Washingtonban nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről

Kitekintő – 2017. május 11., csütörtök | 20:32

Washingtonban nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről május 10-én, szerdán „Csúcstalálkozó az üldözött keresztények védelmében” (The World Summit in Defense of Persecuted Christians) címmel.

A konferenciára mintegy 130 országból érkeztek politikusok, egyházi elöljárók, a keresztényüldözést személyesen átélt és megtapasztalt túlélők, illetve az áldozatok hozzátartozói. Magyarországról a baptista gyülekezetek vezetőit hívták meg, a konferencián részt vesz Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője is.

A négynapos konferencia főszervezője a Billy Graham Evangéliumi Keresztény Szövetség. A helyi idő szerint szerda este tartott ünnepélyes megnyitón a köszöntőbeszédet Billy Graham lelkipásztor fia, Franklin Graham mondta. Hangsúlyozta: ma a világban nem egyetlen országra vagy térségre korlátozódik a keresztények üldözése, hanem a Közel-Kelettől Afrikáig sok helyütt és sokakat kínoznak vagy gyilkolnak meg csak azért, mert vállalják kereszténységüket. Franklin Graham szudáni, líbiai, szíriai példákat sorolt, és leszögezte: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és a politikai iszlám térhódításával a korábbinál több és erőszakosabb fenyegetés éri a keresztényeket. Megemlítette az iraki jazidik, az egyiptomi koptok és a szudáni keresztények tömeges legyilkolását, templomaik felégetését. A jelenlévők felállva tapsolták meg a Líbiában lefejezett huszonegy keresztény hozzátartozóit, akiket meghívtak a washingtoni rendezvényre.

A nagyszabású nemzetközi eszmecsere célja, hogy hallassa az elnyomottak és az elhallgatottak hangját, s még erőteljesebben felhívja a közvélemény figyelmét a terjedő és egyre erőszakosabb keresztényellenességre.

Ennek jegyében vesz részt és beszédet mond a konferencián például Hilarion Alfejev metropolita Oroszországból, Donald Wuerl, Washington érseke és Michael Nazir-Ali püspök az Egyesült Királyságból. Érkeztek vendégek Horvátországból, Libanonból, Örményországból, Egyiptomból és Indiából is.

A konferencián csütörtökön beszédet mond Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke, aki közismerten mélyen vallásos, az evangéliumi keresztények mintegy ötvenmilliós amerikai közösségéhez tartozik.

Forrás: MTI

Fotó: Baptist.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria