Veres András Árpád-házi Szent Margit ünnepén: Az engesztelő szeretetnek jelen kell lennie életünkben

2020 szeptemberében állították fel a győri Püspökvár kertjében a Szent Margit fohásza Magyarországért című szoborkompozíciót. Már akkor megfogalmazódott a szándék, hogy minden évben január 18-án, Szent Margit ünnepén közös imádság hangozzék el az alkotás tövében nemzetünkért. Az idei imádságon jelen volt Veres András főpásztor mellett a Brenner János Papnevelő Intézet rektora, Reisner Ferenc; Kálmán Imre prefektus, valamint Bognár István spirituális is.

A Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendékei egy Szent Margit-himnusszal nyitották meg a közös imádságot, majd Sík Sándor piarista pap költő egy verse hangzott el. A jelen lévő Bognár István, a szeminárium spirituálisa elmélkedésében Szent Margit erényeit emelte ki: alázatos, ártatlan, példaadó, segítőkész és imádságos. „Égi születésnapján merüljünk el mi is az Eucharisztia titkában. Szent Margitot követve éljünk az Úr jelenlétében” – fogalmazott a lelkiigazgató. Az emlékezők mécsest helyeztek el Szent Margit szobra előtt, majd a székesegyházban elimádkozták a vesperást, amelyet püspöki szentmise követett.

Szentbeszédében Veres András megyéspüspök Szent Margit életéből az engesztelő életet állította középpontba. Felhívta a figyelmet: minden keresztény hívő életében jelen kell lennie az engesztelésnek. Ösztönösen tesszük ezt mindnyájan. A gyermek egy hízelkedő öleléssel, egy puszival könnyen megbékíti a felnőttet. Korábban, amikor két hadviselő fél szembekerült, követekkel, ajándékkal próbálták meggyőzni egymást, hogy ne kelljen megvívniuk az ütközetet.

Tudjuk a mindennapi életben is, hogy nagyon nagy szükség van a kiengesztelődésre. Vannak, akik megbántanak másokat, de a készség nincs meg bennük az engesztelésre. Mások pedig nem hajlandók kiengesztelődni az őket ért sérelmek miatt. 

Egy egész népért, nemzetért való engesztelés a mai ember számára képtelenségnek tűnik. Miért kellene a másik ember bűnei miatt engesztelni? – kérdezik.

Ha nem tartjuk lehetségesnek az engesztelést, akkor egész hitünk válik értelmetlenné. Mert ha nem hiszünk az ima és az engesztelés erejében, akkor a megváltásban sem hiszünk: akkor Krisztus hiába halt meg (vö. Gal 2,21).

Az engesztelő szeretetnek jelentősége van. Krisztus, az Isten Fia azért jött a világba, hogy az Atyát kiengesztelje az emberrel.

Szent Margit életét, lelkiségét áthatotta az engesztelés lelkülete. Azt remélte, hogy a Mennyei Atya úgy fogadja az ő engesztelő imáit, szeretetből fakadó engesztelő cselekedeteit, ahogyan Jézusét fogadta. 

Az engesztelés keresztény életünk egyik fontos erénye. Nem más, mint megtisztulni a bűntől, illetve Isten előtt kedvessé válni. Az imádság ilyenkor egy közbenjáró kérés Isten felé, amelyben Isten szeretetét, jó szándékát felismerve, bizalommal fordulunk Hozzá.

Az Ószövetség nagy engesztelői, Mózes és Áron az egész népért engesztelték Istent.

A nemzetért végzett engesztelésben kifejezzük, hogy hiszünk Istenben, az ő szeretetében, a szeretet mindent legyőző erejében.

Az engesztelés a keresztény vallásosság egyik legszebb virága. A fatimai jelenésekben az Istenszülő is imádságot és engesztelést kér az emberektől. Ahol túláradt a bűn, ott az Isten kegyelme tud erőt adni és csodát művelni.

Ha a nemzetért akarunk engesztelni, akkor el kell jutnunk egy helyes közösségi, nemzeti önértékelésre. Az elkövetett bűnökért bűnbánatot kell tartanunk. Engesztelnünk kell a jelen bűneiért, azért a szeretetlenségért, amely oly sok nemzettagunk részéről megnyilvánul Isten felé. Engeszteljünk, és Isten szeretetét kérjük egész népünkre – kérte a főpásztor.

Egyénenként is szakítanunk kell a bűneinkkel. Ne hasonuljatok ehhez a világhoz, hanem gondolkodásotokban újuljatok meg (vö. Róm 12,2). Kapcsolódjunk bele Egyházunk hitelesnek és eredményesnek bizonyuló ájtatossági gyakorlataiba. A szentségimádások, az engesztelő imák, az engesztelő zarándoklatok oly fontosak a keresztény ember életében! Éljünk ezek lehetőségeivel.

Engeszteljünk azokért is, akik erre nem képesek vagy nem hajlandók!

Weöres Sándor a hiteles engesztelés mélységére mutat rá versében. Ha Isten szeretete megigézte az embert, onnantól állandó nyugtalanságot és vágyat érez arra, hogy engeszteljen, de ehhez Isten segítségére, szeretetére is szükség van.

Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.

(…)

Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.

(Weöres Sándor: Vonj sugaradba)

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír