Ferenc pápa katekézise: A bérmálás ne legyen az Egyházból való kibérmálkozás szentsége!

A pápa az ApCsel 8,14–17 alapján arról elmélkedett, hogy a bérmálás megerősíti bennünk a „prófétai, királyi és papi küldetésre” kapott felszentelést, élnünk kell a kapott karizmáinkkal, és tevékeny, tanúságtevő keresztény életre kaptunk meghívást.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

*

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma folytatjuk elmélkedésünket arról, hogy miként van jelen és hogyan működik a Szentlélek az Egyház életében a szentségeken keresztül.

A Szentlélek megszentelő tevékenysége mindenekelőtt két csatornán keresztül jut el hozzánk: Isten igéjén és a szentségeken keresztül. És a szentségek között van egy, amely kifejezetten a Szentlélek szentsége, és ma ennél szeretnék elidőzni. Ez a bérmálás, avagy a megerősítés szentsége.

Az Újszövetség a vízzel való megkeresztelés mellett egy másik szertartást is említ, a kézrátételét, melynek az a célja, hogy láthatóan és karizmákat ébresztve közvetítse a Szentlelket, hasonló hatásokkal, mint amilyenek az apostolok esetében történtek pünkösdkor. Az Apostolok cselekedetei e tekintetben egy jelentős epizódról számol be. Miután hallották, hogy Szamariában néhányan befogadták Isten igéjét, elküldték Jeruzsálemből Pétert és Jánost. „Amikor megérkeztek – mondja a szöveg –, imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket” (ApCsel 8,14–17).

Ehhez kapcsolódik az is, amit Szent Pál ír a korintusiaknak írt második levelében: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket” (2Kor 1,21–22). A Lélek foglalója! Krisztus megjelöli juhait a Szentlélekkel mint „királyi pecséttel” – ez az alapja a bérmálás szertartása által közölt „eltörölhetetlen jegy” tanának.

Az idők folyamán a felkenés szertartása önálló szentséggé vált, és az Egyház egyes korszakaiban és rítusaiban különböző formákat öltött és különböző tartalmakat hordozott. De nem kell most ezt a rendkívül összetett történetet végignéznünk. Azt, hogy az Egyház felfogásában mi a bérmálás szentsége, egyszerűen és világosan leírja az Olasz Püspöki Konferencia felnőtteknek szóló katekizmusa. Azt mondja: „A bérmálás minden egyes hívő számára az, ami a pünkösd volt az egész Egyház számára. […] Megerősíti a keresztség általi betagozódást Krisztusba és az Egyházba, valamint a prófétai, királyi és papi küldetésre való felszentelést. Közli a Lélek bőséges ajándékait […].

Ha tehát a keresztség a születés szentsége, a bérmálás a növekedés szentsége. Ezért a tanúságtétel szentsége is, mert ez szorosan kapcsolódik az érett keresztény élethez”.

(La verità vi farà liberi. Catechismo degli adulti [Az igazság szabaddá tesz benneteket. Felnőttkatekizmus], Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1995, 324.)

A kérdés az, hogy miként lehetne biztosítani, hogy a bérmálás szentsége a gyakorlatban ne váljon „utolsó kenetté”, vagyis az Egyházból való „távozás” szentségévé. Azt mondják, hogy ez a „búcsúzás szentsége”, mert ha a fiatalok egyszer megbérmálkoztak, akkor elmennek, és majd csak a házasságkötésre térnek vissza. Ezt mondják az emberek.

Nekünk viszont azt kell elérnünk, hogy a bérmálás az Egyház életében való tevékeny részvétel kezdetének szentségévé váljon. Lehetetlennek tűnhet számunkra ez a cél, tekintve a mostani helyzetet,

amely némileg az egész Egyházra jellemző, de nem szabad abbahagynunk a törekvést rá. Ezt nem minden fiatal vagy felnőtt bérmálkozó esetében tudjuk elérni, de fontos, hogy legalább némelyeknél elérjük, akik később a közösség irányítói lesznek. Ehhez hasznos lehet, ha a bérmálkozásra való felkészülésben olyan világi hívők segítik a bérmálkozókat, akik személyesen találkoztak Krisztussal, és akiknek valódi tapasztalata van a Lélekről. Egyesek azt mondják, hogy úgy élték meg ezt, mint a fiatalként kapott bérmálás szentségének bennük való felfakadását és kivirágzását.

De ez nemcsak a leendő bérmálkozókat érinti, hanem mindannyiunkat és mindenkor. A megerősítéssel és a felkenéssel együtt megkaptuk – biztosít bennünket Pál apostol – a Lélek foglalóját is, amelyet másutt Szent Pál „a Lélek zsengéinek” nevez (Róm 8,23). Ezt a foglalót „el kell költenünk”, kóstolgatnunk kell ezeket a Lélek-gyümölcsöket, nem szabad a föld alá temetnünk a kapott karizmákat és talentumokat.

Szent Pál arra buzdította tanítványát, Timóteust, hogy „élessze fel magában Isten kegyelmét, amely kézföltétele folytán benne van” (2Tim 1,6), és az ige, amelyet használ [feléleszt], azt a képet sugallja, amikor valaki a tűzre fúj, hogy felszítsa annak lángját. Kaptunk hát egy gyönyörű célt a jubileumi év számára!

Távolítsuk el a megszokás és érdektelenség hamuját, hogy az olimpiai fáklyavivőkhöz hasonlóan a Lélek lángjának hordozóivá váljunk!

Segítsen bennünket a Lélek, hogy tudjunk lépéseket tenni ebbe az irányba!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír