Újra a Szigeten a tízéves KözösPont Misszió

Hazai – 2010. augusztus 10., kedd | 8:05

„Ha van véleményed Istenről, kereszténységről, egyházról vagy bármiről a világon, gyere és mondd el, ha pedig nincs, akkor meg épp azért gyere. Találkozz velünk, az egyház élő, mai arcával – ahol nincsenek tabu témák, sem pedig kamu dumák.” A Sziget Fesztivál honlapján ezzel a bemutatkozó szöveggel várja a fiatalokat a KözösPont sátor, a katolikus, református és evangélikus egyház fiataljainak kezdeményezése, amely idén már tizenegyedik alkalommal van jelen a legnagyobb nyári ifjúsági fesztiválokon, így a Szigeten is.

Katolikus, református és evangélikus fiatalok egy csoportja egész évben készül a nyári ifjúsági fesztiválokon való jelenlétre. Három hétvégén át tartó képzésen vesznek részt, amely megalapozza az együttlétet, erősíti az ökumenikus lelkületet, és felkészít az empatikus beszélgetésekre.

A sátor szervezője az Ökumenikus Ifjúsági Iroda. A KözösPont nyomán Erdélyben is elindult egy kezdeményezés, a Keskeny Út.

A KözösPont Misszió feladatának tartja a történelmi keresztény felekezetek egységéből fakadó egyházkép megjelenítését a nyári ifjúsági fesztiválokon (idén a Volt Fesztiválon, a Hegyalja Fesztiválon és a Szigeten). Ahogy Jézus valóságosan jelen volt a világban, úgy kell, hogy az Egyház mint Krisztus teste is jelen legyen a világban, és a KözösPont ilyen módon akar jelen lenni a fesztiválok forgatagában. A misszióban részt vevők megszólíthatóan, nyitottan és elfogadóan szeretnének jelen lenni a fesztiválozókkal folytatott beszélgetésekben, s így valós kapcsolódási pontot jelenteni a fiatalok és az egyház között.

A Szigeten idén mintegy harminc fiatal várja a betérőket az augusztus 10-én, kedden nyíló KözösPont sátorban, ahol nemcsak beszélgetni, hanem rajzolni, teázni, pódiumbeszélgetéseket hallgatni, csocsózni vagy akár csendben üldögélni is lehet. Az idei mottó a Miatyánk, amelynek egyes részletei kínálnak témát naponta a betérőknek a beszélgetéshez. A KözösPont sátor augusztus 15-éig tart nyitva.

Magyar Kurír