Az ünnepségen az intézmények vezetői, munkatársai, valamint pedagógusok és hozzátartozóik vettek részt.
Marton Zsolt szentbeszédében az új parancsolatról beszélt: „Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! – mondta Jézus. A legfontosabb tanítást mondja el itt: az evangélium szerinti szeretetről beszél. Parancsba adja, mert a krisztusi szeretet feltétel nélküli. Mindenkit szeretni kell: barátot és ellenfelet, szimpatikust és ellenszenvest, mert
a jézusi szeretet több mint érzelem. Akarati döntés: az evangélium stílusában akarom szeretni a másikat.”
A főpásztor azért is emelte ezt ki, mert fontosnak tartja, hogy a tanév végén a pedagógusok ne csak év végi összefoglalót készítsenek, a diákok pedig ne pusztán a vizsgákra fókuszáljanak, hanem a lelki összegzésre is fektessenek hangsúlyt. „Kérdezzük meg magunktól: a legfontosabb parancsnak – ami minden gondolatunknak, szavunknak és tevékenységünknek az alapja – eleget tettünk-e? Törekedtünk-e jézusi módon szeretni egymást, a ránk bízottakat, feletteseinket és önmagunkat?”
A korábban pedagógusként dolgozó püspök a szakma szépségéről is beszélt, megköszönve mind kollégáinak, mind a szülőknek és a diákoknak az idei tanévbe fektetett munkát. A szentmise után az egyházmegyében az elmúlt tanévben kiemelkedő munkát végzett pedagógusok vehették át elismeréseiket. Idén tizenhárom pedagógus részesült Te Deum díjban, három pedagógus Te Deum életműdíjban, négyen a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehették át, egy pedagógus pedig a Szent Gellért-díj arany fokozatát.
A díjazottak névsora és a méltatások ITT olvashatók.
„Nagyon megérintett a szentmise és a díj átvétele. Gyönyörű és fontos elismerés ez számomra, a hab a tortán. Negyven év munkája lezárult, pont a héten búcsúztattak el a szülők, és jó, hogy ilyen szépen tud elköszönni az ember” – fogalmazott az ünnepség után meghatódva a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Te Deum díjas tanítója, Nádudvari Sándorné. A szintén Te Deum díjban részesült Ráduly Krisztina, a bátonyterenyei II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola pedagógusa is megtiszteltetésnek érzi a kapott elismerést. Az alsó tagozat munkaközösség-vezetőjeként számos program, kirándulások, versenyek szervezője. „A mi iskolánkban tényleg a gyerekek az elsők; mindent értük teszünk.”
Tizennyolc családi életre nevelési tanácsadó is oklevelet vehetett át, ők legalább öt éve vezetnek a Családi Életre Nevelés (CSÉN) program keretében foglalkozásokat intézményeikben, az idei képzésüket követően pedig tanácsadóként segítik majd kollégáikat. Az „Életünk a Család” program célja, hogy a téma és a módszertan iránt elkötelezett, képzett szakemberek foglalkozzanak a gyerekekkel, akiknek – bizalmi légkört kialakítva – átadhatják a családdal és a családi élettel kapcsolatos információkat, valamint segíthetik őket, hogy pozitív képet tudjanak kialakítani maguknak a családról.
A délelőtt közös ünnepi ebéddel zárult a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria