A delegációt Agatangelosz metropolita, az intézmény főigazgatója vezette. Jelen volt a pápai audiencián II. Jeromos athéni ortodox érsek és az athéni teológiai főiskola képviselői is.
Ferenc pápa méltatta az immár két évtizedes múltra visszatekintő együttműködést a Görög Ortodox Egyház szent szinódusának Apostoli Diakóniája és a Keresztény Egység Előmozdításának Dikasztériuma kulturális együttműködésért felelős bizottsága között.
A Szentatya testvéri szeretettel fordult II. Jeromos athéni ortodox érsekhez, akit mély hitű és tudós pásztornak nevezett, és akivel görögországi utazásain találkozott. Háláját fejezte ki neki a támogatásért, amelyet az Apostoli Diakónia és a dikasztérium közös tevékenységéhez nyújt.
Az elmúlt húsz évben, bár nehéz időszakokat kellett átélni – például a gazdasági válságot, ami Görögországot sújtotta, valamint a világjárványt – a Görög Ortodox Egyház szent szinódusa és a Katolikus Egyház két intézménye együtt dolgoztak kulturális és nevelési projekteken. Ezáltal az új nemzedékek kulturális, teológiai és ökumenikus képzésére helyezték a hangsúlyt. Éppen a fiatalok fűzhetik még szorosabbra a katolikusok és ortodoxok közötti barátságot.
A fiatalok a hiten alapuló reményre támaszkodva megszakíthatják a sértődöttség, a meg nem értés és az előítéletek láncolatát, mely évszázadokon át gúzsba kötötte a katolikusokat és az ortodoxokat, megakadályozva, hogy testvért lássanak egymásban,
akik különbözőek ugyan, de egységben vannak, és képesek tanúskodni Krisztus szeretetéről, különösen ebben a megosztott és konfliktusoktól terhes világban” – fogalmazott a pápa.
A Görög Ortodox Egyház szent szinódusa és a Katolikus Egyház együttműködésének keretében idén nyáron az athéni teológiai főiskolán fogadnak egy katolikus diákcsoportot, akiket bevezetnek a modern görög nyelvbe és megismerhetik az ortodox egyházat. Ferenc pápa örömmel üdvözölte a kezdeményezést, mely reményei szerint folytatódik majd.
Együtt haladva, együtt dolgozva és együtt imádkozva felkészülünk, hogy megkapjuk Istentől az egység ajándékát,
mely mint a Szentlélek gyümölcse, szeretetközösségbe és harmóniába simítja az indokolt különbözőségeket.”
Ferenc pápa végül idézte Joánnisz Ziziúlasz ortodox metropolitát, pergamoni címzetes püspököt, aki tavaly február 2-án hunyt el, és az ökumenizmus elkötelezett segítője, továbbá az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb ortodox teológus volt. A metropolita egyszer viccesen megjegyezte:
Mikor jön el az egység? Nem tudjuk. Talán az utolsó ítélet napján.”
A pápa hozzátette: nekünk most együtt kell haladnunk, imádkoznunk és dolgoznunk. „Szűz Mária, Isten Anyja közbenjárására mindannyiunk számára az Úr bőséges áldását kérem. És kérem önöket, hogy emlékezzenek meg rólam imáikban.”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: vatican.va
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria