Az Istenanya tekintetének ajándéka Csíksomlyón

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, Tamás József csíkszeredai segédpüspök, valamint Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök mutatta be a koncelebráló papsággal együtt a Hármashalom-oltárnál.

A szentmise kezdetén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett arra, hogy az idei a 451. fogadalmi zarándoklati búcsú. Felidézte: egykor a székely ősök azt fogadták, hogy ha a Szűzanya megsegíti őket őseik hite megőrzésében, akkor pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra. A búcsú céljának nevezte, hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében.

Marian Adam Waligóra, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnökének homíliáját adjuk közre.

* * *

Kedves Testvérek!

Kedves Magyarok! Főtisztelendő Érsek Úr, Püspök atyák, Tartományfőnök úr, Paptestvérek, Tisztelt Elnök úr a feleségével! Tisztelt közjogi méltóságok! Kedves szerzetes testvérek! Az egész történelmi Magyarország területéről érkezett kedves zarándok testvérek!

Kedves televíziónézők, a Mária Rádió hallgatói! Kedves fiatalok, hiszen a fiatalok éve van a főegyházmegyében! Külön szeretettel köszöntöm a vendéglátó székely és csángó népet!

2016. augusztus 3-án, az általános kihallgatás idején a Vatikánban, Ferenc pápa Lengyelországból, az ifjúsági világtalálkozóról visszatérve, a częstochowai látogatására utalt. Pontosan visszaemlékezve imádságára, amelyet a mi lengyel nemzeti kegyhelyünkön átélt, a következőket mondta: „Ez alatt az út alatt megtekintettem a częstochowai kegyhelyet is. Mária kegyképe előtt ajándékot kaptam, az Édesanya tekintetét…”

A mai napon, itt, Csíksomlyón, ezen a szent helyen mindenki elmondhatja, hogy „megkaptam az Istenanya tekintetének ajándékát”. Ahogy Ferenc pápa Częstochowában, a Szűzanya kegyképe előtt imádkozva, mi is itt, Csíksomlyón, ez előtt a kegyszobor előtt állva, valóban „megkapjuk az Istenanya tekintetének ajándékát.”

Emlékszem arra, amikor 25 évvel ezelőtt mint fiatal pálos kispap álltam az itteni kegytemplomban és várakoztam a többiekkel, hogy a kegyszoborhoz érve megérinthessem a Szűzanya lábát, közelről belenézhessek anyai szemébe. Soha nem fogom ezt a pillanatot elfelejteni, annak ellenére, hogy Lengyelországban, Częstochowában térden csúszva számtalanszor megkerültem a Fekete Madonna kegyképét, és arcába tekintve állhattam előtte. Tudom, hogy éppen akkor, amikor az imádság különleges pillanatait éljük át, ténylegesen „megkapjuk az Istenanya tekintetének ajándékát.” Ez az ajándék nagyon fontos az életünkben és hivatásunkban.

Kedves testvérek!

Mindezt azért mondom, mert mindannyiunknak szüksége van az Istenanya közelségére. Mi, hívő emberek, gyakran megyünk Krisztus Anyjához ezért a közelségért. Elzarándokolunk kegyhelyeire: itt, Erdélyben, Csíksomlyóra, hogy megérintsenek bennünket a híres kegyszobor kegyelmei; Lengyelországban Częstochowába, hogy térdelve körbejárjuk a Szűzanya oltárát, és találkozzunk tekintetével a kegyképen keresztül; Fatimába, hogy többször megérintsük az Ő jelenésének a helyét… és még sokfelé, azért, hogy az Isten Fia Anyjának közelségén keresztül megtapasztaljuk Isten számunkra megmutatkozó kivételes jelenlétét. Valljuk be őszintén, hogy ez nekünk gyakran hiányzik. Ezért keressük ezt Mária tekintetében, az abból ránk áradó kegyelmekben, és az Isten előtti közbenjárásában.

Fontoljuk meg, hogy miért is zarándokolunk?

Miért vagyunk itt, ebben a csodálatos közösségben; hívő emberek közösségében, egy nemzet közösségében, szívből imádkozó emberek közösségében?

Bizonyosan azért, hogy tanúságot tegyünk más testvéreinkkel való egységünkről a hitben. Ugyanakkor azért is, hogy kézzelfoghatóvá tegyük, megmutassuk, hogy egy nemzet vagyunk, egy nép, amely szereti Istent és saját szülőföldjét. (Ezért, magyar testvéreim, soha ne engedjétek el egymás kezét, akárhol is éltek a világon!) De mindenekelőtt azért vagyunk itt, mert szeretnénk valamit kérni, kiesdekelni Mária közbenjárása által az Istentől. Szeretnénk megtapasztalni kegyes, szerető anyai tekintetét. Egyrészről itt akarunk hagyni valamit magunkból, másrészről el akarunk vinni valamit ennek a helynek szentségéből. Új erőt szeretnénk meríteni belőle, a lélek erejét – amelyre oly nagy szükségünk van a hétköznapokban.

Szeretett zarándok testvérek!

Azok az indítékok, amelyekkel megérkeztünk ide, Csíksomlyóra, nagyon fontosak. Mindegyiknek komoly jelentősége van számunkra. Nem lehet egyik sem közömbös. A mindennapi életünkben szükségünk van olyan pillanatokra, amikor megerősítjük és megújítjuk lelkünket, hitünket. Mária ezen a helyen kétségtelenül nagyon sokat segít nekünk. Erről nem kell nekem benneteket meggyőznöm. Ez a mostani nagy búcsús nap, amit itt átélünk évről évre – több mint 400, egész pontosan ebben az évben már 451 éven keresztül – megmutatja nekünk, hogy az erdélyi, magyarországi és a világ minden részéről érkező magyar hívők hol keresnek igazi segítséget és védelmet. Ezen a helyen most az egész magyarság így fohászkodik: „Most segíts meg, Mária…”

Mária a mai napon, pünkösd szombatján arra szólít bennünket, hogy itt, ebben a természet adta utolsó vacsora termében gyűljünk össze, és tartsunk ki Vele együtt az imádságban. Vele együtt várakozzunk az isteni adományokra – a Szentlélek új sugallataira, hivatásunk megerősödésére.

Amikor Máriára tekintünk, megtanuljuk felismerni Isten ránk vonatkozó terveit. A mai evangéliumban Mária hivatásának csodálatos leírását hallottuk. A hírüladás, az angyali üdvözlet evangéliumának is nevezzük. Igen, ez egy serkentő írás, amely az ember szívében lezajló isteni műről szól. De ami még ennél is szebb: a legtökéletesebben tárja elénk, hogyan kell válaszolni Isten megszólítására. Mária itt egy rövid és konkrét választ ad. Nincs hosszas értekezés. Mindenfajta ingadozás nélkül mondja: „Legyen nekem a Te igéd szerint.” Ennyire egyszerű. Milyen könnyűvé lehet tenni a lelket, amikor az Ő világos, egyértelmű, Istennek adott válaszát halljuk…

És milyen a mi válaszunk Isten adományaira?

Nem mindig olyan szép, egyenes vonalú, mint amilyen Máriáé. Az utóbbi hetek megmutatták, hogy nekünk bőven van ezen mit átgondolnunk és javítanunk.

Az elmúlt hónapban, áprilisban, megviselt bennünket az, ami a világ szeme láttára történt egy gazdag, modern európai országban, Nagy-Britanniában, a liverpooli kórházban. Hallottuk a média által közvetítve Lengyelországban, Olaszországban és más európai országokban, gondolom itt is, hogy a jog hatalmába burkolózva hogyan mondtak le egy Alfie nevezetű gyermek életének védelméről. Az egyetlen bűne az volt, hogy megbetegedett, nem tudott magától lélegezni, az agyában keletkezett betegség miatt… És az is a bűne volt, hogy olyan szerető szülei voltak, akik a lehetőségekhez képest, a jelenlegi orvostudomány eszközeivel, segíteni akartak neki, de a bírósági ítélet ezt nem tette lehetővé. Emlékezzünk csak Jézus szavaira: „Mindaz, amit a legkisebbnek tesztek, velem teszitek…” Érthető, hogy ez mindenkinek csalódást okozott, az emberség vizsgája volt. Csalódást, az evangéliumot hallgatva és hirdetve. Íme, látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélyét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb, legprecízebb eszközökkel és gépekkel a legritkább betegségeket, ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre és ételre lett volna szüksége. Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy Ferenc pápa latba vetve egész pápai tekintélyét, biztosította volna a Vatikán orvosi ellátását, hogy segítsen a gyermeknek és reményt adjon a szüleinek. És még az is ide tartozik, hogy a világon milliók követelték Alfie életben maradását. Mit szólhatunk ehhez? Elfelejtette a barbár világ a szeretet parancsát, elfelejtette az ember legalapvetőbb jogait.

Kedves testvérek!

Mennyire eltávolodtunk mindattól, amit ma hallottunk és átelmélkedtünk, vagyis Mária szent és tiszta szavaitól: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Sajnos, mindig megismétlődik bennünk, emberekben a sátáni gondolat: „Nem fogok szolgálni.” Elfordulunk Isten akaratától, és magyarázkodunk, aminek semmi köze sincs az igazi szeretethez. Mária, akihez ma eljöttünk, szereti az életet. Nyitott szívvel fogadja a hírt, hogy az Isten Fia Anyja lesz. Istennek azt mondja: „Igen. Jó. Elfogadom hivatásomat. Azonosulok vele… Legyen nekem a Te igéd, a Te szavad szerint.” És amikor kell, harcol a Gyermek életéért, Egyiptomba menekül Józseffel, és óvja a kicsi Jézust, nem akar megszabadulni tőle, mint szükségtelen dologtól. Ezért szeretném példaként említeni a lelki adoptálás lehetőségét. Vagyis egy általunk ismeretlen, és az abortusz által veszélyeztetett magzatért imádkozunk kilenc hónapon keresztül, fogadalomtétellel megerősítve.

A korábban fájdalomtól és tehetetlenségtől átitatott kemény szavak azért fakadtak ki belőlem, mert napokon keresztül láttuk erőtlenül a megrázó kontrasztot, vagyis egy gazdag ország megcsodált kicsi gyermekét az angol királyi házaspár karjaiban, miközben nem tudott védelmet nyújtani annak a másik kisgyermeknek a liverpooli kórházban.

Kedves testvérek!

Mária szereti az életet. Szeret minden Istennek átadott, az Ő hangját meghalló, akaratát szívesen teljesítő életet.

Mi, akik Vele együtt összegyűltünk ezen oltár köré, ahogy a tanítványok az utolsó vacsora termében, imádkozva várjuk a Szentlélek eljövetelét, könyörögjünk ennek a Léleknek az ajándékaiért: mindazokért az adományokért, amelyek saját, keresztény életünkhöz szükségesek. Ez alól senki sem kivétel, mindannyiunkra vonatkozik: fiatalokra, idősekre, világi hívőkre, papokra és szerzetesekre egyaránt.

Szeressük, ahogy Mária szerette saját hivatását. Szeressük ne csak magunkat, hanem legyünk érzékenyek mások iránt is. Leginkább akkor, amikor valaki nagyon kicsi, nagyon beteg, és nem tud egyedül megküzdeni saját jogaiért. Nehéz nekünk a Nagy-Britanniában tapasztalt események felidézése, amelyek egy kiforgatott és számunkra elfogadhatatlan világ történései. Ez nem a pesszimizmusnak a hangja, hanem inkább figyelmeztetés az élettel kapcsolatos becsapással szemben. Mert lehetetlen azt mondani Istennek: „igen”, „legyen nekem a Te igéd szerint” – ugyanakkor meg úgy cselekedni, hogy az Ő akarata ne valósuljon meg az életemben.

„Igen.” Mária következetes. Az Ő „legyen nekem a Te igéd szerint” mondata világos jelzés, hogy szereti Isten akaratát, és mindent megtesz azért, hogy az meg is valósuljon életében!

Kedves zarándok testvérek!

Legvégül köszönöm nektek azt, hogy itt vagytok! Elviszem Lengyelországba, Częstochowába a ti imádságaitokat. Büszkék vagytok arra, hogy magyarok vagytok – erről tanúskodik az idehozott számtalan zászló és a helységneveiteket tartalmazó feliratok. Isten, áldd meg a magyart! Áldjon meg mindannyiótokat, akik szeretitek az életet, családjaitokat, gyermekeiteket!

Máriával együtt mondjuk: Istenem, legyen nekem a Te igéd, a Te szavad szerint!

Egyik legcsodálatosabb írótok, Fekete István megfontolandó szavaival búcsúzom, aki így szól a magyar szívekhez:

„Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek, és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye; MTI

Fotó: Veres Nándor, Mohai Balázs/MTI

Magyar Kurír