2013. 05. 15.

Füzes Ádám mutatja be az Ecclesia Szövetkezet óvodásoknak szóló hittankönyv-családját.

2013. 05. 13.

Répcelakon rendezték meg a Szombathelyi Egyházmegye családi majálisát.

2013. 05. 13.

A Szent Margit Plébánia, amely Sopron legnagyobb katolikus közössége, ebben az esztendőben is megrendezi egyházközségi családi napját a Lövérekben pümkösdhétfőn.

2013. 05. 09.

A nevelőszülők számának növeléséért kampányolt az Ágota alapítvány, a gyermekvédelmi szolgálatok és a kormány.

2013. 05. 07.

A Szent Damján Tábor idén is várja azon szülők jelentkezését, akik értelmi fogyatékkal élő gyermeküket nevelik, továbbá lelkes segítők jelentkezését.

2013. 05. 06.

A második alkalommal megrendezett regionális családtalálkozó ezúttal is megmozgatta a családokat.

2013. 05. 06.

Április 29-én este került sor a Savaria Egyetemi Központ dísztermében a test teológiájáról szóló sorozat befejező előadására.

2013. 05. 06.

Gyermeket váró nőket köszöntöttek szombaton Magyar Állami Operaházban. Tiszteletükre matinéelőadást rendeztek, mintegy 300 kismama és párja részvételével

2013. 05. 03.

A Magyar Katolikus Családegyesület füzetsorozatot indított  Családi ünnepeink címmel

2013. 05. 03.

A Győri Egyházmegye egész napos konferenciá tartott a győri Apor-kollégiumban „Család és munka összhangja” címmel.

2013. 05. 03.

Bíró László püspök beszélt a Püspöki Szinódus XIII. ülése, és az olasz püspöki kar házasságra, családi életre történő felkészítéről szóló dokumentuma hangsúlyairól. 

2013. 04. 30.

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

2013. 04. 30.

Ban Ki Mun kijelentette: nemzetközi kampányt indít a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transzgender személyek érdekében.

2013. 04. 27.

A Család Pápai Tanácsának közleménye.

2013. 04. 24.

Családpasztorációs papi találkozót tartottak hétfőn a Püspöki Szinódus XIII. ülése problémafelvetéseinek, javaslatainak és záró üzenetének feldolgozására.

2013. 04. 19.

Találkoztak a máramarosszigeti esperesi kerület papjai, plébániai és lelkiségi közösségeinek képviselői, hogy egyházmegyéjük tematikus éve kapcsán aktuális kihívásokra próbáljanak választ keresni.

2013. 04. 19.

Az igazi cél sohasem az egyneműek házassága volt. Hanem a férfi és nő közötti házasság lerombolása.

2013. 04. 17.

A terveket április 16-án sajtókonferencián ismertette a Vatikánban Vincenzo Paglia érsek, Salvatore Martinez, valamint és Giacinto-Boulos Marcuzzo segédpüspök.

2013. 04. 10.

Ma már van olyan ország, ahol gyűlöletbeszédnek, azaz bűncselekménynek minősül, ha valaki a Bibliára hivatkozva kritizálja a homoszexuális viselkedést.

2013. 04. 09.

Április 7-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kötődően, a családokért mutatott be szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek a veszprémi Szent Mihály-bazilikában.

2013. 04. 04.

A brit termékenységügyi és embriológiai hatóság (HFEA) jóváhagyta azt az eljárást, amellyel egy harmadik személy DNS-ét is implantálhatják a mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriókba.

2013. 04. 02.

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

2013. 03. 26.

Több mint 130 fiatal részvételével rendeztek nemzetközi konferenciát a virágvasárnapot megelőző héten Rómában, a Lateráni Egyetemen.

2013. 03. 26.

Március 24-én, vasárnap délután a francia főváros utcáin közel másfél milliós tömeg tiltakozott a törvénytervezet ellen, amely lehetővé tenné egynemű párok számára a házasságot és gyermekek örökbefogadását.

2013. 03. 20.

Regionális családi találkozókat hív életre, családi imaláncot hirdet a hit évében a Székesfehérvári Egyházmegye. Március 17-én több mint harminc család gyűlt össze Csákváron.

2013. 03. 13.

A Veszprémi Főegyházmegye nagyböjti családos lelki napján Veszprémben Bíró László püspök tartott elmélkedést a hit és a szeretet egymásból forrásozó szerepéről a házasságban.

 

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat