Ferenc pápa: Apostoli látogatásomon Jézus kovászát akartam elvinni az embereknek!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Tegnap este visszaérkeztem a Mozambikban, Madagaszkáron és Mauritiuson tett apostoli látogatásomról. Köszönöm Istennek, aki lehetővé tette, hogy végigjárjam ezt az utat, mint a béke és reménység zarándoka, és ismételten szeretném kifejezni hálámat ezen államok hatóságainak, valamint a püspökségeknek, amelyek meghívtak, s nagy szeretettel és kedvességgel fogadtak, továbbá az apostoli nunciusoknak, akik igen sokat dolgoztak ezért a látogatásért.

A világ reménye Krisztus, és az ő evangéliuma a testvériség, a szabadság, az igazságosság és a béke legerősebb kovásza minden nép számára. Szent evangéliumhirdetők nyomdokain járva látogatásommal ezt a kovászt, Jézus kovászát próbáltam elvinni a mozambiki, madagaszkári és mauritiusi lakosságnak.

Mozambikban egy olyan földre mentem a remény, a béke és a kiengesztelődés magvait hinteni, amely a közelmúltban sokat szenvedett egy elhúzódó fegyveres konfliktustól, és amelyet tavasszal két, borzalmas károkat okozó ciklon sújtott. Az Egyház továbbra is kíséri a békefolyamatot, amelyben előrelépés történt augusztus 1-jén azzal, hogy az érintett felek új megállapodást kötöttek. És itt szeretnék megállni és köszönetet mondani a Szent Egyed Közösségnek, amely rendkívül sokat dolgozott ebben a békefolyamatban.

Bátorítottam ezen a téren az ország vezetőit, biztattam őket, hogy dolgozzanak együtt a közjóért. Bátorítottam a különböző vallási háttérrel rendelkező fiatalokat is, hogy építsék az országot, győzzék le a csüggedést és a szorongást, terjesszék a társadalmi barátságot, és őrizzék az idősek hagyományait. A püspökök, papok és megszentelt személyek szeme elé, akikkel a Szeplőtelen Szűznek szentelt maputói székesegyházban találkoztam, a názáreti utat állítottam, az Istennek kimondott nagylelkű igen útját, mely hálásan emlékezik Isten hívására és saját kezdeti időszakára. Ennek az evangéliumi jelenlétnek egyik erős jele a zimpetói kórház, a főváros szélén, melyet a Sant’Egidio Közösség közreműködésével hoztak létre. Ebben a kórházban azt láttam, hogy ott valóban a betegek a legfontosabbak, és mindenki a betegekért dolgozik. Azt is érdemes tudni, hogy nem mindenki ugyanahhoz a valláshoz tartozik. A kórház igazgatója – aki egy kiváló kutató hölgy, AIDS-kutató – muszlim, de ő az igazgatója ennek a kórháznak, melyet a Sant’Egidio Közösség hozott létre. De mindenki együtt dolgozik a népért, összefogva, mint egymás testvérei. Mozambiki látogatásom csúcspontja a stadionban bemutatott mise volt, mely alatt igaz, hogy esett az eső, de mindannyian boldogok voltunk. Az énekek, a liturgikus táncok… nagy-nagy boldogság! Nem számított, hogy esik! És ott újra hallottuk az Úr Jézus felszólítását: „Szeressétek ellenségeiteket” (Lk 6,27), ez indít el igazi forradalmat, a szeretet forradalmát, mely megszünteti az erőszakot és testvériséget teremt.

Maputóból Antananarivóba, Madagaszkár fővárosába utaztam. Ez egy természeti szépségekben és erőforrásokban gazdag ország, de sajnos nagy szegénység jellemzi. Kifejeztem azon kívánságomat, hogy a szolidaritás hagyományos szelleme által vezetve a madagaszkári nép le tudja győzni a nehézségeket, s a környezet iránti tisztelet és a társadalmi i gazságosság ötvözésével fejlődést hozó jövőt tud építeni. Ebbe az irányba mutató prófétai jelként meglátogattam a „Barátság városát”, Akamasoát, amelyet egy lazarista misszionárius, Pedro Opeka atya alapított: ott megpróbálják összekapcsolni a munkát, a méltóságot, a legszegényebbekkel való törődést és a gyermekek oktatását. Mindent az evangélium irányít. Akamasoában, a gránitbánya közelében a munkásokért mondott imával fordultam Istenhez.

Azután találkoztam a különböző kongregációkhoz tartozó szemlélődő nővérekkel a kármeliták monostorában: hit és ima nélkül ugyanis nem lehet emberhez méltó várost építeni. Az ország püspökeivel megújítottuk azon elkötelezettségünket, hogy „a béke és a reménység magvetői” leszünk, gondjainkba véve Isten népét, különösen a szegényeket és papjainkat. Együtt róttuk le tiszteletünket Boldog Victoire Rasoamanarivo, az első oltárra emelt madagaszkári asszony előtt. Nagyszámú fiatallal imavirrasztást tartottunk – sokan, de hihetetlenül sokan voltak rajta –, mely gazdag volt tanúságtételekben, énekekben és táncokban.

Antananarivóban mutattuk be a vasárnapi eucharisztiát a nagy „egyházmegyei mezőn”: nagy tömegek gyűltek egybe az Úr Jézus körül. Végül a Saint-Michel Intézetben találkoztam Madagaszkár papjaival, szerzeteseivel és papnövendékeivel. Isten dicséretének jegyében zajlott ez a találkozó.

A hétfőt a mauritiusi köztársaság meglátogatásának szenteltük. Ez jól ismert turisztikai célpont, de azért ezt az országot választottam, mert etnikai csoportok és kultúrák integrációjának a helye. Az elmúlt két évszázadban ugyanis különböző népességek érkeztek erre a szigetcsoportra, különösen Indiából; és ez a hely erős gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül a függetlenné válás után. Itt intenzív a vallások közötti párbeszéd és szoros a vallási vezetők közötti barátság. Lehet, hogy ezt mi furcsának találjuk, de náluk természetes a barátságnak ez a megélése. Amikor beléptem a püspökségre, egy szép nagy virágcsokrot találtam, gyönyörűt: a nagyimám küldte a testvériség jeleként.

Mauritius szigetén Máriának, a Béke királynőjének emlékhelyén mutattuk be a szentmisét, a „mauritiusi egység apostolának” nevezett Boldog Jacques-Désiré Lavalra emlékezve. A boldogságoknak, Krisztus tanítványai személyazonosító igazolványának az evangéliuma ebben az összefüggésben ellenszer az önző és diszkriminatív jólét kísértésére. Az evangélium és a boldogságok egyrészt ellenszert jelentenek erre az önző és diszkriminatív jólétre, egyben kovászai az igazi boldogságnak, amelyet irgalmasság, igazságosság és béke jár át. Megdöbbentett az a munka, amelyet a püspökök a szegények evangelizálása érdekében végeznek. Ezt követően a mauritiusi hatóságokkal való találkozón kifejeztem nagyrabecsülésemet az igyekezetért a különbözőségek közös projektben történő harmonizálásáért, és bátorítottam őket, hogy a mai korban is éljenek befogadóképességükkel, és hogy igyekezzenek fenntartani és fejleszteni a demokratikus életet.

Tegnap este pedig visszaérkeztem a Vatikánba. Minden utazás előtt és után elmegyek a Szűzanyához, a Salus Populi Romani-hoz, hogy kísérjen el anyaként utamon, és hogy megmondja, mit kell tennem, s megőrizze szavaimat, mozdulataimat. A Szűzanyával magabiztos vagyok.

Kedves testvéreim! Adjunk hálát Istennek, és kérjük tőle, hogy az apostoli látogatás során elvetett magvak bőséges termést hozzanak Mozambik, Madagaszkár és Mauritius népei számára! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír