Ferenc pápa hat szerzetesrend tagjaihoz: Legyetek egyszerűek, szabaduljatok meg az ambícióktól!

Bár a nyári időszakra való tekintettel júliusban szünetelnek a pápai audienciák, Ferenc pápa hétfőn fogadta hat szerzetesrend és intézmény tagjait az Apostoli Palota Kelemen-termében. A Legkisebb Testvérek Rendje (minimita rend), a caracciolinók, a Szent Viátor Katekéták, a Klaretinus Misszionárius Nővérek Rendje, a Szent Szív Gyógyító Nővérek Rendje és az Isteni Szeretet Ágostonos Nővérei ezekben a napokban tartják nagykáptalanjukat. A pápa kötetlen szavakkal köszöntötte őket, figyelmükbe ajánlva, hogy a novíciusok és novíciák száma fontos a kongregáció jövője szempontjából, ezért imádkozzanak a hivatásokért.

Beszédében a szerzetesi élet egyszerűségére mutatott rá. Törekedjenek a lényegre, mondjanak le a felesleges dolgokról, ahogyan alapítóik tették. Hagyják, hogy nap mint nap alakítsa őket Isten szeretetének egyszerűsége, amely az evangéliumban tükröződik. Isten szeretete egyszerű, szépsége egyszerű, nem kifinomult szépség, hanem egyszerű, emberközeli. Találkozóitokra készülve ezért kérjétek ti is az Úrtól, hogy egyszerűek legyetek, személyes és közös szinodális életetekben egyaránt! Szabaduljatok meg mindentől, amire nincs szükség és ami akadályozhatja a meghallgatást, és a döntési folyamatokban az egyetértést! Szabaduljatok meg a számítgatástól, az ambícióktól! – buzdította a szerzeteseket a pápa.

Az Istennek szentelt életben az ambíció olyan, mint a pestis; a közösségi életben az irigység olyan, mint a sárgaláz, csúnya dolog. Éppúgy, mint az elvárások, a merevség, az önreferencialitás kísértései. Ezek nélkül lehet együtt, bölcsen tanulmányozni a jelent, hogy felismerjék az idők jeleit és jobb döntéseket hozzanak a jövőre nézve.

Ferenc pápa utalva a hat szerzetesrend – melyek a 14. és a 20. század között születtek – különbözőségére megállapította, hogy ez a változatosság az Egyház misztériumának élő képmása, amelyben mindenki kap a Szentlélek sajátos megnyilvánulásából a közösség javára. A szerzetesek és szerzetesnők élete spirituális út, amit az egyházatyák az isteni szépség iránti szeretetként határoztak meg; az isteni jóság kiáradása, ahogyan azt Szent II. János Pál a Vita consecrata kezdetű apostoli buzdításában írta. Ez az út távol esik a belső harcoktól, minden olyan érdektől, amit nem a szeretet ösztönöz – mutatott rá Ferenc pápa, majd a szerzetesi élet szépségéről és egyszerűségéről elmélkedett.

Eltérő körülmények között, időben és helyeken született szerzetesi rendjük, de valamennyi Istennek szentelt élet a szépségről mesél, mert Isten arcának kegyelme szűrődik át rajta. Ezt látjuk az evangéliumokban, ahogy Jézus imára kulcsolt kézzel meghitten szól Atyjához, ahogy szíve megtelik együttérzéssel, buzgó tekintetében, amikor felemeli szavát az igazságtalanság, visszaélés ellen. Ezt látjuk kérges lábán, mellyel hosszú utakat tett meg, hogy eljusson a föld legnyomorúságosabb és legtávolabbi perifériájára. A Szentlélek ösztönzésére a kongregációk, rendek és szerzetesi intézmények alapítói képesek voltak felismerni ezt a szépséget és korszakuknak megfelelően különböző módon tudtak rá válaszolni. A konkrét szeretetszolgálat, bátorság, kreativitás és prófécia csodálatos lapjait írták meg ezáltal, a gyengék, betegek, idősek és gyermekek gondozásának szentelve magukat, az ifjúság nevelésében, az igehirdetésben és a szociális munkában találták meg dimenziójukat. Ezeket a műveket tovább kell folytatni, keresni és elültetni Krisztus szépségét a történelem konkrét sebeiben. A szeretetre hallgatni, ami rendalapítóikat ösztönözte, hasonlóan válaszolni erre a szeretetre, mint ahogy ők tették, választásaik és olykor fájdalmas lemondásaik nyomán.

A szerzetesek és a szerzetesnők szegénységben élnek, hogy megszabaduljanak mindentől, ami nem Krisztus szeretete, és engedjék, hogy eltöltse őket a szépsége, hogy túlcsorduljon a világban, ahová Isten küldi őket, különösen az engedelmességen keresztül. Ez nagy küldetés – emelte ki Ferenc pápa –, ugyanis a szerzetesek igenje révén Isten megmutatja gyöngédsége erejét, mely minden lehetségest meghalad. Az ima és az Istennel való párbeszéd kiemelten fontos a szerzetesi élet egészsége szempontjából.

Ne hagyjátok el az imát, a szív imádságát! Ne hagyjátok el a pillanatokat a tabernákulum előtt, amikor az Úrral beszéltek, és hagyjátok, hogy ő szóljon hozzátok! Szívből imádkozzatok, ne papagáj módjára, mert az visz minket előre az Úr útján, ami szívből jön! – buzdított végül a Szentatya, majd azt kérte a szerzetesektől, hogy imádkozzanak hivatásokért, hogy vigyék tovább alapítójuk karizmáját, és ápolják képzésüket.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír