1526 és 1956 hőseire emlékeztek az Óbudai Espereskerület zarándoklatán

Augusztus közepén összedugta a fejét tizenkét pap, október 23-án pedig felkerekedett és útra kelt négyszáz zarándok az Óbudai Espereskerületből. Délnek vették az utat, sokféle szándékkal a zászlójukon és a szívükben. Előkészületnek szánták a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, és együtt akartak emlékezni 1956 vértanúira és a 430 évvel korábbi hősökre, akik Mohácsnál adták a vérüket a hazáért.

A véráldozatra emlékezés Bátára vezérelte a nyolc zarándokbuszt, ahol ezer éve alapított Szent László király monostort, és ami ötszáz éve a magyar királyok, a nemzet szeretett Szent Vér-kegyhelye. Mai temploma az ősi bencés monostor pusztulásának négyszázadik évében, az előző eucharisztikus kongresszus kapcsán épült 1938-ban, és idén újult meg teljesen.

Tíz templom közössége a kerület hét papja és egy diakónusa vezetésével kelt útra. Sokan sosem jártak Bátán, de aki a felújítás előtt látta, az is rácsodálkozott arra az egyszerű, lélekemelő szépségre, ami ott fogadott bennünket. Sümegi József történész, diakónus gondos házigazdaként fogadta az óbudai, újlaki, rómaifürdői, csillaghegyi, békásmegyeri zarándokokat. Tudós előadásával a múltban és a szent vér tiszteletében, lelkiségében kalauzolta őket, miközben féltucat helyen lehetett gyónni.

A szentmise főcelebránsa, Füzes Ádám esperes prédikációját a vér szimbolikájára építette. A vér táplálékot hoz: oxigént és tápanyagot a sejteknek, elszállítja a szén-dioxidot és a salakanyagot, és összeköti a szerveket az egész testben. Az Egyház testében Krisztus a fő, de ő a vér is, aki a lélegzetet, a Szentlelket küldi, aki a szavaiban nekünk való táplálékot ad. De ő az is, aki elszállítja a rossz fáradtságot, sőt a bűn salakját is. Ám ezért meghalt értünk, és a kereszten láttuk az oldalsebéből kiömlő vért. Krisztus értünk adott vére nemcsak táplál és tisztít bennünket, hanem össze is köt. Bátorrá tesz, hogy mi is adhatunk az életünkből – mondta a szónok; végül arra biztatott, hogy merjünk, akarjunk adni egymásnak a vérünkből, az életünkből, hiszen ugyanannak a Krisztusnak a vére folyik bennünk, értünk.

A négyszáz zarándok Bátán ebédelt, és a lelkiek után a történelemben mártózott meg a mohácsi nemzeti emlékhelyen. Hat színben hat csoport járta végig a helyszíneket: a kiállítóteret, ahol korhű öltözetek, animációs film segítette a látogatókat, hogy átéljék a történelmet; a fegyverbemutatón tátott szájjal nézték az eszközöket, és hallgatták a csata eseményeit, a hadviselés fortélyait és nehézségeit. A legmegrendítőbb talán mégis a sírkert volt, ahol az emlékhely munkatársainak magyarázata és a faszobrok együtt vittek közelebb az elesettekhez és nemzeti tragédiánkhoz.

A mozgalmas délután végén, napszálltakor a népes csapat mécsessel a kezében állt meg a sírkert közepén. Szili András békásmegyer-ófalui plébániai kormányzó a nap szentjéhez, Kapisztrán Szent Jánoshoz méltó hangerejű és sodrású beszédben emlékezett meg a haza 1526-os és 1956-os hőseiről, és vezetett közös imát. Amikor a magyar himnusz hangjai szertefoszlottak az egykori csatamezőn, a zarándokok elhelyezték mécseseiket, és megrendült szívvel, csendben indultak haza.

Négyszáz zarándok, tíz templom, hét pap. Báta, Mohács, 1956. Egy szív és egy vér. Megcsodált hősiesség a múltban és a vágy, elhatározás a jelenben: az Eucharisztiában kapott krisztusi vér erejével mindnyájan akarjuk a vérünket adni egymásért, Isten országáért.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Óbudai Espereskerület

Magyar Kurír