Ferenc pápa: A legromlottabb ember szívében is ott él a vágy az igazságra és a jóra!

A pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai kihallgatáson folytatjuk elmélkedésünket a boldogság ragyogó útjáról, amelyet a boldogmondásokban adott nekünk az Úr. A negyedikhez érkeztünk: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele” (Mt 5,6).

Már találkoztunk a lélekben szegénységgel és a sírással; most pedig egy másik jellegű, az éhezéssel és szomjazással kapcsolatos gyengeséggel foglalkozunk. Éhség és szomjúság – elsődleges szükségletek, életben maradásunk függ tőlük. Ezt hangsúlyozni kell: itt nem egy általános vágyakozásról van szó, hanem egy létfontosságú és mindennapi szükségletről, mint amilyen a táplálkozás.

De mit jelent az, hogy valaki az igazságra éhezik és szomjazik? Természetesen nem azokról van szó, akik bosszút akarnak, sőt, az előző boldogmondásban épp szelídségről beszéltünk. Nyilvánvaló, hogy az igazságtalanságok megsebzik az emberiséget. Az emberi társadalomnak sürgős szüksége van egyenlőségre, igazságra és társadalmi igazságosságra. Ne felejtsük el, hogy a világban élő nők és férfiak által elszenvedett sérelmek az Atyaisten szívéig érnek. Melyik apa ne szenvedne gyermekei fájdalmától?

A Szentírás a szegények és elnyomottak fájdalmáról szól, amelyet Isten ismer és átérez. Mivel meghallotta Izrael elnyomott gyermekeinek kiáltását – ahogy a Kivonulás könyve elbeszéli (vö. Kiv 3,7–10) –, Isten leszállt, hogy megszabadítsa népét. De az igazság éhezése és szomjazása, melyről az Úr beszél, mélyebb az emberi igazságosság iránti jogos igénynél, melyet minden ember a szívében hord.

Ugyancsak a „hegyi beszédben”, kissé később, Jézus egy olyan igazságról/igazságosságról beszél, amely nagyobb az emberi jognál és a személyes tökéletességnél. Ezt mondja: „Mondom nektek, ha igazságotok nem múlja messze felül az írástudókét és a farizeusokét, semmiképp se mentek be a mennyek országába” (Mt 5,20). Ez az igazságosság jön Istentől (vö. 1Kor 1,30).

A Szentírás a testi szomjúságnál mélyebb szomjúságról, a létünk gyökereibe ültetett vágyról beszél. A zsoltár azt mondja: „Isten, én Istenem, hajnalban téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem, rád sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (Zsolt 63,2). Az egyházatyák beszélnek erről az ember szívében élő nyugtalanságról. Szent Ágoston azt írja: „Magadnak teremtettél bennünket, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned” (I,1,1). [1] Működik bennünk egy belső szomjúság, egy belső éhezés, egy nyugtalanság…

Minden szívben, még a legromlottabb és a jótól legtávolabb élő ember szívében is ott izzik a vágy a fényre, még ha tévedések és hibák törmelékei borítják is, de mindig ott működik benne a szomjúság az igazságra és a jóra, mely nem más, mint szomjúság Istenre. A Szentlélek kelti fel ezt a szomjúságot: ő az élő víz, mely alakot adott porunknak, ő az a teremtő fuvallat, mely életet adott neki.

Ezért az Egyház küldetést kapott, hogy mindenkinek hirdesse Isten Szentlélekkel átjárt szavát. Mert Jézus Krisztus evangéliuma a legnagyobb igazságosság, amelyet fel lehet kínálni az emberiség szívének, és amely – még ha nincs is tudatában – létszükséglet számára. [2]

Amikor például egy férfi és egy nő összeházasodik, valami nagyszerű és gyönyörű dolgot kívánnak létrehozni, és ha elevenen tartják ezt a szomjúságot, a kegyelem segítségével mindig megtalálják a módját, hogy előrehaladjanak. A fiatalokban is megvan ez a szomjúság, és nem szabad elveszíteniük!

Védenünk és táplálnunk kell a gyermekek szívében azt a szeretet, gyengédség és befogadás iránti vágyat, melyről őszinte és ragyogó kezdeményezéseikkel tanúságot tesznek.

Minden embernek fel kell fedeznie azt, ami igazán fontos, amire igazán szüksége van, ami segíti helyesen élni, de azt is, ami másodlagos, és amit nyugodtan nélkülözhet.

Jézus azt hirdeti meg ebben a boldogmondásban – az igazságra való éhezéssel és szomjazással –, hogy létezik olyan szomjúság, amely nem fog meghiúsulni; olyan szomjúság, amely – ha tápláljuk – kielégítést nyerés, és mindig jól végződik, mert megfelel Isten szívének, a Szentléleknek, aki szeretet, és annak a magnak is, amelyet a Szentlélek szívünkbe ültetett.

Adja meg nekünk az Úr ezt a kegyelmet: hogy meglegyen bennünk ez a szomjazás az igazságra, amely pontosan az igazság megtalálásának a vágya, annak vágya, hogy meglássuk Istent és jót tegyünk másokkal.

JEGYZETEK
[1] Vallomások, 1,1.5.
[2] Vö. Katolikus egyház katekizmusa, 2017: „A Szentlélek kegyelme megadja nekünk Isten igazságosságát. A Lélek azáltal, hogy a hit és a keresztség által összekapcsol bennünket Krisztus szenvedésével és feltámadásával, részesévé tesz az ő életének.”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír