Ferenc pápa a vallásközi találkozón: Ne engedjetek a fundamentalizmus és az erőszak csábításának!

Egy hagyományos muszlim üdvözlő tánc, a Korán egy részletének rövid eléneklése és a Lukács evangéliumából vett részlet felolvasása után a főimám köszöntötte a pápát, majd felolvasták és aláírták „Az Istiqlal 2024 közös nyilatkozatá”-t. Ezt követően mondta el a Szentatya beszédét. A végén a pápa és a főimám a mecset udvarára mentek, hogy a többi vallási vezetővel közös csoportképet készítsenek. A főimám az Alfattah-kapunál búcsúzott el a Szentatyától.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk magyar fordításban a Szentatya köszöntőbeszédét, melyet a „Barátság Alagútjánál” lévőkhöz intézett, azután a vallásközi találkozón elmondott beszédét, valamint az említett közös nyilatkozatot.

A Szentatya köszöntőbeszéde a Barátság Alagútjánál

Kedves fivéreim és nővéreim!

Gratulálok mindannyiatoknak, hiszen ez a „Barátság alagútja” a párbeszéd és a találkozás helyszíne kíván lenni.

Amikor alagútra gondolunk, könnyen sötét utat képzelünk el, mely ijesztően hathat, különösen, ha egyedül vagyunk. Itt azonban más a helyzet, mert itt minden ki van világítva. Szeretném azonban elmondani nektek, hogy ti vagytok a fény, amely megvilágítja, a barátságotokkal, az összhangra törekvésetekkel, az egymásnak nyújtott támogatásotokkal, és együttjárásotokkal, mely az út végén a teljes világosságba vezet benneteket.

Nekünk, különféle vallási hagyományokat követő hívőknek is megvan a feladatunk: segíteni mindenkinek, hogy a fény felé fordított szemmel haladjon át az alagúton. Így az út végén azokban, akik mellettünk jártak, fivéreinket és nővéreinket ismerhetjük fel, akikkel megoszthatjuk életünket és támogathatjuk egymást.

A sötét időkben a sok fenyegető jelzéssel szembe a testvériség jelét állítjuk, mely – a másikat befogadva és identitását tiszteletben tartva – a fény felé vezető, barátságban megtett közös útra ösztönöz.

Köszönet mindazoknak, akik meggyőződéssel dolgoznak azon, hogy harmóniában és békében élhessünk, tudatában annak, hogy testvériesebb világra van szükség. Kívánom, hogy közösségeink egyre nyitottabbak legyenek a vallásközi párbeszédre, és az Indonéziát jellemző békés együttélés szimbólumai legyenek.

Imáimmal Istenhez, mindenek Teremtőjéhez fordulok, hogy áldja meg mindazokat, akik a barátság, a harmónia és a testvériség szellemében haladnak át ezen az alagúton. Köszönöm!

*

A Szentatya beszéde a jakartai vallásközi találkozón

Kedves fivéreim és nővéreim, jó napot kívánok!

Örülök, hogy itt lehetek, mindnyájatokkal együtt, Ázsia legnagyobb mecsetében. Köszöntöm a nagyimámot, és köszönöm hozzám intézett szavait, melyek arra emlékeztetnek, hogy ez az istentiszteleti és imahely egyben „az emberiség szolgálatára álló nagy ház” is, ahová mindenki beléphet, hogy önmagával szembesüljön, hogy teret adjon a szívében hordozott, végtelen utáni vágyakozásnak, hogy keresse a találkozást az istenivel, és megtapasztalja a másokkal való barátság örömét.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy ezt a mecsetet Friedrich Silaban építész tervezte, aki keresztény volt, és megnyerte a tervezésre kiírt pályázatot.

Ez arról tanúskodik, hogy e nemzet történelmében és kultúrájában a mecset, akárcsak a többi istentiszteleti hely, a párbeszédnek, a kölcsönös tiszteletnek, a vallások és a különböző lelkiségi irányzatok harmonikus együttélésének a terepe. Ez nagyszerű ajándék, melyet mindennap ápolnotok kell, hogy a vallási tapasztalat egy testvéri és békés társadalom vonatkozási pontja, és sosem bezárkózásra és összetűzésre szolgáló ok legyen.

Ennek kapcsán szeretnék emlékeztetni az Istiqlal mecsetet és a Nagyboldogasszony-székesegyházat összekötő föld alatti alagútnak, a „Barátság Alagútjának” az építésére. Ez egy ékesszóló jel, mely lehetővé teszi, hogy ez a két nagy istentiszteleti hely ne csak „szemben” álljon, hanem „össze is kapcsolódjon” egymással. Ez az átjáró ugyanis lehetővé teszi a találkozást, a párbeszédet, és a tényleges lehetőséget nyújt arra, hogy „felfedezzük és továbbadjuk az együttélés, az egymással való keveredés és találkozás »misztikáját«, [...] hogy részesedjünk ebben a kissé kaotikus áradásban, mely a testvériség igazi megtapasztalásává, szolidáris karavánná, szent zarándoklattá válhat” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87).

Bátorítlak benneteket, hogy folytassátok ezt az utat: hogy mindannyian, mindannyian együtt – ki-ki a saját lelkiségét ápolva és saját vallását gyakorolva – kereshessük Istent, és hozzájáruljunk olyan nyitott társadalmak építéséhez, amelyek a kölcsönös tiszteletre és szeretetre épülnek, és képesek elszigetelni a merevséget, a fundamentalizmust és a szélsőségességet, melyek mindig veszélyesek és sosem igazolhatók.

Nem csak kölcsönös udvariasságról, nem valami formális dologról van szó, nem! Inkább jó ideje elkezdett közös baráti útról, melyet támogattak az ország civil és politikai vezetői, bátorítottak a vallási vezetők, de amelyet mindenekelőtt az indonéz nép csodás kedélyállapota, belső nyitottságotok, egymás elfogadása, a különbözőségek összehangolására való képességetek tett lehetővé.

Ehhez a föld alatti alagút által szimbolizált kilátáshoz kapcsolódóan szeretnék két javaslatot megfogalmazni, hogy bátorítsam az egység és a harmónia általatok elkezdett útját.

Az első javaslat: mindig a mélybe nézzetek, mert csak ott találhatjátok meg azt, ami a különbözőségeken túl egyesít. Mert míg a felszínen ott vannak a mecset és a székesegyház jól körülhatárolt, a hívek által látogatott épületei, a föld alatt, az alagútban ugyanezek a különféle emberek találkoznak egymással, és betekintést nyerhetnek egymás vallási világába. Fontos dologra emlékeztet bennünket ez a kép: a vallások látható aspektusai – a szertartások, a gyakorlatok és így tovább – a hagyományos örökséghez tartoznak, melyet védelmezni és tisztelni kell; de ami „alatta” van, ami a föld alatt fut, akárcsak a „barátság alagútja”, mondhatni az összes vallási fogékonyság gyökere közös: az istenivel való találkozás keresése, a végtelen iránti szomjúság, melyet a Magasságos helyezett a szívünkbe, a nagyobb öröm és a halálnál erősebb élet keresése, mely kísér bennünket utunkon, és arra ösztönöz, hogy kilépjünk önmagunkból, s hogy találkozzunk Istennel.

Ne felejtsük hát el: ha a mélybe nézünk, és felismerjük azt, ami életünk mélyén áramlik, a szívünk mélyén lakozó, teljesség utáni vágyat, akkor felfedezzük, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, mindnyájan zarándokok vagyunk, mindnyájan úton vagyunk Isten felé, túl a köztünk lévő különbözőségeken.

A második javaslat: ápoljátok kapcsolataitokat! Az alagút azért épült egyik oldalról a másikra, hogy kapcsolatot teremtsen két különböző és egymástól távoli hely között. Ezt teszi a föld alatti átjáró: összeköt, azaz kapcsolatot teremt. Néha azt gondoljuk, hogy a vallások közötti találkozás a különféle tanok és vallási meggyőződések közötti közös pontok mindenáron való kereséséről szól. Valójában megtörténhet, hogy egy ilyen törekvés végül is megoszt bennünket, mert az egyes vallási tapasztalatok tanai és dogmái különböznek egymástól. Ami valóban közelebb hoz bennünket egymáshoz, az az, ha kapcsolatot teremtünk a különbözőségeink között, ha a barátság, a törődés és a kölcsönösség kötelékeit ápoljuk. Olyan kapcsolatokról van szó, amelyekben mindegyikünk nyitott a másik felé, amelyekben elkötelezzük magunkat, hogy együtt keressük az igazságot, tanulva a másik vallási hagyományából; hogy emberi és lelki szükségleteinkben egymás segítségére legyünk. Ezek a kapcsolatok lehetővé teszik számunkra, hogy együtt dolgozzunk, együtt haladjunk valamilyen közös cél felé, az emberi méltóság védelmében, a szegénység elleni küzdelemben, a béke előmozdításában.

Az egység a személyes baráti kötelékekből, a kölcsönös tiszteletből, a mások tereinek és eszméinek kölcsönös védelméből fakad. Mindig legyen gondotok erre!

Kedves testvéreim, „a vallások közötti összhang előmozdítása az emberiség javára” – ez az az inspiráció, amelyet követnünk kell, és amely az erre az alkalomra készített közös nyilatkozat címéül szolgál. Ebben felelősséggel felvállaljuk az emberiség jövőjét fenyegető súlyos és olykor drámai válságokat, különösen a háborúkat és konfliktusokat, melyeket sajnos a vallások eszközként való felhasználása is táplál, de a környezeti válságot is, mely a népek fejlődésének és együttélésének akadályává vált. Ilyen mai állapotok között fontos, hogy az összes vallási hagyomány közös értékeit előmozdítsuk és megerősítsük, segítve a társadalmat, hogy „legyőzzük az erőszak és a közömbösség kultúráját” (Istiqlal 2024 közös nyilatkozat), s hogy előmozdítsuk a megbékélést és a békét.

Köszönöm nektek ezt a közös utat, amelyen jártok. Indonézia nagy ország, kultúrák, etnikumok és vallási hagyományok mozaikja, gazdag sokszínűség, mely ökoszisztémájának és természeti környezetének változatosságában is tükröződik. És ha igaz, hogy ti adtok otthont a világ legnagyobb aranybányájának, tudnotok kell, hogy a legértékesebb kincs az az akarat, hogy a különbözőségek ne váljanak konfliktusok okává, hanem egyetértésben és kölcsönös tiszteletben összhangba kerüljenek. Ne veszítsék el ezt az ajándékot! Sose veszítsétek el ezt a nagyszerű gazdagságot, sőt, ápoljátok és adjátok tovább, különösen a legfiatalabbaknak!

Senki se engedjen a fundamentalizmus és az erőszak csábításának, inkább mindenkit a szabad, testvéries, békés társadalom és emberiség álma bűvöljön el!

Köszönöm kedves mosolyotokat, mely szépségetek és belső nyitottságotok jeleként mindig ott ragyog arcotokon. Isten adja meg nektek ezt az ajándékot! Az ő segítségével és áldásával haladjatok előre, Bhinneka Tunggal Ika, egyesülve a sokféleségben! Köszönöm!

*

Az Istiqlal 2024 közös nyilatkozata

A vallások közötti összhang előmozdítása az emberiség javára

Amint az elmúlt évtizedek eseményeiből látható, világunk egyértelműen két súlyos válsággal néz szembe: az elembertelenedéssel és az éghajlatváltozással.

1. Az elembertelenedés világméretű jelenségét elsősorban a széles körben elterjedt erőszakos cselekmények és konfliktusok jellemzik, melyek gyakran riasztóan sok áldozatot követelnek. Különösen aggasztó, hogy a vallást gyakran eszközként használják fel ehhez, szenvedést okozva sokaknak, különösen nőknek, gyermekeknek és időseknek. A vallás szerepének azonban minden emberi élet méltóságának előmozdítását és védelmét kellene magában foglalnia.

2. Közös otthonunknak, a teremtett világnak az emberi kizsákmányolása hozzájárult az éghajlatváltozáshoz, melynek olyan pusztító következményei vannak, mint a természeti katasztrófák, a globális felmelegedés és a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok. A jelenleg zajló környezeti válság a népek harmonikus együttélésének akadályává vált.

E két válságra válaszul, vallási tanításainktól vezérelve és elismerve a „Pancasila” indonéz filozófiai elv hozzájárulását, a többi jelenlévő vallási vezetővel együtt a következő felhívásokat fogalmazzuk meg:

i. Hatékonyan népszerűsíteni kell vallási hagyományaink közös értékeit, hogy legyőzzük az erőszak és a közömbösség világunkat sújtó kultúráját. A vallási értékeknek a tisztelet, a méltóság, az együttérzés, a megbékélés és a testvéri szolidaritás kultúrájának előmozdítására kell irányulniuk, hogy legyőzzük mind az elembertelenedést, mind a környezetpusztítást.

ii. Különösen a vallási vezetőknek, saját spirituális narratíváik és hagyományaik által inspirálva, együtt kell működniük az említett válságok kezelésében, okaik megtalálásában és a megfelelő intézkedések meghozatalában.

iii. Mivel egyetlen világméretű emberi család létezik, a vallásközi párbeszédet a helyi, térségi és nemzetközi konfliktusok – különösen a vallással való visszaélés által szított konfliktusok – megoldásának hatékony eszközeként kellene elismerni. Továbbá

vallási meggyőződéseink és szertartásaink különleges képességgel rendelkeznek arra, hogy az emberi szívhez szóljanak, s ezáltal elősegítsék az emberi méltóság mélyebb tiszteletét.

iv. Elismerve, hogy az egészséges, békés és harmonikus életkörnyezet létfontosságú ahhoz, hogy Isten igaz szolgáivá és a teremtett világ őrzőivé váljunk, tisztelettel kérünk minden jóakaratú embert, hogy határozottan lépjen fel a természeti környezet és erőforrásai épségének megőrzése érdekében, mivel ezeket az előző nemzedékektől örököltük, és reméljük, hogy továbbadhatjuk gyermekeinknek és unokáinknak.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Sajtószolgálat

Magyar Kurír