Ferenc pápa a panamai Irgalmas Szamaritánus Otthonban: Itt újjászületések történnek!

Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.

Kedves fiatalok, tisztelt igazgatók, pasztorális és egyéb munkatársak, kedves barátaim!

Köszönöm Domingo atyának a szavakat, amelyeket mindnyájatok nevében hozzám intézett. Szerettem volna találkozni veletek, akik itt vagytok az Irgalmas Szamaritánus Otthonban, és a többi fiatallal, akik a II. János Pál Központban, a Szeretet Nővéreinek Szent József Otthonában, a „Szeretet Házában”, valamint a Jesús Kkottonngae Testvérei Kongregáció Otthonában éltek. Az, hogy ma veletek lehetek, alapot ad, hogy megújítsam reményemet. Köszönöm, hogy lehetővé teszitek ezt nekem!

Amikor készültem erre a találkozóra, elolvashattam az otthon egyik tagjának tanúságtételét, amely szíven ütött, mert ezt írta: „Itt újraszülettem.” Ez az otthon, és az összes központ, melyet képviseltek, ennek az új életnek a jele, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. Könnyű megerősíteni a testvérek hitét, amikor azt látja az ember, hogy sebeket kenegetnek, reményt táplálnak és hitre bátorítanak. Itt nem csak azok születnek újjá, akiket otthonaitok „első kedvezményezettjeinek” nevezhetünk; itt az Egyház és a hit állandóan születnek, és állandóan újjászületnek a szeretet által.

Akkor kezdünk újjászületni, amikor a Szentlélek szemeket ajándékoz nekünk, hogy ne csak szomszédainknak lássuk a többieket, ahogyan Domingo atya mondta nekünk – pedig már az is sokat jelent –, hanem felebarátainknak. Felebarátnak látni a többieket.

Az evangélium elmondja, hogy egy alkalommal Jézust megkérdezték: ki az én felebarátom? (Lk 10,29). Ő nem elméletekkel válaszolt, nem is egy szép, fennkölt szónoklatot tartott, hanem egy példázatot mondott – az irgalmas szamaritánusét –, a valós élet egyik konkrét példáját, amelyet mindannyian jól ismertek és meg is éltek. A felebarát egy személy, egy arc, amellyel az úton találkozunk, és amelynek engedjük, hogy kimozdítson bennünket, engedjük, hogy meghasson bennünket: kimozdít gondolkodási sémáinkból és prioritásainkból, és mélyen meghat azzal, amit az az ember megél, hogy helyet és teret adjunk neki utunk során. Így értette ezt az irgalmas szamaritánus, amikor észrevette az embert, akit félholtan ott hagytak az út szélén, de nemcsak néhány útonálló hagyta ott, hanem egy pap és egy levita közönye is, akik nem siettek segítségére, és amint tudjátok, a közöny is öl, megsebez és megöl. Az előbbiek néhány nyomorult pénzérméért, az utóbbiak a beszennyeződéstől való félelemből, társadalmi megvetésből vagy undor miatt gond nélkül otthagyták azt az embert az út szélén. Az irgalmas szamaritánus, mint az összes házatok, megmutatja nekünk, hogy a felebarát elsősorban egy személy, valaki, konkrét arccal, valódi arccal, és nem valami, amit átugorhatunk vagy figyelmen kívül hagyhatunk, bármilyen helyzetben legyen is. Olyan arc, amely sok esetben szenvedő és figyelmen kívül hagyott emberségünket tárja fel.

A felebarát egy arc, amely szépen összezavarja az életet, mert emlékeztet arra és annak útjára helyez bennünket, ami valóban fontos, és megszabadít attól, hogy triviálisnak vagy feleslegesnek tartsuk Krisztus-követésünket.

Itt állva megérinthetjük az Egyház csendes és anyai arcát, az Egyházét, amely képes profetizálni, képes otthont, közösséget teremteni. Az Egyház arcát, amely általában nem látszódik, észrevétlen marad, mégis Isten konkrét irgalmasságának és gyengédségének a jele, az életünkben ma működő feltámadás jó hírének élő jele.

Az otthonteremtés családteremtés: megtanuljuk, hogy függetlenül a hasznossági vagy funkcionális szempontoktól egynek érezzük magunkat a többiekkel, olyannyira egynek, hogy az életet egy kissé emberibbnek érezzük. Az otthonteremtés annak lehetővé tétele, hogy a prófécia testet öltsön, óráinkat és napjainkat pedig kevésbé barátságtalanná, kevésbé közömbössé és kevésbé anonimmá teszi. Olyan kapcsolatok létrehozása, amelyeket egyszerű, mindennapi, mindenki által megvalósítható gesztusokkal építünk. Egy otthonnak, mindannyian jól tudjuk, mindenki együttműködésére szüksége van. Senki sem lehet közömbös vagy idegen, hiszen mindenki szükséges építőkő az építéshez. Ez megkívánja, hogy kérjük az Urat, adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megtanuljunk türelmesnek lenni, megtanuljunk megbocsátani egymásnak, megtanuljunk mindennap újrakezdeni. És hányszor kell megbocsátanunk vagy újrakezdenünk? Hetvenszer hétszer, valahányszor szükséges. Erős kapcsolatok létrehozása bizalmat követel, amelyet a nap mint nap gyakorolt türelem és megbocsátás táplál.

És így létrejön a csoda, annak megtapasztalása, hogy itt az ember újjászületik, itt mindannyian újjászületünk, mert erősen érezzük Isten simogatását, amely lehetővé teszi, hogy egy emberibb és így istenibb világot álmodjunk.

Köszönöm mindnyájatok példamutatását és nagylelkűségét. Köszönet intézményeiteknek, az önkénteseknek és a jótevőknek. Köszönet mindazoknak, akik lehetővé teszik, hogy Isten szeretete mind konkrétabbá, valóságosabbá váljon, a körülöttünk élő emberek szemébe nézve és felebarátként ismerve el egymást.

Most elimádkozzuk az Úrangyalát, a mi anyánkra, a Szent Szűzre bízlak benneteket. Kérjük tőle, hogy mint jó anya, aki ismeri a gyengédséget és felebaráti érzést, tanítson meg figyelni arra, hogy mindennap felfedezzük, ki a felebarátunk, és bátorítson bennünket arra, hogy gyorsan segítségére siessünk, és így otthont adhassunk neki, ölelést, ahol menedéket és testvéri szeretetet talál. Olyan küldetés ez, amelyre mindannyian meghívást kaptunk.

Arra hívlak most benneteket, hogy helyezzétek köpenye alá összes gondotokat, összes szükségeteket, fájdalmaitokat, sebeiteket, hogy irgalmas szamaritánusként hozzánk lépjen és segítsen bennünket anyaságával, gyengédségével, anyai mosolyával.

[Az Úr angyala…]

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Ma tartjuk a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját. Elevenen kell tartanunk a múlt emlékét, a múltbeli tragédiák emlékét, és meg kell tanulnunk a történelem fekete lapjaiból, hogy soha többé ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Továbbra is fáradhatatlanul igyekezzünk ápolni az igazságosságot, előmozdítani az összhangot és támogatni az integrációt, hogy a béke eszközei és egy jobb világ építői legyünk.

Szeretném kifejezni szomorúságomat a tragédiák miatt, amelyek a brazil Minas Gerais államot és a mexikói Hidalgo államot sújtották. Isten irgalmába ajánlom az összes elhunytat, imádkozom a sebesültekért, és kifejezem szeretetemet és a lelki közelségemet családjaikhoz és az egész népességhez.

Itt, Panamában sokat gondoltam a venezuelai népre, amelyhez különösen közel érzem magam ezekben a napokban. Látva a súlyos helyzetet, amelyen keresztülmegy, kérem az Urat, hogy igazságos és békés megoldást keressenek és találjanak a válság leküzdésére, tiszteletben tartva az emberi jogokat, és kizárólag az ország összes lakosának javát kívánva. Arra hívlak benneteket, hogy ti is imádkozzatok, és ajánljuk ezt a közbenjáró imát a coromotói Szűzanyának, Venezuela pártfogójának oltalmába.

Krisztusnak és a Szűznek ajánljuk a vasárnap a Fülöp-szigeteken, a jolói székesegyházban, a szentmise közben elkövetett terrortámadás áldozatait. Ismét határozottan elutasítom ezt az erőszakos cselekményt, amely ismét gyászra kényszeríti az ottani keresztény közösséget, és imádkozom az Úrhoz a halottakért és a sebesültekért. Az Úr, a béke fejedelme térítse meg az erőszakosok szívét, és adjon a térség lakóinak békés együttélést.

És ma, az ifjúsági világtalálkozó utolsó napján, a mise felajánlási adományai között vittek egy listát, húsz fiatal nevét, akik nem tudhatták meg, hogyan zajlik az ifjúsági világtalálkozó, nem láthatták a televízióban, nem hallhatták a rádióban, mert ezeket a fiatalokat, a „General Francisco de Paula Santander” kadétiskolájának diákjait Kolumbiában meggyilkolta a terrorista gyűlölet. Ezek a fiatalok felajánlott adományok voltak a misében, és rájuk emlékezve hadd mondjam ki mindegyikük nevét ebben az Angelusban, és mindenki [aki itt van] a szívében, de hangosan, a maga szívében mondja ki azt a szót, amelyet az ilyen intézmények szoktak mondani, amikor megneveznek egy halottat: „Jelen.” Legyenek jelen Isten előtt: Luis Alfonso Mosquera Murillo kadét; Óscar Javier Saavedra Camacho kadét; Jonathan Efraín Suescún García kadét; Juan Felipe Manjarrés Contreras kadét; Juan Diego Ayala Anzola kadét; Juan David Rodas Agudelo kadét; Diego Alejandro Pérez Alarcón kadét; Jonathan Heyner León Torres kadét; Allan Paul Bayona Barreto kadét; Diego Alejandro Molina Peláez kadét; Carlos Daniel Campaña Huertas kadét; Diego Fernando Martínez Galvis kadét; Juan Esteban Marulanda Orozco kadét; César Alberto Ojeda Gómez kadét; Cristian Fabián González Portilla kadét; Fernando Alonso Iriarte Agresoth kadét; Érika Sofía Chicó Vallejo kadét; Cristian Camilo Maquilón Martínez kadét; Steven Rolando Prada Riaño kadét; Iván René Muñoz Parra kadét. Kérünk, Urunk, adj nekik békét, és a kolumbiai népnek is adj békét! Ámen.

[Áldás.]

Ismét köszönetet mondok nektek azért, amit itt tesztek: nagy és gyönyörű! Isten áldjon meg benneteket, és imádkozzatok értem! Köszönöm!

Fotó: Vatican News

Fordította: Tőzsér Endre SP

Magyar Kurír