A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénájában tartott hagyományos díjkiosztó ünnepségen a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) azokat az egyetemista hallgatókat díjazta, akik 2024-ben nemzetközi egyetemi világversenyeken érmes helyezést értek el, valamint az idei párizsi olimpián, paralimpián és felnőtt világbajnokságokon hallgatóként aranyérmet szereztek.
Mocsai Lajos professzor, a MEFS elnöke beszédében emlékeztetett: a hazai rendezésű Európai Egyetemi Játékokon több mint 3000 sportoló vett részt, ahol a 649 fős magyar delegáció 58 éremmel zárt, ezzel megnyerte a nemzetek versenyét. A párizsi olimpián a megszerzett 19 éremből 16 kötődik részben vagy egészben a magyar felsőoktatási intézményekhez, míg a paralimpián a 39 fős csapatból 10 egyetemi hallgatónak szurkolhattunk.
Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a díjatzottak nemcsak példaképek, de nagykövetek is, akiknél hitelesebbek kevesen lehetnek abban, hogy a sport és a tanulás, a sportolás és a tanulmányi előmenetel is elfér egymás mellett.
Hagyományosan az eseményen hirdették ki a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyének eredményét. Az ezer fő hallgatóra eső pontszámok alapján második helyen végzett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem mögött, megelőzve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.
Idén összesen 224-en vehettek át díjat az eseményen, köztük az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem három hallgatója. Az Európai Egyetemi Játékokon a judós Kőszegi Rebeka Rita a 48 kilogrammosok mezőnyében lett aranyérmes, míg Forgó Zalán kick-box K1-ben szerzett második helyezést. Ugyancsak elismerést vehetett át Kollek Bálint, aki a Portugáliában rendezett Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokságon szerzett aranyérmet 500 méteren.
Forrás: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Fotó: Szántó György
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria