Adventi ökumenikus istentisztelet egyetemistákkal

Hazai – 2006. december 12., kedd | 12:31

Adventi ökumenikus istentisztelet volt a Lágymányosi Ökumenikus Központ kápolnájában december 6-án.

A három egyetemi lelkészség és gyülekezet minden tanévben kétszer tart ökumenikus imádságot, amely a köztük kialakult jó viszonyt mélyíti el és sok új ismeretség szerzésére nyújt lehetőséget.

A bűnbánati imádságot Pákozdi István római katolikus egyetemi lelkész vezette, aki imádkozott „az előttünk járókért, akik a történelem adott pontjain vallási gőgből, felfuvalkodottságból akár elszakadtak, akár új utakra tértek, akár szeretetlenül akartak bölcsek lenni, akár vallásháborúkat indítottak, hogy eltűnjék a szégyen egyetlen Egyházunk arcáról!"

Az igehirdetést Barthel-Rúzsa Zsolt evangélikus lelkész tartotta, míg a zenei szolgálatot és a házigazda szerepét a református fiatalok vállalták Édes Árpád lelkésszel. A mintegy száz résztvevő az imádság után testvéri agapén vett részt.

Pákozdi István/Magyar Kurír