Veres András: Húsvét Vigíliája

Nézőpont – 2016. március 26., szombat | 18:00

Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke húsvét vigíliájára szóló elmélkedését olvashatják.

Andrea del Castagno: Feltámadás (1447.)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A Húsvét Vigíliájának szokottnál hosszabb liturgiája misztikus magasságokba vezet bennünket, ha rászánjuk az időt, és engedjük, hogy a liturgia imádságai vezessenek bennünket. Különösen a virrasztásnak az első része olyan drámai feszültséget támaszt a sötétség és a világosság jelképeivel, hogy lehetetlen nem a hatása alá kerülni. Az egyes liturgikus elemek: a tűzszentelés, a húsvéti gyertya meggyújtása, a húsvéti örömének, a templomtér teljes kivilágítása, mind-mind alkalmas eszköz arra, hogy megérintsék a szívünket és az értelmünket. Ezek után pedig a szentírási szakaszok elvezetnek bennünket a világ és a saját életünk titkának, a bűn sötétségének, a megváltás szabadító erejének megértésére, és nem kevésbé Isten irgalmas szeretetének megtapasztalására. A világosság és a sötétség kontrasztja közelebb vezet bennünket a megváltás ajándékának felismeréséhez.

A tűzszentelés után, a húsvéti gyertya meggyújtása közben kéri a pap: A dicsőségesen föltámadt Krisztus világossága oszlassa szét szívünk és elménk homályát! Azért kérjük ezt évről évre ebben a liturgiában is, mert hisszük, hogy Krisztus feltámadása reményt, új életet ad a világnak. A bűntől való szabadulás lehetősége átalakítja az egymáshoz és az élethez való viszonyunkat. Ez egy másfajta remény, mint amit a világ ad az embernek. XVI. Benedek pápa írta a reményről szóló enciklikájában: A keresztény remény nemcsak informatív (tájékoztató), hanem performatív (átformáló) is (SS 2). Átalakítja gondolkodásunkat, érzéseinket, egész életünket. Majd később azt írja: Aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül, a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él. Az embernek igazi, nagy és minden törésen átvezető reménye csak Isten lehet – az az Isten, aki ’mindvégig’, a ’beteljesedésig’ szeretett és szeret (SS 27). Ez a remény mindent átitat a szeretet erejével.

Krisztus feltámadásában felragyog számunkra Isten irgalmassága. Nem pusztán vágy, hanem valósággá válik a bűntől való szabadulás lehetősége. Új erőt érzünk magunkban, lelkesedés támad bennünk az újrakezdéshez. Újra hiszünk a dolgok, a helyzetek, a személyek megváltozásának és megváltoztathatóságának a lehetőségében. Mert Krisztus lesz a mi erőforrásunk. Rájövünk, hogy Krisztus semmivel sem pótolható. Ő az egyetlen megváltó, a világ üdvözítője.

Majd a meggyújtott húsvéti gyertyával vonul be a pap a templomba, s háromszor bele kiáltja a sötétségbe: Krisztus világossága! Erre a jelenlévők örömmel felelik: Istennek legyen hála! Mennyi drámaiság, feszült várakozás és beteljesült öröm sugárzik ezekből a szavakból! Megköszönjük Istennek a Krisztus világosságából való részesedést. Ekkor a liturgiában résztvevők is meggyújtják a saját gyertyáikat, ezzel is kifejezve, hogy mindnyájan Krisztus halálából és feltámadásából támadunk új életre. Keresztségünkre kell itt emlékeznünk! A gyermekkereszteléskor a keresztelő pap átadja a szülőknek, ill. a keresztszülőknek a meggyújtott gyertyát, mondván: Vegyétek Krisztus világosságát! Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez.

Mindnyájunk feladata tehát őrizni a ránk bízott fényt, Krisztus világosságát, a keresztény hitet. Egyrészt saját hitünk védelme és erősítése a feladatunk, de mások hitéért is felelősek vagyunk. Vagy a természet rendje (szülők, házastársak, testvérek) szerint, vagy a természetfeletti kegyelem rendjében (kereszt- és bérmaszülők). Lássuk be alázattal azt is, hogy mások segítségére is szükségünk van, amikor pislákolni kezd, amikor veszít erejéből hitünk fénye. Az Egyház mint közösség őrzi a nagy húsvéti gyertya fényét (a hit igazságainak letéteményese és őrzője), amelyről újra meggyújthatjuk saját hitünk kis gyertyalángját. A húsvéti gyertya fénye ott ragyog minden katolikus templomban, hogy tájékozódni tudjunk, amikor minden sötétnek, kilátástalannak látszik. Szent-Gály Kata írja: A húsvéti gyertya fénye nem nagy, de elég erős ahhoz, hogy teljesen sötét már soha többé ne legyen a földön. Eligazító fény ez az áthatolhatatlannak tűnő sötétségben.

De jó lenne minden emberrel megosztani e húsvéti gyertya fényét!

A hívő nép örömmel ad hálát a hitért, a krisztusi feltámadás fényéért. S ha örülünk, akkor énekelünk is. A pap a hívők nevében is énekszóval ad hálát Istennek a Húsvéti öröménekben: E szentséges éjszaka száműzi vétkünket, lemossa minden bűnünket: a bűnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál. Távol űzi a gyűlölködés átkát, és meghozza a békés egyetértést, a zsarnok gőgjét is fékezi.

Végül e drámai liturgikus ünneplés közepette, amikor eljutunk a feltámadás öröménekének csúcspontjára, alázatos imádsággal fordulunk Istenhez: Most kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkünktől az éj minden árnyát! Isten segítségét kérjük, mert tudjuk, hogy milyen enyhe fuvallat is képes kioltani hitünk fényét. S bizony, ma sok ilyen fuvallat támad a legváratlanabb pillanatokban. Sokszor egyedül maradunk hitünk lángjának óvásában, nincsenek körülöttünk segítők. Máskor talán mi tesszük ki meggondolatlanul hitünk mécsesét a tomboló viharba, s nem keressük az Egyház védelmező, támogató segítségét. Ilyenkor különösen rászorulunk Isten óvó, megerősítő szeretetére.

Ez az ünnep segítsen el minden hívőt a bűntől való felszabadulás örömére, a feltámadásba vetett hitének megerősödésére, és a krisztusi remény fényének felragyogására!

Áldott húsvéti ünnepet kívánok!

Ámen!

Veres András/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria