társadalmunkban; figyelemmel kísérjük azokat az ideológiai küzdelmeket, amelyek felerősödni látszanak; azokat a jelenségeket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy távoliak, nem érintenek bennünket, s pillanatok alatt azt látjuk, hogy beléptek otthonunkba, meghatározzák, megváltoztatják gondolkodásunkat, szokásainkat, átalakítanak bennünket. Egyfajta figyelemmel és egyfajta veszélyérzettel. Nem azért, mert félünk, hanem mert érzékenyen akarunk figyelni arra, hogyan érinti ez emberségünket, amiért értünk az Isten fia emberré lett, megváltott bennünket, meghalt és föltámadott – fogalmazott igehirdetése végén Udvardy György veszprémi érsek.

Az ökumenikus istentisztelet végén Steinbach József püspök kiemelte: szimbolikus, hogy a Közel-keleti Egyházak Tanácsa a napkeleti bölcsek történetét választotta az idei ökumenikus imahétre. Az evangélium Keletről indult el Nyugat felé. „Mi, jóléti keresztények elkényelmesedtünk, el vagyunk kényeztetve, ezért szükségünk van a megújulásra.

A közel-keleti keresztények, akik instabil helyzetben, komoly szenvedést vállalnak a hitükért, hűséggel kitartanak az utolsó percekig, mint a napkeleti bölcsek. Számunkra ez példaértékű”

– hangsúlyozta a református főpásztor.

*

A Krisztus-hívők egységéért felajánlott imahét Pápán, a keresztény egyházak képviselőinek kerekasztal-beszélgetésével zárult a főegyházmegyében.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír