Ukrán katolikus történészprofesszor a háborúról: „Káin tán nem volt Ábel testvére?”

– Professzor úr, hogyan reagál az ukrán társadalom a megszállásra?

– Az elsődleges reakció a sokk és a harag. Az orosz hadsereg több száz civilt ölt meg, több tucat lakóépületet, iskolát és kórházat rombolt le Ukrajna főbb városaiban. Az orosz megszállás kezdetekor külföldön tartózkodtam, a Jénai Egyetemen, és jelenleg is Németországban vagyok. A kis német város békés élete és az ukrán városok elleni kegyetlen támadások közötti kontraszt szürreális, nehéz elfogadni, hogy ez épp a 21. századi Európában történik meg.

Még az ukránok is meglepődnek azon, mennyire összefogott ma a társadalom. Korábban az ukrán politikával kapcsolatban a regionális különbségek szerepével vagy a nyelvi konfliktusokkal foglalkoztunk.

Persze a regionalizmus fontos szerepet játszott az ukrán politikai életben 2014 előtt, most azonban irrelevánsnak tűnik. Amikor az orosz csapatok megjelennek a déli és keleti ukrán városok útjain, gyakran orosz ajkú civilek állítják meg őket. A civilek bátorságát tanúsítják a Herszonból kapott mai videó szívbe markoló jelenetei: az ukrán zászlós tömeg azután is folytatja tüntetést, hogy az orosz katonák elkezdtek lőni. Hallatszik, ahogy egy nő azt kiáltja oroszul: „Nem félünk! Kerszon Ukrajna!”

– Mi az ukrán egyetemek szerepe ma?

– Az egyetemek is támadás alatt állnak. Harkivban a megszállás első napjaiban lebombázták az egyetem szociológia tanszékének épületét, és más hasonló esetek is történtek. Lviv városát, ahol az én Ukrán Katolikus Egyetemem is található, eddig megkímélték. A mi egyetemi közösségünk jól szervezett, a mindennapos online megbeszélések és imák segítenek, hogy egységben maradjuk. Az egyetem campusa az önkéntesek számos tevékenységének központjává vált.

A rendes órák társadalmi munkává változtak: hallgatók és tanárok jelentkeznek önkéntesnek az Ukrajna keleti és középső részéről érkező menekültek segítésére,

ahogy az ukrán hadsereget is támogatják a háborúval kapcsolatos információszerzéssel, illetve azok terjesztésével, és intellektuális tanácsadást nyújtanak ebben a nehéz időszakban.

– Mit jelent a menekültválság Ukrajnának mint országnak?

– Ez egy borzasztó tragédia az otthonukat elhagyni kényszerülő családok ezreinek. Ukrajnának már 2014 után is szembe kellett néznie a belső menekültek problémájával, amikor közel kétmillió ember hagyta el Donbasz régiót és a Krímet, hogy új otthonra leljen az ország más részein. Úgy tűnik, ez a szörnyű tapasztalat megtanította az ukránokat egymás megsegítésére. Borzasztó, hogy sok család, amely Donyeckből Kijevbe költözött, és ott új életet kezdett 2014-ben, most újra menekülni kényszerül az orosz megszállás elől.

A menekültek legnagyobb része Lengyelországba megy. Egy barátomtól tudom – egy asszony, aki a fiával együtt kelt át a határon –, milyen sokat jelentett, hogy a lengyel önkéntesek fogadták és segítették őket, s hogy az ukrán menekültek mennyire hálásak minden nyugati szomszédunknak.

– Országunkban volt, aki megpróbálta beszennyezni az orosz kultúrát, gondoljunk csak a milánói Bicocca Egyetem kínos döntésére Dosztojevszkijt illetően, de általánosságban véve is mintha ott volna a kísértés, hogy minden oroszt ellenségnek lássunk, minden szinten. Ön szerint ez méltányos? Másrészt a legnagyobb ukrán írók is, gondoljunk Gogolra vagy Bulgakovra, úgy döntöttek, hogy orosz nyelven fejezik ki magukat.

– Egy demokratikus társadalomban természetesen semmilyen nyelvi vagy etnikai alapú diszkrimináció nem engedhető meg. Az orosz kultúra fontos része az európai kultúrának, gazdag, és ma nem volna szabad Dosztojevszkijt hibáztatni Putyin bűntetteiért. Másrészt az európai történelemből tudjuk, hogy az autoriter és totalitárius rezsimek eszközként használták a kultúrát, és ezt többé nem engedhetjük meg. Nem tehetünk úgy, mintha a kultúra világa az egyik univerzumhoz tartozna, a politika és a háború pedig egy egész másikhoz, és az orosz és kelet-európai események úgy folytatódjanak, mintha mi sem történne. A kérdés az, milyen környezetbe helyezünk egy kulturális tradíciót. Talán ez a megfelelő alkalom, hogy az egyetemi tanszékek felülvizsgálják, miként tanítsanak Kelet-Európáról és miként nézzenek szembe az orosz kulturális örökséggel.

Talán itt az ideje, hogy kritikusabbak legyünk a kelet-európai tanulmányokat olykor uraló oroszcentrikus megközelítést illetően, és nagyobb figyelmet fordítsunk a régió nem orosz kultúráira és társadalmaira.

Az Ukrajna elleni orosz támadás a szinte fasisztává vált orosz politikai rendszer szégyenletes degradálódásának eredménye. Sajnálatos módon sok orosz író, művész, újságíró, sőt tudós is elfogadta ezt és részt vett ennek előkészítésében, aki felelőtlenül vagy baljóslatúan legitimálta a Kreml nacionalista történelmi mitológiáit, és többféleképpen is támogatta az orosz terjeszkedési politikát magába foglaló ideológiai irányzatokat, Szolzsenyicintől Prigozsinig. A tudományos világnak ezt már nem volna szabad tovább tűrnie.

– A világ vezetői közül Ferenc pápa volt az egyetlen, aki személyesen látogatott el az orosz nagykövetségre, majd ima- és böjtnapot hirdetett a békéért. Az ukrán katolikus közösség és általánosságban az ukrán keresztények tudnak a pápa békefelhívásairól és diplomáciai próbálkozásairól? És ha Ferenc pápa fáradhatatlanul beszél az emberi testvériségről, hogy ne tekintsük testvérnek az oroszokat és az ukránokat?

– Hogyne, Ukrajnában teljes szívünkkel fogadjuk Ferenc pápa békéért tett minden lépésének hírét. A háború előtt az ukrán katolikusok abban reménykedtek, hogy a pápa 2022-ben Ukrajnába látogat.

Január végén, amikor a pápa arra kérte a világot, hogy imádkozzunk az ukrajnai békéért, mind hálásak voltak az odaadásáért. Ma Ferenc pápa az egész keresztény világot próbálja egyesíteni, hogy közös erővel segítse a háború ukrán áldozatait. Ami a második kérdést illeti: persze, alapvetően minden ember testvér, hisz mindannyian a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Így kell közelednünk egymáshoz, ugyanakkor a gonosz ellen is kell lennünk.

Ha a testvéredet megszállta a gonosz, és a szeretteid életét veszélyezteti, meg kell állítanod. Káin tán nem volt Ábel testvére?

– Az orosz ortodox egyházban egyre inkább bővül a békét akaró papok köre („papok a békéért”, ahogy magukat nevezik), a történelmileg is a Kremlhez kötődő Kirill pátriárka pedig mintha egyre elszigeteltebbnek tűnne. Miként értelmezi ezt az szakadást?

– Csak azt tudom mondani, hogy Kirill pátriárka Kremlhez való lojalitása elfogadhatatlan azoknak az ukrán ortodox híveknek, akik még a moszkvai patriarkátust ismerik el. Az ő szemükben a pátriárka elvesztette erkölcsi tekintélyét. Azt olvastam a sajtóban, hogy ezek a papok és hívek egy autokefál egyház létrehozásán gondolkodnak, hogy aztán csatlakozzanak az ukrán ortodox egyházhoz. Szerintem ez meg is fog valósulni a jövőben.

– Oroszországban volt egyfajta ellenállás a háborúval szemben. Az ellenzők egyes csoportjai bojkottra és sztrájkra szólítanak a háború megállításáért. Ön szerint milyen szerepük lehet a háborút ellenzőknek Oroszországban?

– Tisztelem mindazok bátorságát, akik a megszállás ellen tiltakoznak Oroszországban, és akiket a Kreml rezsimje letartóztat emiatt. Szám szerint kevés az ilyen tiltakozás, mégis fontosak.

Eddig nem jelentettek fenyegetést az orosz kormány számára. Számos megfigyelő úgy véli, hogy Putyin rezsimje egy kimondatlan egyezségen alapszik: az emberek nem avatkoznak bele a politikába, cserébe magas életszínvonalat biztosítanak nekik. Ez az orosz társadalomra kivetett szankciókkal változni fog. A Kreml a totális nemzetközi elszigetelődés felé sodorja az orosz államot és az orosz társadalmat. Ha az egyezség felborul, bármi megtörténhet – még Oroszországban is.

Olaszra fordította: Marco Gabbas

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: SIR hírügynökség

Fotó: ANSA/SIR

Magyar Kurír