A Ferenc pápának is zenélő könnyűzenészekkel adtak hálát a tavalyi pápalátogatásért Terézvárosban

Borka Zsolt, Burger Balázs, Burger Zsófia, Dudás Vajk, Fehér-Deák Marianna, Gável András, Gável Gellért, Marczell Márton, Nagy Lajos, Sillye Gergely, Sillye Jenő és Széles János alkották a csapatot.

A szertartás főcelebránsa Horváth Zoltán terézvárosi plébános volt, aki a pápai szentmise liturgikus felelőseként vette ki a részét tavaly az eseményekből.

Horváth Zoltán szentbeszédében felidézte, hogy amikor 1973-ban VI. Pál pápának bemutatták Webber Jézus Krisztus Szupersztárját, egészen máshogy nyilatkozott róla, mint ahogy előre számítottak rá. Az akkori Szentatya úgy vélekedett, hogy ez a mű több embert vonz Jézushoz. VI. Pál az általa lezárt II. Vatikáni Zsinaton keresztül is azt vallotta, hogy

az Egyháznak nem szabad a világ után kullognia, hanem Krisztusnak kell megfelelnie; ugyanakkor az evangélium továbbadásának módját úgy kell alakítani, hogy az a kor embere számára élő valósággá váljon.

Ne egy múltbeli ember legyen számunkra Jézus, hanem maga az Isten Fia, akivel békében élhetjük a földi életünket.

A múlt század első felében a pápák még nem mentek el a világ különböző tájaira, hanem a Pápai Államból üzentek az Urbi et Orbi áldás, illetve az enciklikák révén, ez aztán vagy eljutott azokra a helyekre, ahová szánták, vagy nem. Ide, Közép-Európába például kevésbé – mutatott rá a plébános. – XXIII. János és VI. Pál idejében kezdtek aztán el a pápák utazni, hogy ezzel is megmutassák: Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy odalépjen az emberekhez.

Horváth Zoltán atya az evangéliumban hallottakra reflektálva hangsúlyozta, hogy ha nem csatlakozunk Jézushoz, a szőlőtőhöz, nem élünk benne mi, szőlővesszők, akkor nem tudunk gyümölcsöt teremni. Újra és újra elfáradunk, ellankadunk, kell valaki, aki újra és újra felráz, aki visszavezet a lelkesedésre, arra tűzre, ami akkor volt a miénk, amikor megszerettük Krisztust. Erdő Péter bíboros, prímás is erről beszélt a pápalátogatást megköszönő zarándoklaton múlt héten a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén, amikor azt mondta, hogy az apostolok lelkesedését és tüzét kell magunkévá tennünk.

Nem szabad, hogy a depresszív magatartás vegyen rajtunk erőt, az a gondolat, hogy nem vagyok képes megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját

– buzdított a plébános.

Horváth Zoltán elgondolkodtatott: melyik apostol gondolta volna, hogy a Római Birodalom fővárosában fog tanúságot tenni Krisztusról, Péter apostolnak mégis megadatott ez, méghozzá egy akkor már élő keresztény közösség előtt. Krisztus földi helytartójának őhozzá hasonlóan kell útra kelnie, hogy tanúságot tegyen a mai kor emberének. Ferenc pápa is tavaly – a közeli Szent István-bazilikában a püspököknek, papoknak, hitoktatóknak, a szintén közeli Erzsébetvárosban a szegényeknek, menekülteknek, az Arénában a fiataloknak vagy a Pázmányon az egyetemistáknak – úgy tudta megfogalmazni Jézus tanítását, hogy kapcsolatban volt azzal, ahogy mi élünk, azzal, ami minket foglalkoztat.

Azért jött, hogy megerősítsen minket a jó úton járni. A gesztusaival, tetteivel, megnyilvánulásaival hatott.

A terézvárosi plébános egy történet révén mutatott rá, miért is van ok hálát adni a pápalátogatásért. Elmondta, hogy egy hittanosa is kezet tudott fogni Ferenc pápával, pedig erre egyáltalán nem számított. A fiatal hölgy a fogyatékkal élő gyermekével volt kinn az egyik helyszínnél, s a továbbmenőben lévő Szentatya visszakérte a botját, hogy odamehessen hozzájuk. „A te fiad fog téged közelebb vinni Krisztushoz”, mondta neki. Az édesanya egyáltalán nem így élte meg korábban a gyermekével való kapcsolatát, ugyanis házasságon kívül született, és a nő Isten büntetésének élte meg, hogy a gyermeke rászorul az ő segítségére, ő pedig hozzá van kötve. Ferenc pápa nem ismerte, de a Lélek megsúgta számára, hogy mit mondjon ennek az anyának. Ő pedig a szentségek által visszatért az élő kereszténységhez, és hálát ad beteg gyermekéért.

Ez csak egy epizód a sok közül, de megmutatja, hogy Krisztus személyes közelségéből táplálkozik a hitünk, mert Krisztus a jövőnk, senki más – fejezte be homíliáját Horváth Zoltán.

A szentmise végén Ernyey Áron idézte fel emlékeit, aki a Kossuth téri műsorért volt felelős egy évvel ezelőtt. Rögtön hangsúlyozta is, hogy nem felvezető programot, hanem a liturgiára való ráhangolódást akartak összepasszítani. Ennek vázát a rózsafüzér adta a világosság titkaival, és azt kívánták elérni, hogy ehhez kapcsolódva a szakrális zene minden eleme megjelenjen. Volt tehát gregorián, a terézvárosi Capella Theresiana révén egyházi kórus, népének, a szentmisén orgona is megszólalt, de

azt is szerették volna, hogy a közkeletű néven templomi gitáros zenének nevezett vonulat is jelen legyen, amely a gitárnál azért sokkal többet rejt.

Gondolkoztak, ki legyen a fellépő. De mivel nem műsorra kerestek embert, hanem lelki epizódra, azt szerették volna, hogy ebben is egy csapatként álljon össze az Egyház. Ernyey Áron elmondta, hogy ez az ötlet nem csak az ő fejében volt meg csírájában; ahogy sorra hívta fel a különböző jeles egyházi könnyűzenészeket, sokan azt mondták, hogy ők is valami hasonlón gondolkodtak.

A csapatra ráragadt a Pápamobil név, mivel mellőlük indult útjára a pápa a nevüket adó járművén. Éppen a Pápamobil érezte meg ugyanis azt, hogy a hivatalos programot meg kellett változtatni, a Szentatya ugyanis pár perccel a vártnál előbb ért a térre: az utolsónak szánt dalukra már nem jutott idő. Pont akkor jött a tér felé a Szentatya, amikor azt énekelték: „Valaki jön feléd”. Levonultak a színpadról, de amerre mentek, a pápa épp ott váltott járművet, és szállt be a pápamobilba. Hirtelen ötlettől vezérelve tehát magának a pápának kezdték játszani az utolsó, Köszönöm, Jézus című dalt.  Felvétel is készült az örömzenéről, amelynek tanúsága szerint Ferenc pápa jókedvét is megalapozták. A mostani szentmise is épp a Feltámadt, allleluja című énekkel ért véget.

A liturgiát követően rövid örömzenélésre maradt a különleges formáció. A keresztény könnyűzene doyenje, Sillye Jenő vezetésével a békéért és Ferenc pápa szolgálatért felhangzott a Jöjjön a földre igazi béke; majd hazánkért, és „hogy unokáink gyermekei is Szent István népe maradhassanak”, a Hargitáig szállt a dal. Ne félj, mert megváltottalak! – végül ezt énekelte a csapat és a hozzájuk csatlakozó hívek.

Az örömzenélés után Horváth Zoltán elmondta, ha személyesen nem is jött el a pápa, nyomtatásban itt van, és mindegyik zenésznek, illetve a hangosításban segítőknek is átnyújtott egy-egy albumot a pápalátogatásról, amelyet a Magyar Kurír jelentetett meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából.

Fotó: Lambert Attila; könyvfotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír