Új Szent Márton-kiállítás nyílt a Vas Megyei Levéltárban Szombathelyen

Kultúra – 2016. augusztus 18., csütörtök | 12:45

„Szent Márton emlékezete szülőföldjén” címmel új, Szent Márton kultuszát, tiszteletét bemutató tárlat nyílt augusztus 15-én Szombathelyen, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára kiállítóhelyiségében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Márton-emlékév alkalmából olyan tárlatot szerettek volna létrehozni, amely bemutatja, hogy az itt élők számára mindig is fontos volt, hogy a szent emlékét megőrizzék, ápolják – mondta a Szombathelyi Egyházmegye honlapjának adott interjújában Melega Miklós, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárának igazgatója. Több hónapos kutatómunka előzte meg a tárlat megnyitását, hiszen olyan emlékeket is bemutatnak, amelyeket eddig még nem láthatott a közönség. Tizenöt tablót állítottak össze, amelyek segítségével a látogatók megismerhetik többek között Szent Márton egyházmegyéjét, a Szent Márton titulusú Vas vármegyei templomokat, a Szent Márton-kutat, a Szombathelynek adományozott kiváltságot, illetve a várost felkereső híres utazókat, akik nem felejtették el megemlíteni leírásaikban Márton nevét. A tablókhoz illeszkedő tárlókban pedig pecsétek, oklevelek, térképek láthatók, vagy a vépi kántorkönyv, amelyben egy Szent Mártonról („Savaria gyémántkoronája”) szóló imádság is fennmaradt.

A látogatók a levéltár munkatársai által készített – leírásokat és fényképeket tartalmazó – adatbázis segítségével kutakodhatnak például a Vas vármegyei Szent Márton titulusú templomok között, amelyek elhelyezkedése terepasztalon is megtekinthető.

A kiállítás megnyitóján Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta: Szent Márton életének két eseménye – születése és édesanyjának megkeresztelése – köti őt biztosan a városhoz. A keresztelésről Rumi Rajki István már készített egy alkotást, amely ma a Szent Márton-templom előtt áll. A terv az, hogy a szent születéséről is készüljön szobor. Erre ír ki pályázatot az önkormányzat, amiről előreláthatóan a következő közgyűlésen hoznak majd döntést.

Forrás, videó és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria