Ferenc pápa: Sokféle formában imádkozhatunk egymásért!

Az általános kihallgatás végén Ferenc pápa az AIDS elleni küzdelemmel és a kulturális örökség megvédésével kapcsolatban fogalmazott meg felhívást. Katekézisét és két felhívását teljes terjedelmükben közöljük.

* * *

A mai katekézissel befejezzük az irgalmasság témájának szentelt sorozatot. Bár a katekézisek befejeződnek, az irgalmasságnak folytatódnia kell! Adjunk hálát az Úrnak mindezért, és őrizzük meg szívünkben vigasztalásként és megerősítésként!

Az irgalmasság lelki cselekedetei közül az utolsó azt kéri, hogy imádkozzunk az élőkért és holtakért. Ehhez kapcsolhatjuk az irgalmasság testi cselekedetei közül az utolsót, amely arra hív, hogy temessük el a halottakat. Ez utóbbi furcsa felhívásnak tűnhet, a világ bizonyos térségeiben azonban – ahol az emberek a háború borzalmaitól szenvednek, éjjel-nappal ártatlan áldozatokat szedő, félelmetes bombázások közt élnek – ez a cselekedet szomorúan időszerű. A Szentírásban szép példát találunk erre: az öreg Tobit – életét kockáztatva – eltemette a halottakat a királyi tiltás ellenére (vö. Tób 1,17–19; 2,2–4). Ma is vannak, akik életüket kockáztatják, hogy a háború szegény áldozatait eltemessék. Az irgalmasság e testi cselekedete tehát nincs távol mindennapi életünktől.

Eszünkbe juthat az is, ami nagypénteken történt, amikor Szűz Mária, János apostol és néhány asszony Jézus keresztjénél álltak. Miután Jézus meghalt, eljött az arimateai József – egy tehetős ember, a főtanács tagja, aki Jézus tanítványává vált –, és felajánlotta számára sziklába vájt új sírboltját. Személyesen ment el Pilátushoz, hogy elkérje Jézus testét: ez az irgalmasság valódi, nagy bátorsággal végbevitt cselekedete (vö. Mt 27,57–60)! A keresztények számára a temetés a kegyelet tette, ugyanakkor nagy hitről tanúskodó tett is. Szeretteink testét a feltámadás reményében helyezzük a sírba (vö. 1Kor 15,1–34). Ez a szertartás nagyon erősen jelen van a nép érzésvilágában, és különös visszhangja van a mostani hónapban, novemberben, amelyet kimondottan az elhunytakra való emlékezésnek és az értük mondott imának szentelünk.

A halottakért mondott ima mindenekelőtt a hála jele azért a tanúságtételért, amelyet ránk hagytak, valamint azért a jóért, amit tettek. Hálát adunk az Úrnak, amiért nekünk adta őket, köszönetet mondunk szeretetükért és barátságukért. Az egyház különösen a szentmisében imádkozik az elhunytakért. A pap azt mondja: „Emlékezzél meg, Urunk, szolgáidról, akik a hit jelével előttünk távoztak el az élők sorából, és a béke álmát alusszák. Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban” (Első eucharisztikus ima, az ún. római kánon). Hatékony és jelentőségteljes ez az egyszerű emlékezés, mert szeretteinket Isten irgalmasságára bízza. Keresztény reménnyel imádkozunk, hogy ővele legyenek a mennyországban, és várjuk, hogy mindnyájan együtt leszünk majd a szeretetnek abban a misztériumában, amelyet bár nem tudunk felfogni, mégis tudjuk, hogy igaz, mert Jézus az, aki megígérte nekünk. Mindannyian feltámadunk, és mindannyian örökre Jézussal maradunk! Ővele!

Az elhunyt hívőkről való megemlékezés nem feledtetheti velünk, hogy az élőkért is imádkozzunk, akik mindennap velünk együtt néznek szembe az élet nehézségeivel. Még nyilvánvalóbbá válik, mennyire fontos ez az imádság, ha a hitvallás fényébe helyezzük, a hiszekegyben ugyanis azt mondjuk: „Hiszem a szentek közösségét.” Ez a misztérium a Jézus által kinyilatkoztatott irgalom szépségét fejezi ki. A szentek közössége ugyanis azt jelenti, hogy mindnyájan elmerültünk Isten életében és az ő szeretetében élünk. Mindnyájan, élők és holtak, közösségben és egységben vagyunk, egyek vagyunk azoknak közösségében, akik megkapták a keresztséget, Krisztus testével táplálkoztak és Isten nagy családjához tartoznak. Mindnyájan egyetlen családot alkotunk, egyek vagyunk, és ezért imádkozunk egymásért.

Milyen sokféle formája van annak, hogy felebarátainkért imádkozzunk! Ezek mind jók, és Isten elfogadja őket, ha szívből fakadnak. Külön is gondolok az anyukákra és apukákra, akik reggel és este megáldják gyermekeiket; vannak családok, ahol még létezik ez a szokás; gyermekünk megáldása imádság. Aztán gondolok a betegekért mondott imára: meglátogatjuk őket és imádkozunk értük. Aztán ott van a szótlan, néha könnyekkel elmondott közbejáró ima sok nehéz helyzetben.

Tegnap eljött a Szent Márta-házban tartott misére egy kiváló ember, egy vállalkozó. Ez a fiatalember kénytelen bezárni a gyárát, mert nem tudja megtartani, és sírva mondta: „Nem bírom ki, hogy több mint ötven családot munka nélkül hagyjak. Bejelenthetném vállalkozásom csődjét: hazamegyek a pénzemmel, de a szívem életem végéig sírni fog azért az ötven családért.” Íme, egy kiváló keresztény, aki a tetteivel imádkozik: eljött a misére imádkozni, hogy az Úr mutasson neki kiutat, nemcsak neki, hanem az ötven családnak is. Ez az ember tud imádkozni, a szívével, a tetteivel, tud imádkozni a felebarátaiért. Egy nehéz helyzetben. Nem kiskaput keres a maga számára, nem azt mondja: „A többiek oldják meg maguk!” Ez az ember keresztény! Nagyon jót tett nekem, hogy hallhattam! Bárcsak sokan lennének ilyenek a mai korban, amikor sokan szenvednek a munkanélküliségtől!

Azután gondolok a hálaimára is: hálát adunk, amikor jó hírt kapunk valamelyik barátunkról, rokonunkról, munkatársunkról… „Köszönöm neked, Uram, ezt a jó hírt!” Ez is másokért végzett ima! Hálát adni az Úrnak, amikor jól mennek a dolgok.

Időnként azonban, miként Szent Pál mondja, „nem tudjuk, hogy valójában mit is kell kérnünk, de maga a Lélek esedezik értünk szavakba nem foglalható sóhajtozással” (Róm 8,26). A Lélek az, aki imádkozik bennünk! Nyissuk meg hát szívünket, hogy a Szentlélek, aki kifürkészi szívünk legmélyén lévő kívánságainkat, megtisztíthassa és teljesedéshez segíthesse azokat! Mindenesetre magunk számára és mások számára is mindig azt kérjük, hogy legyen meg Isten akarata, ahogy a miatyánkban mondjuk, mert az ő akarata biztosan a legnagyobb jó, az a jó, amit egy Atya ad nekünk, aki sosem hagy el minket. Imádkozzunk hát, és engedjük, hogy a Szentlélek imádkozzon bennünk! Olyan szép ez az életben: imádkozz hálát adva, Istent dicsőítve, kérve valamit, sírva, ha nehézség ér, mint az az ember, de a szíved legyen mindig nyitott a Lélekre, hogy ő imádkozzon bennünk, velünk és értünk!

Most, amikor befejezzük az irgalmasságról szóló katekéziseket, kötelezzük el magunkat, hogy imádkozunk egymásért: hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedetei egyre inkább életstílusunkká váljanak! A katekézisek, miként az elején mondtam, itt befejeződnek, végigvettük az irgalmasság tizennégy cselekedetét, az irgalmasság viszont folytatódik, és gyakorolnunk kell ebben a tizennégy formában! Köszönöm!

* * *

Holnap, december 1-jén lesz az AIDS elleni küzdelem világnap, amelyet az ENSZ kezdeményezett. Milliók élnek együtt ezzel a betegséggel, de közülük csak a fele jut hozzá az életmentő terápiához. Kérlek titeket, imádkozzatok értük és szeretteikért, valamint a szolidaritás erősödéséért, hogy a legszegényebbek is részesülhessenek megfelelő vizsgálatokban és kezelésben. Végül felhívást teszek közzé, hogy mindenki felelős magatartást tanúsítson annak megelőzése érdekében, hogy e betegség tovább terjedjen.

December 2-án és 3-án Franciaország és az Egyesült Arab Emirátusok kezdeményezésére, az UNESCO együttműködésével, Abu-Dzabiban nemzetközi konferenciát tartanak a háborús térségben lévő örökség megvédéséről. Sajnos drámaian időszerű ez a téma. Meg vagyok győződve arról, hogy a kulturális örökség védelme az ember védelmének lényegi összetevője, és ezért kívánom, hogy ez az esemény új szakaszt jelentsen az emberi jogoknak való érvényt szerzés folyamatában.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír