„Örömmel viselem keresztemet” – Az ötéves szegedi Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálat találkozója

A megújulás, helyzetértékelés és visszatekintés egyaránt megjelent a Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálat éves találkozóján.

Érezhető volt, hogy egy mára egy egyre inkább összeszokott közösség tagjai találkoztak, akik egyre közvetlenebbül képesek megszólítani egymást: megosztani, amit maguk hordoznak, és befogadni azt, amit a társaik hoznak. Új taggal is bővült a kör, hiszen Hódmezővásárhelyen új lelkipásztor, Antal Imre plébános csatlakozott be a kórházlelkészi szolgálatba.

Az egyházmegye minden, kórházzal rendelkező településéről jelen voltak lelkipásztorok és világi munkatársak egyaránt: Gyula, Békéscsaba, Orosháza, Szentes, Makó, Deszk, Hódmezővásárhely kórházait és természetesen a szegedi klinikákat ellátó civil szolgálattevők, köztük a lelkipásztorok, helyi plébánosok.

Bevezetésként ezúttal is olyan szociodramatikus elemek által keretezett megosztó kör volt, mely az egymás közötti mélyebb megértést, közeledést szolgálta, valamint azt, hogy rátekinthessenek hivatásukhoz való viszonyukra, lehetőleg minél szabadabban, minél inkább megfelelési kényszer nélkül.

Máramarosi Mária koordinátor számokat is hozva ismertette a világi munkatársak elmúlt öt évének tevékenységét. Növekedés volt megfigyelhető a betegekre, a munkatársakra és a hozzátartozókra fordított érdemi idő tekintetében egyaránt. A betegágy melletti tapasztalatok, valamint az azt kiegészítő szupervíziós munka és képzési alkalmak érettebbé is tették az egyének és a közösség jelenlétét, lelkigondozói munkáját. Ily módon – bár ez számokban nem kimutatható –, minőségben is többet, mást nyújthatnak ma a munkatársak, mint kezdetben.

Az alkalom szakmai részét egy olyan programpont zárta, amely lehetőséget adott a még mélyebb megosztásra: három tematikus kiscsoport közül választhattak a jelenlevők, melyet kórházlelkészek vezettek fel.

Iványi László orosházi plébános a „Fájdalom szerepe a lélek fejlődésében” témakörben osztotta meg gondolatait. Bach 56. Örömmel viselem keresztemet című kantátájától indította gondolatmenetét.

A szenvedés olyan, mint a »valuta«. Ajánlja fel az Úrnak, mert a fájdalom és a kereszt erőforrás, nem büntetés”

– szokta mondani a betegeknek.

Pálfai Zoltán atya Makóról arra a kérdésre kereste a választ, hogyan mutatkozik meg Isten kegyelme azokban, akik a „maguk módján”, felekezetekhez nem tartozva hisznek, imádkoznak. „A szél ott fúj, ahol akar.” Vagyis minden titkot nem láthatunk abban, ahogy a különböző világlátású emberek megélik Istennel való kapcsolatukat. Christoph Schönborn bíborost idézve elmondta, sokszor zavart okoz a lelkekben, hogy a politika konfesszionalizálódik, vagyis bizonyos értelemben átveszi az Egyház szerepét az emberek gondolkodásmódjában. Pálfai Zoltán atya azonban idézett három olyan pápai megszólalást, melyek mélyebbre visznek az Egyház helyének, szerepének megismerésében: XXIII. János pápa szerint az Egyház „szerető, jóságos és türelmes anya”. VI. Pál pápa szerint feladat, hogy szolgáljuk az embert minden nehézségében, bajában is. Ferenc pápa pedig (XVI. Benedek nyomán) hangsúlyozza, hogy az Egyház nem térítéssel, hanem vonzással növekszik.

Thorday Attila teológiatanár kiscsoportjában a test és lélek kapcsolatáról hozott gondolatsor indította el a beszélgetést. Sem a test bálványozása, sem annak alábecsülése (Jn 6,36) nem helyes, nem keresztény viszonyulás. A „Szentlélekkel átitatott, megújult test” az, amiről érdemes mélyebben gondolkodnunk, hiszen az Isten a maga képmására teremtette az embert (Ter 1,26–27), „ettől a meghitt mozzanattól lett sajátosan azzá, aki, s ezáltal vált valóra a legszemélyesebb, a mai napig élő és ható kapcsolat közte és Isten között – ebben áll az ember különleges méltósága”.

A betegágy melletti szolgálatban is ezzel a tisztelettel fordulnak papok és világi munkatársak a rájuk bízottak felé továbbra is.

Szöveg: Bartucz Katalin

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír