„Igazságosság és irgalmasság” – Teológiai Tanári Konferencia a Pázmányon

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nyitónapon többek között részt vett Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, az egyetem nagykancellárja, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, és Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Egyetem rektora.

Kuminetz Géza prodékán köszöntő szavai után Puskás Attila professzor, a konferencia szervezője is köszöntötte az országból és a határokon túlról érkező kollégákat, majd felvezette a konferencia témáját, melyet az irgalmasság szentévére való tekintettel választottak. Az irgalmasságot az igazságossággal való kapcsolatában vizsgálják az előadók, hiszen a tartós és békés emberi együttéléshez mind a kettőre szükség van, és az marad meg az Istennel közösségben, aki mindkettőt gyakorolja. Az irgalom és igazságosság két isteni tulajdonság, nem hiányozhat egyik sem: ez a „kötelező minimum” – a két fogalmat összekötő és kötőszó kötelező, elhagyhatatlan.

Isten túlhalad az igazságosságon irgalmában és megbocsátásában, de nem veti el az igazságosságot, hanem egy magasabbrendű eseménybe burkolja – idézte Puskás Attila Ferenc pápának a Misericordiae Vultus enciklikában írott gondolatait. Az irgalom nem olcsó kegyelem, az igazságosság pedig nem „törvényeskedés”.

Ezután Puskás Attila arról beszélt, a konferencia témája a szisztematikus és a gyakorlati teológia szinte minden ágát érinti; az előadások tematikája is tükrözi a téma gazdagságát.

Rózsa Huba professzor az isteni irgalmasság és igazságosság kérdését vizsgálta a Pentateuchus hagyományban, majd Kocsis Imre olvasta fel Fodor György dékán Isten irgalmassága Ozeás könyvében című előadását távollétében.

Ozeást és Ámoszt szokás egymással szembeállítva elemezni; Ozeás könyvében erősebb hangsúlyt kap az isteni irgalom. Ugyanakkor közelebbről megvizsgálva akár csak a két könyv szókincsét, kiderül, hogy irgalom és igazságosság egyforma jelentőséget kap – derült ki az előadásból. Ámosz hangsúlyozza, hogy Isten ítélete elkerülhetetlen, azonban Ozeás ugyanígy arról ír, hogy a bűnöst könyörtelenül utoléri az ítélet (Oz 5,11; 13,4). Ozeás próféta szimbolikus neveket ad könyvében gyermekeinek, egyre szomorúbb hangzású neveket („Nem népem”). Ozeásnál is jelen van Isten ítéletének szilárd tanítása – de mi jön az ítélet után? Ámosz eszkatológiája a közvetlen jövőben következik be – nála is feldereng azonban a kegyelem eshetősége (5,15). Mindezzel együtt Ámoszt alapvetően a küszöbön álló ítélet foglalkoztatja. Ezzel szemben Ozeásnál egyértelmű, hogy az ítélet nem lehet az utolsó tett, az utolsó mozzanat; ha olyan súlyos az ítélet, hogy elpusztít, akkor majd újraéleszt (6,1-2). „Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember…” (Oz 11,9).

Ozeásnál központi jelentőségű az irgalom, hűség jelentésű heszed szó, ez azonban nem áll szemben az igazságossággal. A próféta istenismeret és a heszed eszméjét összekapcsolja; az ő istenismerete egy mélyebb egzisztenciális helyzetből fakad (tönkrement otthon, hűtlen feleség). A heszedet, az Úr mindent felülmúló kegyelmét akkor látta meg Isten szívében, amikor legjobban szenvedett hűtlen felesége miatt. A heszed szót később khárisznak fordították, ez is mutatja tartalmának fokozatos elmélyülését: Isten ki nem érdemelt jósága, ingyenes ajándék. Pál apostol krisztianizálta Ozeás üzenetét; így ír például a Kolosszeiekhez írt levélben (Kol 3,13): „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.”

A hozzászólások és a szünet után először Kocsis Imre beszélt igazságosság és irgalmasság megjelenéséről Máté evangéliumában, majd Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola oktatója, a Pápai Biblikus Bizottság tagja előadása következett.

Martos Levente Balázs a Rómaiakhoz írt levél kapcsán vizsgálta a konferencia témáját; „bábeli zűrzavar nehezedik a biblikus tudósra” – fogalmazott előadása elején. Sok kifejezés pontos tartalmát nehéz meghatározni, ezért is fordulunk a történetek felé; Isten szava is mindig történeteket indít el.

Az irgalmasságról való személyes tapasztalat témájánál kínálkozik Pál apostol személye. Hogyan beszél ő maga a megtéréséről? „Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok…” (1Kor 15,10) Máshol pedig (1Kor 7,25): „A szüzekre nézve nincs parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelt érdemeljek” – vagyis irgalmazott embernek tudja magát, ezen a helyen azonban mintha úgy értené: az Úr irgalmát kapta a tanítás továbbadására.

A Rómaiakhoz írt levél idején Pál maga és a római közösség is nehéz helyzetben volt. Pál előtt állt egy jeruzsálemi út; tudta, hogy sokan megkérdőjelezik őt. Ebből fakad az, hogy egyfajta „politikai teológiát” művel a levélben, közösségépítő teológiát.

A levél 9. fejezete hátterében voltaképpen egy ószövetségi történet áll, mely Isten kiválasztó szeretetéről, irgalmáról szól – ezt akarja bemutatni, sőt: megvédeni Pál. Milyen történetet idéz fel az apostol? A Kivonulás könyvéből az aranyborjú történetét, a szövetség újra megkötésének a történetét; hosszú, nehézkes megtapasztalását Isten irgalmának. Isten fokozatosan másítja meg ítéletét, végül kinyilatkoztatja irgalmas önmagát. Martos Levente Balázs fölhívta rá a figyelmet, bár sokszor egy pillanat művének sejtjük az irgalmasságot, ennek ellentmond több ószövetségi történet – Isten irgalmassága nem önkényes rendelkezésnek tűnik.

Az előadó utalt rá, hogy több szakértő párhuzamot lát az „irgalmazok annak, akinek irgalmazok” szerkezet és a „vagyok, aki vagyok” kijelentés között; Isten dinamikus, a jövőben is megnyilvánuló létezése áll mindkettő mögött.

Kránitz Mihály, a kar tanszékvezető professzora kérdésünkre elmondta: a teológiai napokat már a rendszerváltás előtt is megszervezték; időközben ebből vált ki az Egerben rendezett lelkipásztori napok. A konferencia programja ITT érhető el.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír