1948 óta december 10. az emberi jogok világnapja. Amint 2023-ban Ferenc pápa megfogalmazta:
Az emberi jogok iránti elkötelezettség soha nem ér véget!”
A Szentatya arra hívott mindenkit, hogy kövessük azoknak a példáját, akik bölcsen és türelemmel tevékenykednek a békés együttélés érdekében.
Az emberi jogok elkötelezett védelmezői közé tartozik Joicy Joy nővér is, a Názáreti Irgalmasrend (Sisters of Charity of Nazareth, SCN) tagja, aki már gyerekkorában is azért akart ügyvéd lenni, hogy a szegényeken segíthessen.
Szaktudását a marginalizált csoportok javára fordítja; kiáll a törzsi közösségek, a nők, gyermekek, illetve a kisgazdálkodók mellett.
India Kerala államában folytatja tevékenységét az élet, a méltóság, a szabadság, az emberi jogok védelmében.
Kongregációja azzal a céllal alapított házat Kerala állam Kakkavájál (Kakkavayal) településén, hogy az őslakosokok egyenjogúsítását segítsék elő, illetve tájékoztassák őket jogaikról. Az egyik gyakori probléma az volt, hogy vállalkozókat bíztak meg házépítéssel, akik elvették az őslakosok pénzét, de nem végezték el a munkát, így fedél nélkül maradtak a családok; sok más esetben az illegális munkavállalásból fakadtak problémák.
Joicy nővér jogi szolgálata egy súlyos üggyel indult: egy Paniya törzsbeli fiatal nő halt meg balesetben, és csak a nővérnek köszönhetően kapott a család kártérítést az államtól. Mint most a Vatican News munkatársával megosztotta: ennek az esetnek a sikere megerősítette hitét az érdekképviselet, a pártfogó ügyvédi munka átformáló erejében.
A szerzetesnővér tevékenységi köre attól kezdve vált szélesebbé, hogy
kinevezték jogi tanácsadónak a keralai kormányzat nő- és gyermekvédelmi osztályára.
Ennek a pozíciónak köszönhetően tudott többek között a családon belüli erőszak eseteivel foglalkozni, ingyenes jogi segítséget és képviseletet, illetve pszichológiai támogatást nyújtani az áldozatoknak. Öt körzet tartozik hozzá, így nagyobb befolyást szerzett, közbe tud avatkozni, amikor szükséges.
Joicy nővér munkáját világi önkéntesek támogatják, szinódusi szellemben folyik a munka. Együtt gondoskodnak a régió peremre szorult csoportjairól, jogi és pszichológiai nehézségeikben is támogatva őket.
Az elmúlt évben a nővér a családon belüli erőszak 105 esetével foglalkozott, 30 más családi üggyel, 17 tulajdonjogi vitával, emellett 117 tanácsadói ülés keretében nyújtott segítséget. Az emberi jogok aktivistájaként egy igazságosabb társadalom megteremtése áll hivatása középpontjában.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége; Nazareth.org
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria