Ferenc pápa vasárnap délben: Isten nevében kérem, állítsák meg ezt a mészárlást!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnapnak, nagyböjt második vasárnapjának evangéliuma Jézus színeváltozását beszéli el (vö. Lk 9,28–36). Miközben Jézus egy magas hegyen imádkozik, megváltozik a külseje, ruhája ragyogó hófehérré változik, és dicsőségének fényében megjelenik Mózes és Illés, akik a Jeruzsálemben rá váró „pászkáról” [húsvétról], vagyis kínszenvedéséről, haláláról és feltámadásáról beszélnek vele.

E rendkívüli esemény tanúi Péter, János és Jakab apostolok, akik Jézussal együtt felmentek a hegyre. Tágra nyílt szemmel képzeljük el őket e páratlan látvány előtt. És bizonyára így is volt. Lukács evangélista azonban megjegyzi, hogy „Pétert és társait elnyomta az álom”, és „amikor fölébredtek”, látták Jézus dicsőségét (vö. Lk 9,32). A három tanítvány alvása hamis hangként jelenik meg. Ugyanezek az apostolok később a Getszemáni-kertben is elalszanak, Jézus gyötrelmes imája alatt, aki pedig arra kérte őket, hogy virrasszanak (vö. Mk 14,37–41).

Meglepő ez az álmosság ilyen fontos pillanatokban.

De ha figyelmesen olvassuk, észrevehetjük, hogy Péter, János és Jakab már akkor elalszik, mielőtt a színeváltozás elkezdődik, vagyis éppen akkor, amikor Jézus imádkozik. Ugyanez történik majd a Getszemáni-kertben is. Nyilvánvalóan hosszan tartó csendes, elmélyült imáról volt szó. Azt gondolhatjuk, hogy kezdetben ők is imádkoztak, míg a fáradtság le nem győzte, az álom el nem nyomta őket.

Testvéreim, nem hasonlít-e ez a nem helyénvaló álom oly sok saját álmosságunkra, mely olyan pillanatokban tör ránk, amelyekről tudjuk, hogy fontosak? Talán este, amikor imádkozni szeretnénk, hogy egy kis időt töltsünk Jézussal egy ezernyi futkosásban és teendővel töltött nap után. Vagy amikor ideje lenne, hogy néhány szót váltsunk egymással a családtagjainkkal, és már nincs erőnk hozzá. Szeretnénk éberebbek, figyelmesebbek lenni, aktívabban résztvenni, értékes lehetőségeket nem elszalasztani, de nem sikerül, vagy csak módjával és nem túl jól.

A nagyböjt jelentős időszaka kiváló alkalmat jelent ezen a téren. Ebben az időszakban Isten fel akar ébreszteni bennünket belső letargiánkból, ebből az álmosságból, mely nem engedi megszólalni a Lelket. Mert – jól jegyezzük meg – szívünk ébren tartása nem csak rajtunk múlik: ez kegyelem, és kérnünk kell! Ezt bizonyítja a három tanítvány az evangéliumban: derék emberek voltak, követték Jézust a hegyre, de saját erejükből nem tudtak ébren maradni. Ez történik velünk is. De épp a színeváltozás közben felébrednek. Azt gondolhatjuk, hogy Jézus fénye volt az, ami felébresztette őket. Hozzájuk hasonlóan nekünk is szükségünk van Isten világosságára, mely másképp láttatja velünk a dolgokat; vonz, felébreszt, újraéleszti bennünk a vágyat és erőt az imádkozáshoz, ahhoz, hogy magunkba nézzünk és időt szenteljünk másoknak. Isten Lelkének erejével legyőzhetjük a test fáradtságát. És amikor ezt nem tudjuk legyőzni, akkor azt kell mondanunk a Szentléleknek: „Segíts rajtam, jöjj, Szentlélek! Segíts: szeretnék találkozni Jézussal, szeretnék éber lenni.”

Kérjük a Szentlelket, hogy rázzon fel bennünket ebből az álmosságból, mely megakadályoz az imádkozásban!

Ebben a böjti időszakban, a mindennapi fáradozás után jót fog tenni nekünk, ha nem kapcsoljuk le a lámpát a szobánkban anélkül, hogy Isten fényébe helyeztük volna magunkat. Imádkozzunk egy kicsit elalvás előtt! Adjunk lehetőséget az Úrnak, hogy meglepjen bennünket és felébressze szívünket! Ezt például úgy tehetjük meg, hogy kinyitjuk az evangéliumot, engedjük, hogy Isten igéje ámulatba ejtsen bennünket, mert a Szentírás megvilágítja lépteinket, és lángra lobbantja szívünket. Vagy nézhetjük a feszületet, és elcsodálkozhatunk Isten őrült szeretetén, aki sosem fárad el tőlünk, és akinek hatalma van arra, hogy átalakítsa napjainkat, hogy új értelmet, más fényt, nem várt világosságot adjon nekik.

Szűz Mária segítsen, hogy ébren tartsuk szívünket, hogy fogadni tudjuk ezt a kegyelmi időszakot, amelyet Isten felkínál nekünk!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Testvéreim, az imént imádkoztunk Szűz Máriához. Ezen a héten a nevét viselő város, Mariupol, az Ukrajnát sújtó borzasztó háború mártírvárosává vált. A gyermekek, ártatlan emberek és védtelen civilek barbár legyilkolásával szemben nincsenek stratégiai érvek, melyek megállnák helyüket: az egyetlen teendő véget vetni az elfogadhatatlan fegyveres agressziónak, mielőtt a városokat temetőkké változtatja. Szívemben fájdalommal csatlakozom az egyszerű emberek hangjához, akik a háború befejezéséért könyörögnek.

Isten nevében, hallják meg a szenvedők kiáltását, hagyják abba a bombázásokat és támadásokat! Ténylegesen és határozottan a tárgyalásokra törekedjenek, a humanitárius folyosók pedig legyenek valóságosak és biztonságosak! Isten nevében kérem: állítsák meg ezt a mészárlást!

Szeretnék ismételten buzdítani a sok menekült befogadására, akikben Krisztus van jelen, és szeretnék köszönetet mondani a szolidaritás nagyszerűen kialakított hálózatáért. Kérem az összes egyházközséget és szerzetesi közösséget, hogy több alkalmat szenteljenek a békéért mondott imára. Isten csak a béke Istene, nem a háború Istene, és akik az erőszakot támogatja, meggyalázza az ő nevét. Most imádkozzunk magunkban a szenvedőkért, és hogy Isten változtassa meg az emberek szívét, hogy eltökélten a békét akarják.

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok, akik Olaszországból és más országokból érkeztetek! Külön is köszöntöm a nápolyi egyházmegye híveit, valamint a fuorigrottai, pianurai, firenzei és carmignanói híveket, továbbá az Erőszakmentes Mozgalom küldöttségét.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek, és kérem, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír