Ferenc pápa katekézise: Vigyázzunk, a szexuális örömöt aláássa a pornográfia!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma jól figyeljünk oda a katekézisre, mert utána egy cirkuszi csoport tart itt [a színpadon] bemutatót, hogy szórakoztasson bennünket.

Folytatjuk a rossz szokásokról és az erényekről szóló katekézissorozatunkat. Az ókori atyák azt tanítják, hogy a torkosság után a második „démon”, a második helytelen viselkedés, mely mindig ott ólálkodik a szív ajtajánál, a bujaság. Míg a torkosság az étel iránti mohóság, ez a második rossz magatartás a másik ember iránt „mohóság”, vagyis az emberek egymás közötti mérgezett kapcsolata, különösen a szexualitás terén.

Jól vigyázzunk: a kereszténységben nem ítéljük el a szexuális ösztönt. Például a Biblia egyik könyve, az Énekek éneke egy jegyespár szerelméről szóló csodálatos költemény. Embervoltunknak ez a gyönyörű dimenziója – a szexuális dimenzió, a szerelem dimenziója – azonban nem mentes a veszélyektől, úgy, hogy már Szent Pálnak foglalkoznia kell a kérdéssel a Korintusiaknak írt első levelében. Ezt írja: „Az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs” (1Kor 5,1). Az apostol azért tesz szemrehányást, mert egyes keresztények beteges formában élik meg szexualitásukat.

De nézzük az emberi tapasztalatot, az egymásba szeretés élményét. Sok ifjú házas van itt, ti tudnátok beszélni róla! Hogy miért esik meg ez a misztérium, és miért ennyire mindent elsöprő élmény az életünkben, azt egyikünk sem tudja. Az egyik ember beleszeret a másikba, a szerelembe esés bekövetkezik. Ez létezésünk egyik legmeglepőbb valósága. A rádióban hallható énekek többsége erről szól: felgyulladó szerelmek, folyton vágyott, de soha el nem ért szerelmek, örömmel betöltő vagy sírással és gyötrődéssel járó szerelmek.

Ha nem szennyezi be bűnös szokás, a szerelem az egyik legtisztább érzés.

A szerelmes embernek megnemesedik a lelke, örömmel ad ajándékokat, leveleket és verseket ír. Felhagy azzal, hogy magára gondoljon, és teljesen a másikra figyel. Gyönyörű ez! És ha megkérdezzük egy szerelmestől, „miért szeretsz?”, nem tud válaszolni: szerelme sok szempontból feltétel nélküli, minden ok nélküli szeretet. Türelmesen kell fogadnunk, ha ez az oly erős szerelem naiv is egy kicsit: a szerelmes nem ismeri igazán a másik arcát, hajlamos idealizálni őt, kész ígéreteket tenni, melyeknek nem fogja fel azonnal a súlyát. Ám ez a „kert”, ahol megsokszorozódnak a csodák, nincs védve a rossztól. Elcsúfítja a bujaság démona, és ez a helytelen viselkedés legalább két okból különösen gyűlöletes.

Először is, mert tönkreteszi az emberek közötti kapcsolatokat. Ennek alátámasztására sajnos elegendő, ha csak a napi híreket nézzük. Hány jól kezdődő kapcsolat vált később mérgező kapcsolattá, a másik birtoklásává, tiszteletet és határérzéket nélkülöző kapcsolattá? Ezek olyan szerelmi kapcsolatok, amelyekből hiányzott a tisztaság. Ez az erény nem tévesztendő össze a szexuális önmegtartóztatással.

A tisztaság több mint szexuális önmegtartóztatás, inkább azzal a szándékkal függ össze, hogy sose birtokoljuk a másikat.

Szeretni azt jelenti, hogy tiszteljük a másikat, az ő boldogságát keressük, empátiát táplálunk érzései iránt, igyekszünk megismerni egy olyan testet, pszichológiát és lelket, amelyik nem a miénk, és amelyiket annak az embernek a szépségén keresztül szemlélünk, akihez tartozik. Ezt jelenti szeretni. A szeretet szép! A bujaság viszont mindebből gúnyt űz: a bujaság kifoszt, meglop, sebtében kiéli magát, nem akar a másikra figyelni, csak a saját szükségletére és örömére; a bujaság minden udvarlást unalmasnak tart, nem keresi az ész, az ösztön és az érzelem szintézisét, mely segítene bölcsen vezetni életünket. A buja ember csak rövidebb utakat keres: nem érti meg, hogy a szerelem útján lassan kell járni, s hogy ezt az unalommal távolról sem azonos türelem teszi lehetővé, hogy szerelmi kapcsolatunkat boldoggá tegyük.

De van egy második ok is, amiért a bujaság veszélyes és helytelen viselkedés. Az emberi örömök közül a szexualitásnak erős hangja van. Minden érzékszervet bevon, a testben és a pszichében egyaránt ott lakozik, és ez gyönyörű, de ha nem fegyelmezi a türelem, ha nem illeszkedik olyan kapcsolatba és történetbe, amelyben két egyén kettőjük szerető táncává alakítja, akkor az embert szabadságától megfosztó rablánccá válik. A szexuális örömöt, mely Isten ajándéka, aláássa a pornográfia: a kapcsolat nélküli kielégülés, mely függőségeket hozhat létre. Védelmeznünk kell a szerelmet, a szívvel, ésszel, testtel kifejezett szerelmet, az önmagunk másiknak való odaajándékozásában megvalósuló tiszta szerelmet. Ez a szexuális kapcsolat szépsége.

A bujaság elleni, a másik tárgyként kezelése elleni küzdelem megnyerése egy életen át tartó erőfeszítést igényelhet. De ennek a küzdelemnek a jutalma abszolút a legfontosabb, mert annak a szépségnek a megóvásáról van szó, amelyet Isten beírt teremtésébe, amikor a férfi és a nő közötti szerelmet kigondolta, mely nem arra szolgál, hogy kihasználjuk, hanem hogy szeressük egymást. Arról a szépségről van szó, amely elhiteti velünk, hogy közös történetet építeni jobb, mint kalandokat keresni – sok Don Juan van! –, a gyengédség ápolása jobb, mint engedni a birtoklás démonának – az igazi szerelem nem birtokol, hanem odaajándékozza magát –, szolgálni jobb, mint leigázni. Ha ugyanis nincs szeretet, az élet szomorú, szomorú magány. Köszönöm!

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

Szeretném kifejezni közelségemet az Iraki Kurdisztán Autonóm Régió fővárosának, Erbílnek egyik városrészét ért rakétatámadás áldozataihoz, és a szolidaritásomat velük, akik mind civilek. A szomszédok közötti jó kapcsolatok nem ilyen akciókkal, hanem párbeszéddel és együttműködéssel épülnek. Arra kérek mindenkit, hogy kerüljön el minden olyan lépést, amely növelné a feszültséget a Közel-Keleten és más háborús térségekben.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír