Ábrahám, atyánk a hitben – Biblikus konferencia keretében emlékeztek Rózsa Huba professzorra

A Széchenyi-díjas biblikus professzor emlékére megtartott konferenciát Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora nyitotta meg, méltatva Rózsa Huba munkásságát.

Mint mondta, „volt tanárunk és kollégánk egyfajta pátriárkája volt a II. Vatikáni Zsinat utáni hazai katolikus biblikus tudósoknak, s talán ezért is találó a konferencia témaválasztása”. A PPKE rektora előadásában kifejtette: „Az ősatyákkal, közelebbről Ábrahámmal valami új és eredeti létvízió, világ- és istenkép kerül be az emberi történelem áramába, mivel az igaz Isten szól az emberhez.”

Kuminetz Géza felhívta a figyelmet arra, hogy Ábrahámnak Isten hívására ki kellett vonulnia a társadalomból. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a mindenkori, spirituális értelemben (is) vett kivonuláshoz nagy bátorságra van szükség, és atyai lélekre. A jövő munkálása, az idők jeleinek éber fürkészése, az isteni ígéretek szellemének gondozása, valamint az utód megtalálása-megáldása ilyen atyai feladat.

Majd az előadó hozzátette: Aki pedig valóban hisz Krisztusban, az ígéretek beteljesítőjében, az részt kap Ábrahám örökségéből. Az előbbiekből pedig az következik, hogy a Krisztus-követők közösségének, az Egyháznak mint az ígéretek őrzőjének (atyjának) és a társadalom kovászának a világhoz (s a mindenkori államhoz) való viszonyában valamiképpen függetlennek kell maradnia.

A „kivonulás” és az „atyaság” szempontját tekintve a rektor leszögezte: az Úr bárányként küldi tanítványait a farkasok közé a hit-remény-szeretet „fegyverzetével”, az Egyháznak pedig a küldetése teljesítése során meg kell őriznie a kellő távolságot a mindenkori hatalomtól, s az államhatalomnak hagynia kell az Egyházat a maga ritmusában működni, hogy általa „megújulhasson a Föld színe” – Krisztus, a pátriárkák pátriárkájának üzenete szerint.

Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a PPKE Hittudományi Karának biblikus tanára előadásában egyrészt a Pentateuchus (az eredeti görög szó fordítása: öt részből álló könyvtekercs), azaz a Biblia első öt könyve, Mózes öt könyve keletkezéstörténete körül kialakult biblikus szakmai vitákról, ezzel kapcsolatban a tudományos konszenzus hiányáról beszélt, másrészt a Teremtés könyve 15. fejezetének hívő szövegolvasásáról fejtette ki a véleményét.

Martos Levente Balázs így összegzett: „Napjainkban a bibliai szövegek olyan teológiai értelmezése látszik szükségesnek, amely számot vet ezek egzisztenciális vagy spirituális értelemben vett olvasatával. Másfelől pedig le kell szögeznünk, hogy a biblikus szakértőkkel való párbeszéd nem luxus, hanem egy olyan igyekezet konkrét jele, amely nem tartja meg magának a bibliai üzenetet, hanem számot vet azzal, hogy az eredetileg is sokféle embert és sokféle közösséget kívánt megszólítani.”

Kocsi György, a Gál Ferenc Egyetem docense a Teremtés könyve (Ter) 15. fejezete alapján Isten Ábrahámmal kötött szövetségéről, az arról szóló szöveg értelmezéséről beszélt történet- és irodalomkritikai szempontok alapján.

Az előadások két szekciójának szünetében lehetőség nyílt kérdéseket intézni az előadókhoz. 

Fodor György, a PPKE HTK Ószövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője a pátriárkai történetekről, azok közül Ábrahám történetéről beszélt, ahogy az a bibliai szöveg úgynevezett Papi írásában (szélesebb értelemben véve a papi hagyományban) megjelenik.

Elmondta, hogy a kutatók egyetértenek abban, hogy a pátriárkák – s benne Ábrahám – történetei etnogenezisek (eredettörténetek); a Jákob-ciklus a régebbi (a Kr. e. 9. század második fele), és Izrael északi részéhez (királyság) kötődik, a déli királysághoz pedig az Ábrahám-ciklus.

Kr. e. 722-ben az északi királyság megszűnt létezni (asszír hódítás), ettől kezdve Júda királysága képviselte egész Izraelt (az északról ide menekülőkkel együtt). Ekkor egyetlen családtörténetté alakították a korábban különálló történeteket, ezt indokolta az is, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob isteni ígéretek hordozói, akik ugyanazt az Istent tisztelik; az ígéretek beteljesítője az északi és a déli királyság együttvéve.

Kr. e. 587-ben következett a babiloni uralom, a lakosság szétszóródott, kérdésessé vált a haza és a nép megmaradása is (pedig ez az isteni ígéretek lényeges eleme). A hazátlan Izraelnek egy nem állami, új identitás keresése, kialakítása lett kívánatos az eredetre (pátriárkai történetek) tekintettel.

Ami Ábrahámmal történik, útmutatás a babiloni fogság utáni időkben élő Izrael számára. A kérdés az, hogy a történelmi krízisben a jelen miként mehet tovább, a választ pedig a Papi írás adja meg, amely jól elkülöníthető a Szentírásban a fogság előtti összetett szöveghagyománytól – mondta Fodor György. 

A konferencia további részében az Egri Hittudományi Főiskolán szentírástudományt tanító Racs Csaba a pátriárkai történetek tulajdonneveit vizsgálva kimutatta, hogy ezek egy részének sikeres kutatói beazonosítása hitelesíti a pátriárkák személyének történetiségét.

Zsengellér József református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem tanára, a Magyar Hebraisztikai Társaság elnöke a pátriárkák áldásainak (Gen 49; Deuteronomium 33) a maszoréta (a jeruzsálemi zsidók szemléletét tükröző) és a szamaritánus (garizimiánus) szövegtanúk eltéréseiből adódó értelmezési különbségekről tartott előadást.

Az említett szövegtanúkban kisebb-nagyobb eltérések szolgáltatnak alapot az áldások különféle értelmezéseire. Az adott korban a maszoréta szöveg hegemóniája már érvényesült, de még nem volt véglegesített (szent) Tóra-szöveg.

Buzási Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének oktatója a Krisztus születése táján működő-alkotó Alexandriai Philon és a korabeli rabbinikus midrások Tóra-magyarázatát vetette össze. Előadásában többek között elmondta, ezek a magyarázatok cseppek a tengerben ahhoz képest, hogy az Ábrahám-ciklus milyen sokrétű értelmezésre adott alapot a történelem folyamán.

Philon allegórikus paradoxona szerint Ábrahám a fiában a legtöbbet, saját boldogságát, kincsét, örömét indul feláldozni az Úr iránti szeretetből (erósz), tettével megvallva, hogy az öröm egyedüli birtokosa Isten. A Magasságbeli pedig "visszaadja" a fiút atyjának, elfogadva az teljes értékű (szívbéli) áldozatot. 

Az az ember, aki belátja, felismeri, hogy az öröm helye Istennél van és csak ajándékként részesedhez abban, máris megkapja az Úrtól az igazi örömet. 

Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője a Ter 15,6 értelmezési különbségét mutatta ki a Róm 4,1–25-öt és Jak 2,21–23-at egybevetve. A páli és a Jakab által írt szöveg feszültsége abból eredhet, hogy Jakab a páli gondolatok (Ábrahám nem a törvény tettei, hanem a hit által igazult meg) téves értelmezéseire reagált, nem Pál ellenében fejtette ki álláspontját.

A konferencia utolsó előadását Horváth Endre (Újvidék) távollétében Martos Levente Balázs olvasta fel. A Pál apostol tanítása (Gal 4,28) alapján kifejtett téma összegzésében elhangzott: a hívő keresztények az Ábrahámnak adott isteni ígéret gyermekei és a keresztségből eredően örökösök, a Krisztusban való egység által.

A konferencia végén Fodor György (PPKE HTK) a Rózsa Huba professzorral kapcsolatos személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Beszélt a szakmai kapcsolatukról is, valamint hangsúlyozta: a professzor „szenvedélyesen szerette Jézust”, akit személyes megváltójának vallott.

Perendy László piarista szerzetes, a PPKE HTK dékánja, az Ókeresztény Egyháztörténeti Tanszék vezetője pedig zárszavában kifejezte háláját az egy esztendővel ezelőtt elhunyt Rózsa Huba munkásságáért, amelyet a bibliatudományok területén végzett.

Fotó: Fábián Attila

Körössy László/Magyar Kurír