A francia állam parlamenti és önkormányzati képviselőinek római zarándoklata egy bátor lépés, és arról a szándékukról tanúskodik, hogy
hívő életüket össze akarják kapcsolni a felelős pozíciókban betöltött szerepükkel
– kezdte beszédét a pápa.
Ahogy Frédéric Mistral, Alphonse Daudet és Marcel Pagnol provence-i költők megénekelték a francia mediterrán ízeket, a képviselők mai feladata, hogy továbbadják ezt a gazdag, sok évszázados történelmet a jövő nemzedékei számára. Ezt a térséget ugyanis erősen befolyásolja a mediterrán jellege, ahol különféle hatások és hagyományok találkoznak, melyekből nézeteltérések is származnak, és amelyek megoldása éppen a képviselők feladata. A Szentatya Marseille-ben tett látogatása egyik gondolatát idézte: a régiónak olyan helynek kell lennie, ahol a különböző országok és jelenségek a közös emberség jegyében találkoznak, nem pedig ideológiák alapján, amelyek elválasztják egymástól az embereket és megosztják az országot.
Ferenc pápa először is az ifjúság nevelését ajánlotta megfontolásra, hiszen ma olyan oktatásra van sürgős szükség, amely mások szükségletei felé fordítja a fiatalokat, és felkelti bennük az elkötelezettség iránti vágyat. A mai fiatalnak szüksége van egy ideálra, mert alapvetően nagyvonalú és nyitott az egzisztenciális kérdésekre.
Tévedés azt gondolni, hogy a fiatalok semmi másra nem vágynak, mint karosszékben üldögélni és a közösségi oldalakat követni.
Be kell vonni őket a valós világba, mint az idősek vagy fogyatékkal élők, szegények és migránsok meglátogatása. Ez ugyanis megnyitja őket a befogadás és az ajándékozás öröme előtt, hogy
egy kis vigaszt kínáljanak azoknak az embereknek, akiket láthatatlanná tett a közömbösség fala.
Érdekes, hogy a közöny miként öli meg az emberi érzékenységet! – tette hozzá szabadon a pápa. – Már létezik több figyelemre méltó kezdeményezés is, amelyeket követni, bátorítani és gyarapítani kell.
Második témaként az élet végének alapvető kérdését ajánlotta a Szentatya a képviselők figyelmébe, javasolva, hogy a palliatív ellátás szélesebb körű fejlesztésén keresztül kísérjék az idősek és rászorulók életét, egészen annak természetes végéig. Életük végén az embereknek olyan segítőkre van szükségük, akik hűségesek hivatásukhoz, vagyis gondoskodást és a fájdalom enyhítését tudják nyújtani, még ha nem is tudják a betegeket meggyógyítani. A szavak nem mindig segítenek, de ha a beteg embert kézen fogjuk, az nagyon jót tesz, nemcsak nekik, hanem nekünk magunknak is.
Örömmel szólt arról is a pápa, hogy vendégei, akik országuk gazdasági és szociális területein tevékenykednek, mennyire érdeklődnek az Egyház tanítása iránt, és időt szánnak arra, hogy tervbe vett találkozóikon azt jobban megismerjék római zarándokútjuk során.
Noha politika és vallás egymástól elkülönülő területek, mégis vannak közös érdekeik, és
mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a közjó érdekében kell cselekednünk
– szögezte le Ferenc pápa.
Ferenc pápa beszéde angol nyelven ITT olvasható.
Forrás: Vatikáni Rádió; Vatican.va
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria