Újmise a szegedi „esti 8-ason”

Hazai – 2018. szeptember 26., szerda | 16:08

Különleges volt a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szokásos vasárnap este 8 órakor kezdődő szentmiséje a szegedi dómban. Szeptember 23-án a Szegedi-Csanádi Egyházmegye védőszentje, Szent Gellért ünnepének előestéjén a szentmisét a szeptember 8-án pappá szentelt Kovács Zoltán mutatta be.

A szentmisén sok egyetemista és idősebb hívő vett részt, hiszen ez volt az első szentmise, melyet szentelése helyén, a szegedi dómban mutatott be Kovács Zoltán. Köszöntőjében felidézte a lelkészség legutóbbi programját, melyen „szerepelt”, a hivatások vasárnapját: akkor papi hivatásának alakulásáról beszélt, ezért most különleges öröm volt a jelenlévők számára látni ennek a készületnek a beteljesülését.

Kovács Zoltán szentbeszédében Szent Gellért példáját emelte ki a fiatalok számára, előbb azonban az évközi 25. vasárnap evangéliumából kiindulva beszélt az apostolok nem követendő viselkedéséről. Az apostolok, miután Jézus beszél nekik a haláláról és feltámadásáról, nem kommunikálnak vele, hanem magukba fordulnak, és arról vitatkoznak, hogy ki nagyobb közöttük. Megszűnik közöttük a kommunikáció, a kommunió Jézussal és egymással.

Az újmisés követendő példaként a csanádi egyházmegye első püspökét, Szent Gellértet állította, akinek életútja fordulatos volt, hasonlóan a mai modern ember életéhez: apát volt, majd zarándok, aztán missziós szerzetes lett, Szent Imre nevelője, remete, később a csanádi egyházmegye első püspöke. Számos életforma és feladat, ahol biztosan megkísértette a gondolat: nagyobb, hatalmasabb másoknál. De ennek nem engedett, hanem minden döntés előtt, minden élethelyzetben kommunikált Istennel, kommunióban maradt vele.

Ez az útja annak, hogy szentté legyünk – amit lefordítva a mai helyzetre, mai nyelvezetre úgy is mondhatunk, hogy minden élethelyzetben a lehető legjobb verziónkat valósítsuk meg, azt, amit Isten álmodott rólunk – biztatott Kovács Zoltán.

A szentmise végén a jelenlévők újmisés áldásban részesültek. A régiek úgy tartották, hogy egy újmisés áldásért érdemes akár egy pár cipőt is elkoptatni. Ehhez kapcsolódva Kovács Zoltán megemlítette, hogy pappá szenteléséig sok pár cipőt koptatott el, ezért örömmel és szertetettel adja áldását.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Tóth Evelin

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria