Istent dicsérje az ének! – Ferenc pápa a nemzetközi kórustalálkozó résztvevőit fogadta a Vatikánban

A pápa köszönetet mondott a zeneszerző Marco Frisinának, aki az első három találkozót is koordinálta (2014, 2016, 2018), valamint a rendezvényszervező Nova Opera csapatának, akik a mostani találkozót szervezték, negyven évvel a Római Egyházmegyei Kórus megalapítása után.

Ferenc pápa a hozzá sereglő gyerekek lelkesedését örömmel fogadta, majd így tanított: A gyermeki spontaneitás ékesszólóbb bármilyen beszédnél. Gondot kell viselnünk rájuk, mert ők adják a jövőt, a reményt, és egyben tanúskodnak a spontaneitásról, az ártatlanságról és az ígéretről. Ezért akarta Jézus mindig maga köré a gyerekeket, és buzdított arra, hogy aki Isten Országát akarja, az hozzájuk legyen hasonló. Meg kell tanulnunk tőlük ezt a spontaneitást!

A Szentatya ezután három szempontot bízott a kórustalálkozó résztvevőire, akik a liturgiát szolgáló zene értelmének elmélyítésére érkeztek a Vatikánba. Szolgálatuk három alapvonása a harmónia, a közösség és az öröm.

A zene harmóniát teremt azzal, hogy mindenkit elér. Megvigasztalja a szenvedőt, visszaadja a lelkesedést az elcsüggedteknek. Mindenkiben felvirágoztatja a szépség és a költészet csodálatos értékeit, melyek Isten harmonikus fényét tükrözik. A zene művészete egyetemes és közvetlen nyelv, nem igényel fordítást, sem elméleti magyarázatot. Egyszerű és művelt emberek egyaránt értékelhetik, más szempontok szerint vagy más mélységben, de mindenki ugyanabból a kincsből merít.

A zene a meghallgatásra, odafigyelésre és tanulásra nevel, fölemeli az érzéseket, érzelmeket és gondolatokat. Az embereket kiragadja a rohanás, a zaj és az élet anyagias nézőpontjának örvényéből, segít, hogy jobban megértsék önmagukat és az őket körülvevő valóságot.

Ezáltal bölcs és nyugodt tekintettel ruházza fel azokat, akik zenélnek, ami által könnyebben felülemelkedhetnek a megosztottságon és a szembenálláson, mint ahogy egy zenekar hangszerei vagy a kórus hangjai a sokféleséget összesimulva harmóniát teremtenek.

Az egyházi zenét művelő énekkarok szolgálatának másik alapvonása a közösség. A kórust együtt alkotják, nem egyedül – mint ahogy az Egyház és a világ is így működik. Az egységben haladás olyan, mint egy nagy koncert előadása, amelyben mindenki saját képességeivel vesz részt, és amihez hozzájárul a maga módján, elénekli vagy eljátssza a részét, és így felfedezi egyedülálló gazdagságát a közösség szimfóniájában.

A kórusban és a zenekarban mindenkinek szüksége van a másikra, az előadás sikere valamennyiüktől függ

 – saját szerepében a legjobbat nyújtva, tiszteletben tartva és meghallgatva a mellette lévőt, feltűnősködés nélkül, összhangban. Éppen úgy, ahogy az Egyházban és az életben is, ahol mindenkinek el kell végeznie a saját részét az egész közösség javára, hogy az egész világ zengjen Istennek tetsző éneket (vö. Zsolt 47,2).

Végezetül az egyházi zene szolgálatát az öröm jellemzi – mutatott rá beszédében a pápa. A művészet, a szépség és a lelkiség évszázados kincsének letéteményesei az egyházi kórusok. Ne hagyják, hogy ezt a világi gondolkodás beszennyezze az érdekkel, az ambícióval, a féltékenységgel és a megosztottsággal! Ezek a dolgok ugyanis beférkőzhetnek egy kórus, egy közösség életébe, és az öröm helyét átveszi a szomorúság, felbomlik az egység. Ezt elkerülendő tartsák magasan hivatásuk lelkiségét az imával és az Isten szaváról való elmélkedéssel,

ne csak a hangjukkal, hanem elméjükkel és szívükkel is vegyenek részt a liturgián,

amelyen szolgálnak, hogy teljes szívükkel Istent dicsérjék.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír