Ferenc pápa katekézise: A zsoltárok segítenek, hogy imáinkat ne szűkítsük a kérő imára

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A közelgő szentévre készülve azt kértem, hogy szenteljük a 2024-es évet „egy nagy »imaszimfóniának«” [1]. A mai katekézissel szeretnék emlékeztetni arra, hogy az Egyháznak már van egy imaszimfóniája, melynek szerzője a Szentlélek, s ez a szimfónia a Zsoltárok könyve. Mint minden szimfóniában, ebben is különböző „tételek” vannak, vagyis különböző imafajták: dicséret, hálaadás, könyörgés, siralom, elbeszélés, bölcsességi eszmefuttatás és mások, mind egyénileg, mind az egész nép kórusának formájában. Ezeket az énekeket maga a Lélek adta a Jegyes, az Egyház ajkára. A Biblia összes könyvét, ahogy a múltkor említettem, a Szentlélek sugalmazta, de

a Zsoltárok könyve abban az értelemben is sugalmazott, hogy tele van költői ihletettséggel.

A zsoltárok kiváltságos helyet kaptak az Újszövetségben. Sőt, voltak és vannak is olyan kiadások, amelyek az Újszövetséget és a Zsoltárok könyvét együtt tartalmazzák. Az íróasztalomon van az Újszövetségnek és a Zsoltárok könyvének egy közös, ukrán nyelvű kiadása, melyet elküldtek nekem: egy háborúban meghalt katonáé volt; ezzel a könyvvel imádkozott a fronton. A keresztény nem az összes zsoltárt és a zsoltároknak nem mindegyik részét tudja imádkozni és teheti magáévá, még kevésbé a mai kor embere. Olykor olyan történelmi helyzetet és vallási mentalitást tükröznek, amely már nem a mienk. Ez nem azt jelenti, hogy nem sugalmazottak, hanem azt, hogy bizonyos tekintetben korhoz és a kinyilatkoztatás átmeneti szakaszához kötöttek, ahogyan ez sok ókori törvényszöveg esetében is igaz.

Leginkább azért ajánlatos befogadnunk a zsoltárokat, mert a zsoltárok adták Jézusnak, Máriának, az apostoloknak és az előttünk járó keresztény nemzedékeknek az imáját.

Amikor imádkozzuk őket, Isten a szentek közösségének nagyszabású „hangszerelésében” hallgatja őket.

Jézus a Zsidóknak írt levél szerint egy zsoltárverssel a szívében lép be a világba: „Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat” (vö. Zsid 10,7; Zsolt 40,9); és Lukács evangéliuma szerint egy másik verssel az ajkán hagyja el a világot: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46; vö. Zsolt 31,6).

A zsoltárok újszövetségi használatát követték az atyák és az egész Egyház, mely a misének és az imaórák liturgiájának állandó elemévé tette őket. „Az egész Szentírás Isten jóságát árasztja – mondja Szent Ambrus –, de különösképpen a zsoltárok édes könyve” [2]. A zsoltárok édes könyve. Felteszem a kérdést: ti imádkoztok-e néha a zsoltárokkal? Vegyétek elő a Szentírást, és imádkozzatok el egy zsoltárt! Például, amikor egy kicsit szomorúak vagytok, mert vétkeztetek, imádkozzátok el az 50. zsoltárt! Sok zsoltár segít, hogy tudjunk előrehaladni.

Tegyétek szokásotokká a zsoltárokkal való imádkozást! Biztosíthatlak benneteket, hogy a végén boldogok lesztek.

De nem élhetünk csak a múlt örökségéből: a zsoltárokat a saját imánkká kell tennünk. Azt írták, hogy bizonyos értelemben

nekünk magunknak kell a zsoltárok „szerzőivé” válnunk azáltal, hogy magunkévá tesszük őket, és velük imádkozunk [3].

Ha vannak olyan zsoltárok, vagy csak zsoltárversek, amelyek a szívünkhöz szólnak, jó, ha ismételgetjük és imádkozgatjuk a nap folyamán. A zsoltárok „minden évszakra” szóló imák: nincs olyan kedélyállapot vagy szükség, amely ne találná meg bennük a legjobb szavakat ahhoz, hogy imává tegyük őket. Minden más imától eltérően a zsoltárok nem veszítik el hatékonyságukat az ismétléssel, sőt, növekszik a hatékonyságuk. Hogy miért? Mert Isten sugallta őket, és Istent „árasztják”, valahányszor hittel olvassuk őket.

Ha lelkiismeret-furdalásunk és bűntudatunk van, mert bűnösök vagyunk, Dáviddal együtt ismételhetjük: „Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy” (Zsolt 51,3). Ha Istenhez való erős személyes kapcsolatunkat akarjuk kifejezni, akkor ezt mondjuk: „Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (Zsolt 63,2). Nem véletlenül vette fel a liturgia ezt a zsoltárt a vasárnapok és főünnepek reggeli dicséretébe. Ha pedig félelem és szorongás tölt el bennünket, segítségünkre jönnek ezek a csodálatos szavak: „Az Úr az én pásztorom […]. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól” (Zsolt 23,1.4).

A zsoltárok lehetővé teszik számunkra, hogy ne szegényítsük el imánkat azzal, hogy csak kéréseket fogalmazunk meg, hogy állandóan csak azt mondjuk: „Add meg nekem… Add meg nekünk!” Tanuljunk a Miatyánkból, melyben mielőtt a „mindennapi kenyerünket” kérnénk, azt mondjuk: „Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod!”

A zsoltárok segítenek abban, hogy megnyíljunk egy kevésbé énközpontú imádkozás felé: a dicséret, az áldás, a hálaadás imája felé;

és abban is segítenek, hogy az egész teremtett világ hangjává váljunk, bevonva azt magasztaló imánkba. Testvéreim, a Szentlélek, aki a Jegyes Egyháznak ajándékozta a szavakat, amelyekkel isteni Jegyeséhez imádkozhat, segítsen, hogy ezek általunk ma is felhangozzanak az Egyházban, s hogy ez a szentévre előkészítő év valódi imaszimfónia legyen! Köszönöm!

JEGYZETEK

[1] Levél Rino Fisichella érseknek a 2025-ös szentévről (2022. február 11.).

[2] Kommentár a Zsoltárok könyvéhez, I, 4, 7: CSEL 64,4–7.

[3] Johannes Cassianus: Collationes Patrum, X, 11: SCh 54, 92–93.

Ferenc pápa felhívása az általános kihallgatás végén:

Holnap lesz a menekültek világnapja, melyet az ENSZ vezetett be. Legyen ez alkalom arra, hogy figyelmes és testvéri tekintettel fordulunk mindazokhoz, akik békét és biztonságot keresve kénytelenek elmenekülni otthonukból. Valamennyiünknek az a feladata, hogy befogadjuk, támogassuk, kísérjük és integráljuk azokat, akik kopogtatnak ajtóinkon. Imádkozom, hogy az államok törekedjenek humánus körülményeket biztosítani a menekülteknek és megkönnyíteni a beilleszkedési folyamatokat.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír