A pasaréti plébánia lelki központ a karantén idején is

– Legutóbb az Új Ember  húsvét utáni számában, a címlapon találkozhattak olvasóink egy, a budapest-pasaréti Páduai Szent Antal-plébániával kapcsolatos hírrel: Vanek Ákos mentőstisztet, volt élsportoló triatlonost a nagyszombati liturgia keretében megkeresztelte Kálmán Peregrin plébános. A járványhelyzetben hogyan működik a plébánia, a szentségek kiszolgáltatása?

 – A nyilvános istentiszteleteken való közösségi részvétel szünetel, egyéni imádságra azonban nyitva áll a templom. Amikor a rendházból átmegyek, szinte mindig találok ott imádkozókat. Ennek azért örülök, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a mostani helyzetben se szűnjön meg templomunkban a személyes ima, inkább erősödjön.

Az online közvetítések kialakításakor dilemma volt, hogy összevonjuk vagy a megszokott rend szerint tartsuk meg a miséket. Ma már egyértelműen jónak tartom, hogy az utóbbi mellett döntöttünk, mert így tudjuk biztosítani a hívők számára a járványhelyzet előtt megszokott miserendet. Úgy érzékelem, a hívek nem távolodnak el a templomtól amiatt, hogy csak online kapcsolódhatnak be a szentmisébe, ez inkább feléleszti bennük a vágyat, hogy amikor majd lehet, újból itt lehessenek.

A nagyhét óta minden vasárnap feltesszük a Facebook-oldalra az énekek szövegeit. Áldoztatóink közül többen eljönnek az Eucharisztiáért, és a közvetítéskor, az áldozási résznél megáldoztatják a családtagjaikat.

Májusban 21.50-től közös esti imádságot is közvetítünk az interneten keresztül.

Papként az üres templomban misézve egyre mélyebben átélem a felszenteltségnek azokat a Krisztus küldetéséből fakadó szempontjait, amelyek a Zsidókhoz írt levélben olvashatók, de eddig számomra nem voltak ennyire érzékletesek: a nép nevében és képviseletében megadni Istennek a köteles áldozatot, közbenjáróként állni előtte.

Az üres templom és „a virtuális tömeg” kettősségében ott van a távolság és a közelség, ami jól érzékelteti a földi és a mennyei Egyház egyébként minden szentmisében megvalósuló közös jelenlétét.   

Légi fotó a pasaréti templomról az egyik ferences videó készítése közben (Fotó: Z. M.)

Rendtársaim javaslatára a nagyböjt utolsó időszakától vasárnaponként két órát, a nagyhéten pedig napi négy órát gyóntattunk a templomkertben, amikor áldozni is lehetett. Akkor vettem észre, hogy a kényszerű távollét miatt milyen mély értelművé vált az emberek számára az áldozás előtti ima: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”. Vagy azt, hogy a 40-50 év körüli férfiak az Eucharisztia vételekor a megérintettség hatására ismét megtanultak hitvallás gyanánt térdre borulni a Szentség előtt. 

Úgy látom, lelki beszélgetésre, házassági előkészítésre a többi paptestvér is alkalmat teremt személyesen vagy online formában. Három esetben az élethelyzetből fakadó indokok miatt a beavató szentségeket sem halasztottuk el. Valakinek pedig éppen a veszélyhelyzet miatt kellett a hét szentségből ötöt (beavató szentségek, házasság, betegek kenete) kiszolgáltatnom egy alkalom keretében.

A Korányi Intézet lelkipásztori ellátását Donát atya végzi, illetve itt van a közelünkben a Szent János Kórház és a Kútvölgyi is, ahonnan felhívtak minket, hogy haldokló esetén kereshetnek-e. Azt viszont nagyon nehezen éltem meg, amikor egy súlyos beteg, koronavírusos pasaréti hívőhöz be kellett volna mennem a Szent László Kórházba, de az intézmény sem engem, sem más papot nem engedett be, pedig mentünk volna és megyünk is szívesen.        

– Sok száz, talán több ezer hívő kötődik a pasaréti plébániához, számos közösség működik itt, és jól ismertek a kreatív kezdeményezések (a színjátszókör, a szociális célú vásárok, az adománygyűjtésre szolgáló krumpliebéd). A plébániához tartozó ferences kolostor közössége mindig sokat tett és tesz a hívekért.  Most, a járványhelyzetben milyen módon sikerül elérni a fiatalokat és az időseket az otthonaikban?

– Sok csoportban megszületett az elhatározás, hogy a veszélyhelyzet idején is találkozzanak; velük online működik a kapcsolattartás. A hitoktatóink is így tartják meg az iskolás korosztály hittanóráit. Ha áldoztatást kérnek az idősek, áldoztatóink kimennek hozzájuk. Egyikük egy ilyen alkalommal abban a házban találta magát, amelyben az édesapja nevelkedett, és akit áldoztatott, még mesélni is tudott neki róla.  

A plébánia hívei közül többen is jelen vannak a közéletben, a döntéshozók között. Sokan segítenek a környezetükben élő időseknek, és igyekeznek jobban odafigyelni egymásra a családban.

A hívek megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével tartani tudjuk a kapcsolatot. Különféle kisebb-nagyobb adományokkal, figyelmességekkel lepnek meg minket; az egyikük takarítócége például itt tanította be a munkásokat, mindent fertőtlenítettek.

Esténként, ha tehetem, sétálok egy nagyot a plébánia területének valamelyik részén. Ilyenkor a hívekért végzem a rózsafüzért, és legtöbbször ismerősökkel is összefutok. Jelenleg – a megfelelő távolság megtartásával – a személyközi pasztoráció a meghatározó, és nem a közösségi lelkipásztorkodás.          

– A mostani helyzetben a plébános lelkivezetői szerepe talán még hangsúlyosabb, mint korábban. Mit javasol, hívő emberként hogyan álljuk a sarat a most már két hónapja tartó járványhelyzetben?  

– Szerintem az a legfontosabb, hogy ne pánikoljunk. Tartsuk be a szabályokat, de ne legyünk aggályoskodók vagy kicsinyesek.

Ne lépjen a szorongás az istenfélelem helyére, ami annak elismerése, hogy az ő jóságos szeretetében van az életünk és a halálunk. Persze, mindannyian félünk a szenvedéstől, haláltól, fáj a szeretteink elvesztése. Jézus is átélte ezeket, de mindezek közepette sosem szakadt ki az Atya közegéből, ami így áthatotta a számára is kínzó élethelyzeteket.

A „maradjatok meg szeretetemben, ahogy én is megmaradtam az Atya szeretetében” jézusi mondat így egészen konkrét értelmet nyer.

Ugyanakkor azok, akikkel össze vagyunk zárva, szembesítenek bennünket önmagunkkal. Fontos, hogy a sok esetben hosszú évek után felnyíló sebekkel ne egymást sértsük, hanem legyenek ezek feltárhatók, megérinthetők, és ha mi okoztuk őket, vállaljuk értük a felelősséget, miként Tamás apostol tette. Most szembesülünk azzal is, hogy „a mai rohanó világunkban” formula milyen képmutató szóvirággá lett, hiszen mögé bújva kényelmesebb volt elmenni egymás mellett, mint odafigyelni a másikra. Most eljött az odafigyelés ideje. No, és ott az olvasás, a szellemi táplálkozás és az alkotómunka lehetősége. Ez is segít abban, hogy ne csak egy könyv, hanem Isten és embertársaink életének sorai között is tudjunk olvasni, azaz meglássuk a mélyet, a lényeget.

Fotó: Gieszer Richárd

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 10-i számában jelent meg.