Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek és nővérek!
Miután a múltkori alkalommal arról elmélkedtünk, hogy a keresztény evangéliumhirdetés öröm, ma egy második szemponttal foglalkozunk: az evangéliumhirdetés mindenkihez szól, mindenki számára öröm. Amikor valóban találkozunk az Úr Jézussal, ennek a találkozásnak az ámulata áthatja egész életünket, és azt igényli, hogy azt magunkon túlra vigyük. Ezt Jézus kívánja! Azt szeretné, hogy evangéliuma mindenkié legyen.
Evangéliumában ugyanis „humanizáló erő” rejlik, olyan életteljesség, amelynek minden férfi és nő a címzettje, mert Krisztus mindenkiért született, halt meg és támadt fel. Mindenkiért: kivétel nélkül!
Az Evangelii gaudiumban ezt olvassuk: „Mindenkinek joga van megkapni az evangéliumot. A keresztények kötelessége hirdetni az evangéliumot anélkül, hogy bárkit kizárnának, de nem mint akik új terhet raknak rájuk, hanem mint akik örömöt osztanak meg, szép távlatot mutatnak és kívánatos lakomára hívnak. Az Egyház nem prozelitizmussal [térítéssel], hanem »vonzással« növekszik” (14). Testvérek, nővérek, álljunk az evangélium egyetemes rendeltetésének szolgálatába, az evangélium mindenkinek szól! Kiemelkedően legyünk képesek a magunkból való kilépésre – ahhoz, hogy evangéliumhirdetésünk valóban evangéliumhirdetés legyen, ki kell lépnünk önzésünkből –, és legyünk képesek arra is, hogy minden határt átlépjünk.
A keresztények inkább a templom előtti téren legyenek, mintsem a sekrestyében, és menjenek végig „a város terein és utcáin” (Lk 14,21).
A keresztényeknek nyitottnak, nyíltszívűnek, „extrovertáltnak” kell lenniük, és ez a vonásuk Jézustól származik, aki világban való jelenlétét folyamatos útonlétté tette, melynek az a célja, hogy mindenkit elérjen, sőt, hogy tanuljon a többiekkel való találkozásokból.
Ebben a vonatkozásban az evangélium beszámol Jézus meglepő találkozásáról egy idegen asszonnyal, egy kánaáni asszonnyal, aki könyörög neki, hogy gyógyítsa meg beteg lányát (vö. Mt 15,21–28). Jézus visszautasítja, és azt mondja, hogy ő csak „Izrael házának elveszett juhaihoz” küldetett, és hogy „nem helyes elvenni a kenyeret a gyermekektől és a kiskutyák elé dobni” (Mt 15,24.26). Az asszony azonban az egyszerű emberekre jellemző kitartással azt válaszolja, hogy „a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról” (Mt 15,27). Jézust ez szíven üti, és azt válaszolja: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint” (Mt 15,28). Ebben a találkozásban valami egyedülálló dolog rejtőzik. Nemcsak arról van szó, hogy valaki – mégpedig egy nő, egy idegen, pogány nő – megváltoztatja Jézus véleményét, hanem arról, hogy maga az Úr bizonyosságot nyer arról, hogy prédikálásának nem szabad saját népére korlátozódnia, hanem mindenkire ki kell terjednie.
A Szentírásban azt látjuk, hogy amikor Isten meghív valakit, amikor szövetséget köt valakivel, a kritérium mindig ez: azért választ ki valakit, hogy elérjen másokat, ez az Istentől jövő meghívás kritériuma. Az Úr minden barátja megtapasztalta a „kiválasztottság” szépségét, de egyben felelősségét és terhét is. Mindannyian megtapasztalták a gyengeségeik miatti elbizonytalanodást vagy biztonságérzetük elvesztését. De
a legnagyobb kísértés talán az, hogy a kapott meghívást kiváltságnak tekintsük. Nem így van, a meghívottság sosem kiváltság! Nem mondhatjuk, hogy másokhoz képest kiváltságosak vagyunk, nem!
A meghívás szolgálatra szól. Isten azért választ ki egyeseket, hogy mindenkit szeressen, hogy mindenkit elérjen.
Annak a kísértésnek is ellen kell állnunk, hogy a kereszténységet egy kultúrával, egy etnikai csoporttal, egy rendszerrel azonosítsuk.
Mert különben elveszíti valóban katolikus jellegét, vagyis azt, hogy mindenkinek szól, egyetemes: nem első osztályú kiválasztottak kicsiny csoportja. Ne felejtsük el: Isten azért választ ki egyeseket, hogy mindenkit szeressen. Meg kell őriznünk az egyetemesség horizontját! Az evangélium nemcsak nekem, hanem mindenkinek szól! Ezt ne felejtsük el! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria