Vasárnap kezdődik Rómában a 27. vallások közötti béketalálkozó

Kitekintő – 2013. szeptember 25., szerda | 15:52

Szeptember 29. és október 1. között rendezik meg Rómában azt a nemzetközi találkozót, amelyen a világ vallásainak képviselői  konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt, és imádkoznak a békéért.

A találkozót a II. János Pál pápa által Assisibe összehívott béketalálkozó nyomán a Sant’Egidio közösség minden évben megszervezi, a résztvevő vallási vezetők nagy része már kedves ismerősként köszönti egymást.

Idén négyszáz meghívott vendég érkezik Rómába: vallási vezetők, a politikai és kulturális élet kiemelkedő személyiségei. A számtalan téma közül kiemelkedik a szíriai és a közel-keleti válság, Ferenc pápa Latin-Amerikája, a vallásos terrorizmus, az iszlám és az együttélés kultúrája, a vallások a nőkkel való erőszakos bánásmód, a bevándorlók befogadása és integrációja, a vallások szerepe a globalizált Ázsiában, a vértanúság – tájékoztat a SIR.

Magyar Kurír (tzs)