A szegedi Csillagbörtön egykori hadifogolytáborában elhunytakra emlékeztek

A Hadifogolytábor és hadifogolysors a Szegedi Fegyház és Börtönben 1944–1945-ben címmel rendezett konferencia levezető elnöke, Csóti András altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka elmondta, a rendezvény fővédnöki tisztét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter hiánypótló jellegűnek, és a nemzeti akarat és megnyugvás, az utókor megbecsülésének nemes példájaként értékelte az emlékkonferenciát. Juhász Tünde kormánymegbízott arra emlékeztetett, hogy a hadifogolytábor áldozatainak máig nem volt emlékhelye, egyedül a szegedi Belvárosi temetőben egy keresztnél róhatták le kegyeletüket a hozzátartozók.

Szeged 1944-es katonai megszállásáról Halmágyi Pál hadtörténész tartott előadást, ismertetve, miként tört be hazánk területére a szovjet Vörös Hadsereg. Mint elmondta, már 1944. szeptember elején Szeged alatt voltak az oroszok, 25-én Hódmezővásárhely Újváros városrészében páncélosok csaptak össze, és egészen Földeákig verték vissza a szovjeteket, akik 26-án elfoglalták Makót, majd október 6-án indult el a nagy áttörés. Október 9-én már Szegedet is nagy bombázások érték, Alsóvároson lakóházakat értek találatok, illetve a vasútállomást. Szeged október 11-i elfoglalásakor a Vörös Hadseregnek 100–120 hadifoglya volt, de mivel kevésnek ítélték a létszámot, további 200 polgári személyt is bezártak, vagyis már a kezdetektől nemcsak katonák kerültek a Csillagba.

A Szegedi Királyi Kerületi Börtön mint szovjet hadifogolytábor címmel tartott előadásában Farkas Csaba történész, a Csongrád Megyei Levéltár főlevéltárosa arról beszélt, hogy akkoriban mintegy 90 ezer katona ellátásáról kellett gondoskodni Szegeden. A hatszáz férőhelyes Csillagbörtönben tizenkétezer foglyot zsúfoltak össze, ami hússzorosa volt az akkori befogadóképességnek, egy magánzárkába akár 15-en is kerültek. A Csillagbörtön mellett Nagyfán és Ásotthalmon is voltak hadifoglyok, a tél beköszöntével gondot okozott a börtön felfűtése, a Nagyfára telepítetteket fakivágásokra fogták, sőt az is felmerült, hogy a Széchenyi téri platánsort is kivágják, hogy legyen mivel fűteni. A rossz élelmezési és higiénés körülmények következtében tífuszjárvány tört ki, ráadásul 1945 februárjától teljesen elzárták a Csillagbörtönt a várostól, így semmit nem lehetett onnantól kezdve bejuttatni a hadifoglyoknak. A betegeket eleinte városi kórházba szállították, ezzel gyakorlatilag Szegedre szabadították a tífuszjárványt. Sokan meghaltak a börtön falai között, őket eleinte az udvaron temették el, ám később elszállították onnan a maradványokat, és jelöletlen tömegsírokban helyezték el őket. A hadifoglyokat utóbb átszállították a szegedi repülőtérre, így a Csillagbörtön gyakorlatilag hadifogolykórházként működött még 1945 nyarán is, és egyes adatok szerint csak augusztusban zárták be.

Tikász Sándor dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka arról beszélt, hogy a börtön mindössze néhány nappal a szovjet megszállás előtt, 1944. október 8-án települt át Vácra, és az a mai napig nem ismert, mikor és miként lett hadifogolytábor ott, mint ahogy az sem tudott, hogy mikor ürült ki a börtön. Szólt arról is, hogy a helyi sajtó miként tálalta az akkori eseményeket. A Délmagyarország csak a hadifogolytábor kialakítása után négy hónappal írt először arról, hogy kiket is zártak a börtön falai közé, eleinte a tífuszjárványt is igyekeztek kisebbíteni, és azt sugallták, hogy Budapestről hurcolták be a betegséget Szegedre. A legabszurdabbnak azt az 1945. márciusi híradást tartotta Tikász Sándor, amely a Csillag falai között zajló jelentős kulturális életről szólt, de később is ferdített a lap, március végén mindössze kilenc tífuszos megbetegedésről írtak, miközben már hónapok óta tombolt a járvány, s arról is beszámolt az újság, hogy minden szegedit be fognak oltani, ami természetesen nem történt meg. A lap szerint augusztus másodikán háromezer hadifogoly szabadult a Csillagbörtönből, míg két nappal később már egy háborús bűnös kivégzéséről adtak hírt, ám arról nincs semmilyen adat, hogy a Mars téri épületegyüttes mikor is került vissza pontosan a büntetés-végrehajtáshoz.

A kormányhivatal és a Szegedi Fegyház és Börtön a hadifogolytábor működésének kutatásához kapcsolódva nemrégiben felhívást tett közzé; túlélők vagy hozzátartozók visszaemlékezéseit várják. Ezek közül Bozó Bea, a büntetés-végrehajtási intézet sajtóreferense ismertetett hármat a konferencián. Az egyik visszaemlékezés szerint Szunyogh Ferenc 1944 novemberében írt először a Csillagból családjának Kiskundorozsmára, benti hivatalos levelek hátuljára; több példányban is írt szeretteinek, hátha az egyik eljut hozzájuk – el is vitte valaki a családnak a levelet. Akkor Szunyogh Ferenc egészséges volt, írt arról, hogy körülményes a látogatás, ám a férfi sosem tért haza, felesége pedig várta, nem ment később férjhez. Volt, aki a szegedi repülőtérről el tudott szökni, ott egy aknában lapult meg. A felhívásra jelentkező családtagok egy olyan történetet is megosztottak, hogy egy testvérpár mindkét tagja hazatért, egyikük megszökött, míg testvére csak három év után látta ismét szeretteit.

A konferencián Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök többek között arról szólt, hogy rendezvényeken gyakran elhangzik, azért fontos az emlékezés, hogy többször ne fordulhasson elő, ami megtörtént. Ezt hiába mondják el azonban a püspök szerint, mindig újabb és újabb borzalmak következnek be az ember életében. Mint elmondta, nemcsak kötelességből és szolidaritásból emlékezünk, hanem azzal a tudattal is, hogy bármilyen emberi szenvedésről, embertelenségről legyen is szó, mégis az igazi emberség is felszínre tör ilyenkor, és sok esetben a legembertelenebb körülmények között mutatkozik meg az igazi emberség. Úgy összegzett, nemcsak sajnálattal kell emlékezni, hanem hálával is, hiszen olyan erkölcsi tőkét hoztak létre a szenvedők, amit kamatoztatni kell.

Biernacki Karol, Lengyelország tiszteletbeli konzulja, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója elmesélte, hogy az általa vezetett intézményben volt egy páncélszekrény, amelynek nem volt meg a kulcsa, és a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokával egyeztetve kerestek egy „mesterembert”, aki ki tudta nyitni. A páncélszekrényből előkerült többek között egy 1970-es években kiadott dokumentumkötet, amit nem sokkal megjelenése után betiltottak, Biernacki Karol szerint amiatt a beszámoló miatt, amely a hadifogolytáborról szólt.

A Szegedi Fegyház és Börtön vezetése, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Csongrád Megyei Levéltár közös rendezvénye után a börtön homlokzatán felavatták a hadifogolytáborban elhunytak és fogva tartottak emléktábláját, amit Juhász Tünde kormánymegbízott és Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka leplezett le. Az emléktáblát Kiss-Rigó László megyéspüspök, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke áldotta meg.

Forrás: Varga Anna/Szegedma.hu

Fotó: Gémes Sándor/Szegedma.hu

Magyar Kurír