A nevelőszülők idei első szakmai-lelki napján adta át Obbágy Vera egyházmegyei karitászigazgató Erdei Sándornak, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény vezetőjének azt a támogatást, mely az intézmény csaknem kétszáz nevelőszülőjét és a gondjaikra bízott gyermekeket segíti.
A karitász 4,5 millió forint értékben tisztító- és tisztasági szereket, valamint tartós élelmiszert osztott szét egységcsomagokra, hogy a nevelőszülőknek megköszönje munkájukat.
A szakmai-lelki napon jelen lévő nevelőszülők a Szent Miklós-székesegyház parókiájának közösségi termében vehették át a felajánlást, a többi nevelőszülőnek az elkövetkező napokban adják át a csomagokat.
Az egységcsomagokban elhelyezett levélben az intézményvezető is megszólította a nevelőszülőket, nevelőcsaládokat: Egyházunk böjtre ösztönző hagyományainak adott hangot – a testi-lelki megtisztulás lehetőségeként tekintve rá.
„Nemcsak étellel való böjtölés létezik, hanem vállalhatunk olyan lelki történéseket is, melyek segítségével kitakaríthatunk a szívünkből minden keserűséget, negatív érzést, bánatot, haragot, ellenségeskedést, elégedetlenkedést” – olvasható a levélben.
Az intézményvezető éppen ezért „lelki nagytakarításra”, vagyis a nevelőszülői hálózat áprilisi lelkigyakorlatára hívta már ezúttal is a nevelőszülőket Máriapócsra. A lelki folyamatok helyes formálásához, a szívünk megújításához pedig szükségünk van arra is, hogy a külső környezetünk is rendben lehessen. Az otthonokat, lakókörnyezetet érintő tavaszi nagytakarításhoz így idén a karitász csomagja is hozzájárul.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria