Advent kezdete – 2007. december 2.

Hazai – 2007. december 2., vasárnap | 0:07

Ma új egyházi évet kezdünk, és elkezdjük a karácsonyi készületet. Ma újrakezdjük Isten és ember találkozásának titkait ünnepelni. Istentől tiszta lapot kapunk, amelyet belátásunk szerint írunk tele.

Az is lehet, hogy összegyűrjük és eldobjuk. Vannak, akik még nem tudják, mit cselekszenek, és szamárfület hajtanak erre a lapra, vagy repülővé hajtogatják, hogy minél messzebb repüljön.

Istennel minden adventben újra lehet kezdeni. Az egyik majdcsak bejön, hogy ne a végén lepődjön meg senki, a halál utáni találkozáskor. Hogy ne kelljen az angyalok szárnya mögé bújnunk, hanem örüljünk az Istennel való nagy találkozásnak.

A Karácsony előtti néhány hét többféle várakozást felidéz. A Jézus előtti évezredeket, minden ember külön életét, amely beteljesítésre vár, és az Egyház életét, amely nyitott a világ beteljesülésére.

Várni csak az tud, aki remél valami jobbat. De ezzel nem becsüli le a sorban állás állapotát, hanem a lelki formálódás alkalmaként fogja fel. Például imádsággal is meg lehet tölteni egy kényszerű várakozást.

Az Úr eljön, de egy pár lépést tegyünk mi is.

Sánta János