Ferenc pápa homíliája Dublinban a családoknak: Váljatok a bátorítás forrásává mások számára!

KÉPGALÉRIA– Klikk a képre!

Ferenc pápa homíliáját, és a mise elején és végén mondott beszédeit teljes terjedelmükben közreadjuk.

A Szentatya szavai a mise elején:

Tegnap találkoztam nyolc személlyel, akik hatalommal való visszaélésnek, lelkiismereti kényszerítésnek vagy szexuális visszaélésnek voltak áldozatai. Magammal hozva mindazt, amit mondtak nekem, szeretném az Úr irgalmának színe elé hozni ezeket a bűncselekményeket, és szeretnék bocsánatot kérni értük.

Bocsánatot kérünk az Írországban elkövetett visszaélésekért, azokért a hatalommal való visszaélésekért, lelkiismereti kényszerítésekért és szexuális visszaélésekért, amelyeket az Egyház vezető tagjai követtek el. Külön is bocsánatot kérünk mindazokért a visszaélésekért, amelyeket szerzetesek és az Egyház más tagjai által fenntartott intézményekben követtek el. Bocsánatot kérünk a munkaerő-kizsákmányolás eseteiért is, amelyben sok kiskorúnak volt része.

Bocsánatot kérünk, valahányszor előfordult, hogy mint Egyház nem nyújtottunk a bármely visszaélést elszenvedőnek együttérzést, és nem kerestük konkrét tettekkel az igazságosságot és az igazságot. Bocsánatot kérünk.

Bocsánatot kérünk a hierarchia néhány tagja miatt, akik nem vállalták fel ezeket a fájdalmas helyzeteket, és hallgattak. Bocsánatot kérünk.

Bocsánatot kérünk azokért a gyermekekért, akiket elvettek anyjuktól, és valahányszor azt mondták az egyedülálló anyáknak, akik próbálták keresni elvett gyermeküket, vagy a gyermekeknek, akik keresték anyjukat, hogy az „halálos bűn”: pedig az nem halálos bűn, hanem a negyedik parancsolat! Bocsánatot kérünk.

Az Úr tartsa fenn és növelje a szégyenkezésnek és bűnbánatnak ezt az állapotát, és adja meg az erőt, hogy elkötelezetten dolgozzunk annak érdekében, hogy soha többé ilyesmi ne forduljon elő és sor kerüljön az igazságszolgáltatásra. Ámen.

A Szentatya homíliája:

„Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68).
A családok mostani világtalálkozójának végén családként az Úr asztala köré gyülekezünk. Köszönetet mondunk az Úrnak a családjainkban kapott sok-sok áldásért. El akarjuk kötelezni magunkat, hogy teljesen megéljük azt a hivatásunkat, hogy – a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz megindító szavai szerint – „az Egyház szívében a szeretet” legyünk.

Ebben a csodálatos pillanatban, amikor közösségben vagyunk egymással és az Úrral, érdemes egy kicsit megállni és mindannak forrására tekinteni, amit kaptunk. Jézus feltárja ezeknek az áldásoknak az eredetét a mai evangéliumban, amikor tanítványaihoz beszél. Sokan közülük zavarodottak, tanácstalanok és mérgesek is voltak. Megviselte őket, hogy elfogadják-e ezeket a „kemény szavakat”, melyek annyira ellentétesek e világ bölcsességével. Válaszul az Úr egyenesen azt mondja: „A szavak, amelyeket nektek mondok, lélek és élet” (Jn 6,63).

Ezek a szavak, a Szentlélek ajándékának ígéretével, csordultig vannak élettel számunkra, akik hittel fogadjuk őket. Rámutatnak mindannak a jónak a forrására, amit ezekben a napokban megtapasztaltunk és ünnepeltünk: ez pedig Isten Lelke, aki állandóan új életet lehel a világba, a szívekbe, a családokba, az otthonokba és az egyházközségekbe. Minden új nap családjaink életében és minden új nemzedék egy új pünkösd ígéretét hozza magával, egy családi pünkösdöt, a Léleknek, a Paraklitosznak új kiáradását, akit Jézus pártfogóként, vigasztalóként küld nekünk, aki valóban bátorságot önt belénk.

Mekkora szüksége van a világnak erre a bátorításra, amely Isten ajándéka és ígérete! A családi élet ezen ünneplésének egyik gyümölcseként úgy térjetek haza otthonaitokba, hogy a bátorítás forrásává váltok mások számára, és megosztjátok velük Jézus „örök életet adó igéit”. Családjaitok ugyanis kiváltságos helyet és fontos eszközt jelentenek ezeknek az igéknek a továbbadására, „jó hírként” mindenkinek, különösen azoknak, akik szeretnék elhagyni a pusztát és a „szolgaság házát” (vö. Józs 24,17), hogy a remény és a szabadság ígért földje felé induljanak.

A mai szentleckében Szent Pál azt mondja, hogy a házasság részesedés Krisztusnak a jegyeséhez, az Egyházhoz fűződő örök hűségének misztériumában (vö. Ef 5,32). Ugyanakkor ez a tanítás, jóllehet nagyszerű, „kemény szónak” tűnhet valakinek. Mert ha olyan szeretetben akarunk élni, ahogyan Krisztus szeretett bennünket (vö. Ef 5,2), az megköveteli, hogy utánozzuk az ő önfeláldozását, meghaljunk magunknak, hogy egy nagyobb és tartósabb szeretetre szülessünk újjá. Arra a szeretetre, amely egyedül képes megmenteni a világot a bűn, az önzés, a kapzsiság, a kevésbé szerencsésekkel szembeni közöny szolgaságából. Ilyen az a szeretet, amelyet megismertünk Jézus Krisztusban. Ez egy családon keresztül testesült meg világunkban, és minden nemzedék keresztény családjainak tanúságtételén keresztül hatalma van arra, hogy ledöntsön minden korlátot, hogy kiengesztelje a világot Istennel, és azzá tegyen bennünket, akinek lenni rendeltettünk öröktől fogva: az emberiség egyetlen családjává, mely együtt él igazságosságban, szentségben és békében.

Nem könnyű a feladat, hogy tanúságot tegyünk erről a jó hírről. Ugyanakkor azok a kihívások, amelyekkel szembe kell nézniük a mai keresztényeknek, nem kevésbé nehezek, mint azok, amelyekkel az első ír misszionáriusoknak kellett szembenézniük. Szent Kolumbánra gondolok, aki társainak kicsiny csoportjával a kulturális hanyatlás sötét időszakában elvitte az evangélium fényét az európai földekre. Az ő rendkívüli misszionáriusi eredményességük nem taktikai módszereken vagy stratégiai terveken alapult, nem, hanem a Szentlélek indításai iránti alázatos és felszabadító tanulékonyságon. A Krisztus és egymás melletti hűségükről való mindennapi tanúságételük volt az, ami meghódította a szíveket, melyek epedve vágytak a kegyelem szavára, és ami hozzájárult az európai kultúra megszületéséhez. Ez a tanúságtétel a spirituális és misszionáriusi megújulás örök forrása marad Isten szent és hű népe számára.

Természetesen mindig lesznek olyan emberek, akik ellenállnak a jó hírnek, akik „zúgolódnak” a „kemény szavak” ellen. Ugyanakkor hasonlóan Szent Kolumbánhoz és társaihoz, akik jeges vizekkel és viharos tengerekkel néztek szembe, csak hogy kövessék Jézust, sose engedjük, hogy befolyásoljanak vagy elbátortalanítsanak minket a közöny fagyos tekintetei vagy az ellenségesség viharos szelei!

Mindazonáltal alázatosan elismerjük, ha őszinték vagyunk magunkhoz, hogy mi is keménynek találhatjuk Jézus tanításait. Mennyire nehéz mindig megbocsátani azoknak, akik megsértenek bennünket! Mekkora kihívást jelent mindig, hogy befogadjuk a migránst és az idegent! Mennyire fájdalmas elviselni a félrevezetést, a visszautasítást vagy az árulást! Mennyire kényelmetlen feladat védelmezni a legtörékenyebbek, a még meg nem születettek vagy a legöregebbek jogait, akik zavarni látszanak szabadságérzetünket.

De épp ilyen körülmények között kérdezi tőlünk az Úr: „Ti is el akartok menni?” (Jn 6,67). A minket bátorító Lélek erejével és a mindig oldalunkon álló Úrral válaszolhatjuk: „Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy Isten Szentje” (Jn 6,69). Izrael népével együtt ismételhetjük: „Mi is az Úrnak akarunk szolgálni, mert ő a mi Istenünk” (Józs 24,18).

A keresztség és a bérmálás szentségével minden keresztény küldetést kap, hogy misszionárius, „misszionárius tanítvány” legyen (vö. Evangelii gaudium, 120). Az Egyház mint egész arra kapott meghívást, hogy „kilépjen”, és elvigye az örök élet igéit a világ perifériáira. Ez az ünnepi szentmise erősítsen meg mindnyájatokat, szülők és nagyszülők, gyermekek és fiatalok, férfiak és nők, szerzetes testvérek és nővérek, szemlélődők és misszionáriusok, diakónusok és áldozópapok, hogy megosszátok másokkal az evangélium örömét! Bárcsak meg tudnátok osztani a család evangéliumát mint a világnak szóló örömet!

Amikor arra készülünk, hogy folytassuk saját utunkat, újítsuk meg hűségünket az Úrhoz, és ahhoz a hivatáshoz, amelyre valamennyien meghívást kaptunk. Magunkévá téve Szent Patrik imáját mondjuk mindnyájan örömmel: „Krisztus bennem, Krisztus mögöttem, Krisztus mellettem, Krisztus alattam, Krisztus felettem.” A Szentlélektől kapott örömmel és erővel mondjuk bizalommal Jézusnak: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68).

A Szentatya szavai a mise végén:

Ennek az eucharisztikus ünneplésnek és a családok eme csodálatos világtalálkozójának a végén, mely Isten ajándéka volt nekünk és az egész Egyháznak, szeretném kifejezni szívből jövő köszönetemet mindazoknak, aki hozzájárultak megvalósulásához. Köszönetet mondok Martin érseknek és a dublini egyházmegyének a szervezés és előkészítés munkájáért. Külön köszönöm a támogatást és segítséget, amelyet a kormány, a világi hatóságok, a sok ír és más országból jött önkéntes nyújtott, akik nagylelkűen feláldozták idejüket és energiájukat. Külön is szeretnék szívből köszönetet mondani mindazoknak, akik imádkoztak ezért a napért: öregeknek, gyermekeknek, szerzeteseknek, betegeknek, raboknak… Biztos vagyok abban, hogy ennek a napnak a sikere az ő egyszerű és állhatatos imáiknak köszönhető. Köszönet mindenkinek! Az Úr fizessen meg nektek!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír