„Mindez azért történt, hogy higgyetek” – Nagypéntek az érseki és püspöki székhelyeken

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban végezte a nagypénteki szertartást Németh István püspöki titkárral és az egyházközség papjaival. A zsúfolásig megtelt templomban a szertartás megrendítő és egyben felemelő mozzanatai jelenvalóvá tették és közel hozták a hívekhez Nagypéntek misztériumát.

A szertartás kezdetén a piros miseruhát viselő papok, és az asszisztencia szótlanul vonultak be a templomba, ahol az oltár előtt földre borulva imádkoztak, hódolatukat fejezték ki Jézus Krisztus keresztáldozata előtt. A nagypénteki szertartás során az olvasmányok Jézus szenvedésének titkát tárják elénk. Az igeliturgia drámai csúcspontja a passió (Jn 18, 1–19,42), amelyet az egyházközség Bárdos Lajos Kórusa adott elő Gebri József vezényletével.

Palánki Ferenc megyéspüspök évről évre nagypéntekenként Jézusnak a kereszten elhangzott szavairól elmélkedik. Idén Jézus hatodik: „Szomjazom!” (Jn 19,28) mondatához érkezett. Sokkal többről van itt szó, mint testi szomjúságról. János evangélista szerint Jézus azért mondja ezt, hogy az írás egészen beteljesedjék. Nem szabad azonban így gondolnunk, hogy Jézus direkt mondta ki azokat a szavakat, mondatokat, amelyek róla szóltak a zsoltárokban, az ószövetségi Szentírásban, hanem éppen fordítva. Amikor a tanítványok végiggondolták az eseményeket, Jézus tanítását, és leírták az evangéliumokban, akkor döbbentek rá arra, hogy beteljesedett az írás. „A torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába vetettél engem.” (Zsolt 21,16) „Enni nekem epét adtak, szomjúságomban ecettel itattak” (Zsolt 68,22).

Sok hasonló részletet fedezhetünk fel mi is, amire az evangélisták nem utalnak, de Jézusban beteljesedett minden, amit a próféták jövendöltek. Jézus kereszten kimondott szavai nem vonatkoznak természetes és anyagi dolgokra, így a „Szomjazom!” mondata sem. A szomjúság Szent János evangéliumában nem pusztán testi szükséglet. Ennél sokkal több.

Az ember belső vágyát, szomjúságát, vágyakozását fejezi ki Isten iránt.

Amikor az Isten eljött Jézusban erre a világra, akkor ő beszélt erről. Azt mondta: „Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35). „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.” (Jn 7,37–38).

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

***

Egri Főegyházmegye

Az egri bazilikában tartott szertartás kezdetén csendes bevonulást követően a vértanúkra utaló piros miseruhába öltözve Ternyák Csaba egri érsek az asszisztenciával együtt az önátadás jelenként leborulva imádkozott. Az igeliturgiában Jézus szenvedéstörténetét Szent János evangéliuma alapján idézték fel a szeminárium tanárai és növendékei.

„Ma végigjárjuk Jézus keresztútját: lélekben ott állunk a kereszt alatt Máriával és János apostollal – mondta prédikációja elején a főpásztor. – Ez az a kereszt, amely ott van a templomainkon, ott van a szobánk falán, és talán ott van a nyakunkban is; arra emlékeztet bennünket, hogy megváltónk a kereszttel megváltoztatta az emberiség életét.

Jézus kereszthalála számunkra az üdvösség útját jelenti.

Jézus halálának felelőseit keresve Júdást szoktuk emlegetni, aki harminc ezüstpénzért eladta őt, vagy Pétert, aki megtagadta. Felelősek még a főpapok, akik kiadták Pilátusnak, aki pedig a tömeg nyomása miatt inkább Barabást bocsátotta szabadon. És felelős a vádaskodó tömeg és a katonák is. A felelősök sorát nem zárhatjuk le:

Jézus Krisztus halála az egész emberiség felelőssége, mert minden ember bűneiért fizette meg a váltságdíjat ”

– mutatott rá az érsek, hozzátéve: az előző generációk és mi is felelősek vagyunk tehát haláláért.

A teljes szentbeszéd ITT olvasható.

Szöveg: Pap Ildikó

Fotó: Vozáry Róbert / Szent István Televízió

Forrás: Egri Főegyházmegye

***

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás vezette a nagypénteki szertartást az esztergomi bazilikában, amely zsúfolásig megtelt hívőkkel, hogy az egyházi év legcsendesebb napján együtt emlékezzenek meg Krisztus kereszthaláláról és térdhajlítással hódoljanak a feszület előtt.

Erdő Péter bíboros a homíliájában rámutatott, hogy túl a szörnyű szenvedésen, túl a halálküzdelmen, a megkínzott, halott ember, a győztes második isteni személy Istenben örül, mert beteljesedett küldetése.

„A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött” (Zsolt 63/62, 12) – olvassuk a zsoltár titokzatos szavait. „A Názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19,19). Ezt a feliratot tette Pilátus Krisztus keresztje fölé. És nem volt hajlandó módosítani a szöveget. Nem akarta enyhíteni a szavak erejét. Akaratlanul is megvallotta, hogy Krisztus valódi király.

Túl a szörnyű szenvedésen, túl a halálküzdelmen, a megkínzott, halott ember a győztes második isteni személy Istenben örül, mert beteljesedett küldetése, az új, az örök pászka, az átmenet a halálból az életbe, a gyenge emberiség kiúttalanságából az örök boldogság reményébe.

„Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (Jn 12,32). Ezt ígérte életében. Így teljesítette be a zsoltár jövendölését, hogy mindenki, aki rá esküdött, dicsekedni fog. Nem is csak a választott nép megígért szabaditó királyaként jelenik meg Krisztus a kereszten, hanem a pogány nemzetek királya is: „Én szenteltem fel királyomat a Sionon, szent hegyemen… Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait” (Zsolt 2,6.8) – mondja a második zsoltár.

A teljes beszámoló ITT olvasható, a szertartásról egy rövid összeállítás pedig IDE KATTINTVA visszanézhető.

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila

***

Győri Egyházmegye

Március 29-én, Urunk szenvedésének ünnepén, a kereszthalál órájában Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke nagypénteki liturgiát mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Egyházunk arra hív bennünket, hogy a mai napon Krisztus keresztjét szemléljük, s arról gondolkodjunk – vezette be elmélkedését Veres András püspök. – Krisztus a kereszten mindannyiunkért szenvedett. Ő bűntelen volt, a mi bűneinket vette magára. A másokért vállalt szenvedés általában tiszteletet vált ki. Jézus Isten Fiaként vállalta értünk a kereszthalált, ezért lehetünk mi megváltottak, hogy mindnyájan reméljük és várhassuk a boldog beteljesülést. Jézus az emberek iránti szeretetből adta életét: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

A szeretet saját korlátait meghaladó áldozatokra teszi képessé az embert. Aki szeret, az életét sem vonakodik áldozni a szeretett személyért. Aki szeret, akkor boldog, ha egész valóját adhatja a másiknak. A szülő, a házastárs nem riad vissza attól sem, hogy a szeretetét a végsőkig kifejezze. Szent Ágostontól tudjuk: „Nem a szögek, a szeretet tartotta Jézust a kereszten”. Jézus leszállhatott volna a keresztről, hiszen Isten Fia volt, de ő nem látszatszenvedést vállalt értünk.

Nem színházi előadást tartott, amely után lelépett a pódiumról, és élte tovább az életét. Ő teljesen odaadta önmagát értünk. Az emberek iránti szeretet tartotta őt a kereszten.

Az egész beszámoló ITT olvasható, a nagypénteki szertartás pedig IDE KATTINTVA teljes egészében visszanézhető.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

***

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nagypéntek délelőtt Királyi imaórákra várták a híveket Debrecenbe, délután pedig kezdődött az alkonyati zsolozsma, vagyis a sírbatételi vecsernye. A szertartást Kocsis Fülöp metropolita és a főegyházmegye papjai a templomban felállított sír körül végezték. 

„Temetésre jöttünk – kezdte beszédét Seszták István főhelynök. – Egy egészen különleges eseményre, Jézus temetésére. Aki volt már temetésen, tudja: azon a helyen nincsenek szavak. Szavak helyett valami más van: a csend, a beszédes csend. Több kérdést is föltehetünk magunkban: ott voltunk-e a kereszt tövében? Vagy mint a félénk, és gyáva tanítványok, mi is elmenekültünk? A nehéz helyzetben ott maradok-e Jézus mellett? Hogyan élem meg az Isten kapcsolatomat? Magam is észreveszem, hogy hol és mikor bántottam meg az Urat. Talán én is okozója vagyok Jézus halálának? Azt hiszem, hogy a hívő és Isten kereső embernek ez a legmélyebb kérdés. Én is valamit hozzátettem ahhoz, hogy Jézus meghaljon?” – tette fel a nem is olyan egyszerű kérdéseket a főhelynök.

„Azért ma már azt is tudjuk, hogy érkezik a földtámadás. Van tovább. Megállunk még Jézus írja mellett. Valamit üzen nekünk maga Jézus Krisztus. A megújulásra váró Székeshegyházon keresztül – mint az én testem és lelkem, amely szintén megújulásra vár – szól hozzám. És mit üzen Jézus sírja? Mit üzen temetése? Megváltó ez a halál. Megváltó és gyógyító halál, mert Jézus temetésén, sírja mellett állván, mindannyian a keresztre tekintve azt érezzük, amit Szent Pál apostol egyértelműen mond, Isten ereje, gyógyító ereje. Krisztus temetésén gyógyulást nyerünk.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Egyházmegye

***

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Nagypéntek délutánján keresztúti ájtatosságot vezetett Bábel Balázs érsek a kalocsai főszékesegyházban, majd este megtartotta a nagypénteki szertartásokat. Az érsek homíliáját a halálról való elmélkedéssel kezdte. Elmondta, hogy minden nap találkozunk a médiumokon keresztül a halállal. A háborús hírek, a terrorcselekmények, a természeti csapások, a különféle tömegszerencsétlenségek balesetek közel hozzák a halál hírét. Chardinnek igaza volt, hogy a „világtörténelem Krisztus keresztútját utánozza”. Az emberiség pedig ezen felül minden területen kiterjeszti a halál uralmát. Alkotmányos joggá teszi az abortuszt, az élet végét becsomagolja az eutanázia szavába, holott végső soron az is az emberölés egy módja. Nem véletlenül mondta Szent II. János Pál pápa, hogy erősödik a halál kultúrája, ami mára már a halál diktatúrája lett. A nyugati világ ezen felül minden emléket el akar törölni, ami Krisztus keresztjére, halálára utal. Ne lássák, ne hordják, ne terjesszék, nehogy mások érzékenységét sértse, pedig ez csak a saját Krisztus ellenességük megnyilvánulása.

A főpásztor beszédének következő részében a keresztről elmélkedett. A keresztények nagypénteken a keresztre tekintenek. A Golgotán Krisztust keresztre feszítették. Onnantól kezdve Jézus eggyé vált keresztjével. Pál apostol is teológiáját a keresztre építette, bár a feltámadottal találkozott. A kereszt sok gondolatot ébreszt bennünk, de gondolatainkat meg is kell tisztítani.

El kell kerülni, hogy a kereszt egyfajta dísz, vagy játékszer legyen.

Olyan hordja a keresztet, aki meg meri vallani Krisztust. Az érsek megemlékezett a kopt keresztényekről, akik a keresztet a keresztelés után kezükre tetoválják. Emlékeztesse őket, és le se tagadhassák az ellenséges környezetben, ahol újra és újra feltámad a keresztények üldözése. A kereszt a reménységnek a legszentebb jele. Ezért teszünk keresztet a sírjainkra is. A halálban a végleges búcsúzás benne van, de ott a kereszt a reménység legfontosabb jele. A főpásztor megemlékezett Nagy Konstantinról, aki a nagy csata előtt látta a kereszt jelét és a feliratot, hogy e jelben győzni fogsz. Amikor megnyerte a csatát, ez számára azt jelentette, hogy a kereszténységet fel kell szabadítani. Jézus az utolsó időkre is ígéri, hogy meglátjuk a kereszt jelét bátorításul és a remény jeleként.

Az a Krisztus, akit felfeszítettek, aki a feltámadásában is őrzi sebeit, reményt ad nekünk. Keresztben van az üdvösségünk.

A kereszt Krisztust idézi elénk. Az érsek beszédét a kereszt üdvözlésével fejezte be: Üdvözlégy szent kereszt egyetlen reményünk!

Forrás: Fülöp Ernő/Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

***

Kaposvári Egyházmegye

Nagypénteken, Krisztus kínszenvedésének, kereszthalálának és sírba tételének napján Varga László megyéspüspök vezetett nagypénteki igeliturgiát a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szertartás elején a papság és az asszisztencia teljes csendben vonult az oltárhoz, majd a főpásztor leborult előtte, szimbolizálva az önmagát kiüresítő, emberrel azonosuló Krisztust.

Két állítás, két kijelentés. „Én vagyok”, s „nem én vagyok”. Az egyik Jézus szájából, aki a legkritikusabb pillanatban, amikor letartóztatják vállalja, hogy ő kicsoda. A másik Simon Péter szájából, aki a legkritikusabb pillanatban nem tudja felvállalni, hogy ő kicsoda. Miért tudta Jézus felvállalni a legnehezebb órában, amikor megszabadulhatott volna, hiszen ha kérte volna az Atyát, akkor angyalok serege mentette volna meg őt. Miért tudta ő felvállalni önazonosságát? Azt, hogy ő kicsoda, amikor megmenekülhetett volna? Jézus, mire elérkezett ez a pillanat, már belesimult teljesen a mennyei Atya akaratába. Előtte még háromszor kérte az Atyát, hogy ha lehetséges, ne kelljen kiinni ezt a kelyhet, de mind a háromszor hozzáteszi, hogy ne az legyen, amit ő akar, hanem az, amit az Atya.

Az, hogy teljesen függővé teszi magát Isten szeretetétől, megerősíti őt a legnehezebb pillanatokban.

Akkor, amikor nem az történik, amit ő szeretett volna.

Simon Péter még nem kész ara, hogy teljesen függővé tegye magát Isten szeretetétől. Ehhez neki még össze kell törnie. És ezen az éjszakán Simon összetörik. Amikor rájön, hogy Jézusnak igaza volt, keserves sírásra fakad. Ezek a bűnbánat könnyei. És az összetöretés lehetővé teszi számára azt, hogy később, amikor feltámadása után találkozik a barátjával, szeretetvallomást tegyen neki.

Az összetöretéseink, – amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi elhatároztuk, s ahogyan szerettük volna, s amikor nem értjük az Istent, önmagunkat, az Egyházat, s a világot sem –, mindannyiunk életében fordulópontot jelentenek.

Ekkor vagy megkeményítjük a szívünket és megússzuk, elmenekülünk, megyünk tovább a saját fejünk és terveink után, vagy megengedjük Istennek, hogy a kevélységünket, büszkeségünket megtörje és mint Péter, belesimuljunk Isten akaratába.

A teljes beszámoló ITT olvasható. Nagypéntek délután 15.00 órától a kaposvári Kálvárián jártak keresztutat Varga László megyéspüspök vezetésével. Erről a képgaliéria IDE KATTINTVA megtekinthető.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

***

Miskolci Egyházmegye

Krisztust a hagyomány szerint a nap kilencedik órájában feszítették keresztre: ebben a délutáni órában kezdődött a sírbatételi nagyvecsernye szertartása a miskolci székesegyházban, amelyen Orosz Atanáz püspök mondott homíliát.

1960 éve Szent Péter apostol ezt vallotta katolikus levelében:

„Ha jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt.

Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. »Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.« Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.”

A mai evangéliumot végighallgatva rájöhettünk, hogy Jézus emberfölötti fájdalmat viselt el. Péter apostol néhány évtized távolságból talán már könnyen állíthatta, hogy Jézus rábízta magát az igazságos bíróra. De az evangéliumban úgy találjuk, mintha Ő az Olajfák hegyén félt volna a haláltól, s a kereszten teljesen elhagyottnak érezve magát kiáltott fel: „Istenem, miért hagytál el engem!” Nincs ennél szörnyűbb elhagyatottság, mégis Ő kitartott az imában és Istennek felajánlott önátadásában. Itt a földön mindenkin eluralkodik a félelem, kivéve Jézust. Nem mintha neki könnyebb lett volna. De nem hódolt be neki és nem is menekült el előle. Elfogadta és szembenézett vele. Nem úgy, ahogy mi szeretnénk csinálni: úgy tenni, mintha nem is létezne. Hanem alázatosan, erőtlenül, meggyötörve, benne őrlődve: vérrel verejtékezve, „hangos kiáltással és könnyek között” (Zsid 5,7) imádkozott. Jézus nem menekült el attól a megpróbáltatástól, amit a félelem jelentett. Elfogadta és átélte. Nem rejtette el félelmét. Inkább szavakba öntötte, és Atyja elé tette mindvégig, egészen a kereszthalálig. Ez lett imádságának középpontja.”

A teljes homília ITT elolvasható.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

***

Nyíregyházi Egyházmegye

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, paptestvérei és a hívek Krisztus temetésén, sírba helyezésén, a nagypénteki szertartáson imádkoztak együtt többek között a „dicsőséges feltámadás fényes emlékünnepe elérésének” kegyelméért.

Nagypénteken a sírbatételi vecsernyére még az alkony halványodó fényeiben érkeztek a templomba a hívek. Amikor a szertartásban elhangzott a főpásztor által tolmácsolt, Krisztus kínszenvedését és kereszthalálát megörökítő evangélium, majd Arimateai Józsefként magára vette a síri leplet (plascsenyica), hogy körmenetre induljon a szent testtel, odakint már az éjszakai sötétség borította a gyászmenetre fekete leplét.

A hívek kezében pislákoló mécsesek – kis reménysugarak – az „új sír bejáratáig”, a templomajtóig kísérték a testet. Ott meghajtott fővel bújtak át a halotti lepel alatt, melyet Ábel püspök és Szabó Tamás pasztorális helynök tartott.

A térdhajtásos imádságokat követően, ahogyan az nagypéntekenként szokás már a székesegyházban, egy tanúságtevő pap mondta el gondolatait a sír előtt; idén Virág László kórházlelkész atya tanította a jelenlévőket Krisztus kereszten elhangzó mondatait, végrendeletét végiggondolva.

Teljes beszéde meghallgatható és a sírbatételi szertartás egésze megtekinthető a székesegyház Facebook-oldalán.

A beszámoló és a teljes képgaléria ITT megtekinthető.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

***

Pécsi Egyházmegye

Felföldi László pécsi megyéspüspök március 29-én, nagypénteken, Jézus Krisztus kereszthalálának napján Sásdon, a Kisboldogasszony-templomban vezetett keresztúti ájtatosságot majd pedig liturgiát.

A főpásztor és az őt kísérő papnövendékek csendben vonultak be a templomba, majd a püspök és a diakónus leborult az oltár, az önmagát kiüresítő Krisztus jelképe előtt. Felföldi László megyéspüspök szentbeszédében Jézus Krisztus kereszthordozásának hozzánk szóló üzenetéről elmélkedett. A főpásztor hangsúlyozta, Krisztus az irántunk érzett szeretetből vállalta a szenvedést és a halált.

Emberi sorsunk, élettörténetünk a szenvedés és a szeretet története.

Életfeladatunk, hogy jól éljük meg a szeretetet és a szenvedést, hogy a szenvedéstörténetünkön átragyogjon a szeretet története.

Mindnyájunk környezetében élnek embertársaink, akik óriási kereszteket visznek, és akikre mégis rácsodálkozunk, hogy milyen gyönyörű szeretet van bennük, mert nem engedik, hogy a szenvedés elnyomja bennük a szeretetet. Ezt láthatjuk Jézus keresztútjában is, ahol a szeretet túlragyog mindenen.

A család, a szülők legnagyobb feladata, hogy megtanítsák a gyermekeket szeretni és méltósággal szenvedni. Ezen múlik az életünk, a családi, emberi kapcsolataink. Aki nem tud méltósággal szenvedni, amellett pokol az élet, mert mindig mást fog tönkretenni a szenvedésével. De aki méltósággal elviseli a szenvedést, az tud szeretni is. Nem az a kérdés, hogy van-e a családunkban keresztünk és szenvedésünk, mert az mindenütt van, bőséggel, van, ahol látszik, van, ahol nem látszik – mutatott rá beszédében a püspök.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

***

Székesfehérvári Egyházmegye

Spányi Antal megyéspüspök az esti szertartáson arról elmélkedett, ha Jézus keresztáldozata megváltott minket, meg kell változnia életünknek, el kell fogadnunk keresztjeinket, és meg kell látnunk a bűn pusztítását, hogy új, megtisztult életet kezdhessünk.

Az esti szertartás kezdetén, a csendes bevonulás után a főpásztor arcra borult a Jézust jelképező oltár előtt, amely díszek nélkül, üresen állt, emlékeztetve a kietlen, kopár Golgotára, ahol a megváltás keresztje volt. Majd a passió eléneklése következett.

A megyéspüspök a szenvedéstörténet felidézése után arról beszélt, hogy a Passió, amit a szentmisében hallottunk és átéltünk, az emberiség legfontosabb eseménye. Mert a bűn és annak következménye az örök halálhoz vezet, de megtörtént a Megváltás. „Az emberek a Via Dolorosán élnek éppúgy ma is, mint akkor. Adnak, vesznek, alkudoznak. Nem számított akkor sem, hogy ki az, akit halálba visznek. A Golgotán az események aztán egyértelművé tették a kivégzést vezénylő katona számára is: Ez az Isten Fia volt. Ha az Isten Fia meghalt értünk, akkor megváltott minket – mondta a főpásztor, majd hangsúlyozta:

Ha Krisztus megváltott minket, akkor meg kell változnia az életünknek.

Hogy más legyen a viszonyunk a bűnnel, más legyen a kapcsolatunk a kereszttel. Másképp vezesse az életünket a hit.

„Fel kell ismernünk, hogy megváltott emberek vagyunk, hogy a bűn pusztít, és nem engedhetünk uralmának.

A keresztben meg kell látnunk Isten szeretetét, így tudjuk hordozni, elfogadni keresztjeinket, mint Isten ajándékát, mint Krisztus keresztjének ránk eső részét.

Így válhatunk megváltott emberré, aki képes felülemelkedni saját gyengeségein. Amikor nagypénteken Krisztus kereszthalálát szemléljük, végig kell gondolnunk, készek vagyunk-e arra, hogy a bűn ellen harcoljunk. Keresztjeinket magunkhoz ölelve új életet kezdjünk, Krisztus halála által megváltott életet.”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

***

Szombathelyi Egyházmegye

Nagypénteken délután három órakor Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök vezetésével Krisztus kereszthalálára emlékeztek. Az oltár előtti földre borulással kezdődött a szertartás, amit az olvasmányok, majd a passió eléneklése követett.

A passió után szentbeszédében Fekete Szabolcs püspök Jézus egy kevésbé ismert sebéről beszélt. Szent II. János Pál pápa Szent Pió atyával történt találkozását idézte a hívek elé. Az akkor még fiatal lengyel pap már pápaként jegyezte le ezt a titkos beszélgetést, aminek a témája a stigmák voltak. Pió atyától megkérdezte Karol atya, hogy Jézusnak melyik sebei fájnak a legjobban. A későbbi pápa akkor azt gondolta, hogy az oldalseb, de nem, leginkább az a seb fáj, amelyről senki nem tud: az amely a hátán van a kulcscsontnál.

Jézus meghív bennünket arra, hogy a vállunkra vegyük azokat akik ránk szorulnak. Meghív bennünket, hogy társai legyünk a kereszthordozásban.

Nagypénteken este pedig, a hagyományoknak megfelelően, városi kereszutat jártak a szombathelyiek. Székely János megyéspüspök és Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök vezetésével az Óperint utcai Szent Kvirin emlékhely és a Kálvária-domb aljában található Szent István szobor közötti útvonalon idézték fel Jézus szenvedésének eseményeit.

A nagypénteki szertartás ITT visszanézhető, a képglaéria a keresztútról pedig IDE KATTINTVA látahtó.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

***

Váci Egyházmegye

Vácon a nagypénteki szertartást Varga Lajos segédpüspök mutatta be a Barátok templomában az egyházmegye szeminaristáinak asszisztenciájával és a Váci Székesegyház kórusának zenei szolgálatával kísérve.

A szertartás kezdetén az asszisztencia némán vonult be, a püspök leborult az oltár előtt, amely ebben a pillanatban a Golgotára emlékeztet. A földre borulás az önmagát kiüresítő, értünk magát ajándékozó Krisztust jeleníti meg.

A nagypénteki szertartás olvasmányai Krisztus áldozatáról szólnak. Izaiás próféta Jézus ószövetségi előképét, a Szenvedő Szolgát mutatja be (Iz 52,13–53), Pál apostol Zsidóknak írt levelében (Zsid 4,14–16; 5,7–9) Isten fiáról beszél, aki a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet és ezen keresztül szerzett mindannyiunknak üdvösséget. Az evangélium Jézus szenvedéstörténetét hozza elénk János evangélista szerint (Jn 18, 1–19, 42), amelyet ezúttal is a Váci Székesegyház kórusának tagjai interpretáltak.

Varga Lajos szentbeszédében elmondta, hogy nagypénteken Krisztus szenvedéséről és haláláról emlékezünk meg, amelyet az események által kiváltott érzelmeink alapján jellemezhetünk szörnyűnek vagy borzalmasnak. „De ha a szenvedés értelméről elmélkedünk, már mást látunk benne. Ugyanis

a fájdalmat könnyebb elviselni, ha annak van értelme és célja.

A keresztény ember számára is jelentős Krisztus szenvedése, amelynek végső célját és értelmét azonban Krisztus feltámadása adja meg.”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

***

Veszprémi Főegyházmegye

Udvardy György veszéprémi érsek vezette a nagypénteki liturgiát a Szent Mihály-főszékesegyházban.

Prédikációjában kiemelte, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia és Megváltó, aki áldozatával megtöri a gonosz hatalmát és visszaadja számunkra a reményt és bizalmat az Atyában. Krisztusban találjuk az erőt, a lehetőséget, hogy legyőzzük önmagunkat és az evilági kísértéseket. Hiszünk abban, hogy Ő visszavezet minket az Isten országába, és az Ő áldozatának köszönhetően újraegyesülünk az Atyával. Ezért imádkozunk és hódolunk Krisztusnak, hiszen Ő az út az örök élet felé.

A főpásztor ezután a virágvasárnapon letakart feszületről levette a leplet és mindenkit szólított az imádásra: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” majd kezdetét vette a kereszt előtti hódolat. A szertartás befejezéseként a főpásztor a jelenlévő paptestvérekkel, az asszisztenciával valamint a hívőkkel együtt átvonult a Szent Imre-templomba, ahol megnyitotta a szentsírt. Megrendítő ott megállni, amikor Jézus a sírban fekszik. Az Egyház arra hív meg bennünket, hogy csendben időzzünk és imádkozzunk ennél a szent sírnál.

A teljes szentbeszéd a beszámoló után ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Kiemelt fotó: Vozáry Róbert / Szent István Televízió

Magyar Kurír