Amikor imádkozzuk, lángolni kezd a szívünk – Rózsafüzért imádkozók országos találkozója Budapesten

Az egésznapos imádság moderátora Nagy Károly, a templom plébánosa volt, akinek kitartó munkája révén ez a találkozó mára országos jelentőségű lelki nappá vált.

Az esemény kezdetén a hívők az örvendetes rózsafüzért imádkozták.

Ezt követően Mészáros Domonkos OP tartott elmélkedő előadást. Emlékeztetett rá: az 1915-ben felszentelt templom a domonkos rendhez tartozott, és a domonkosok küldetésüknek tekintették, hogy lelkiségükhöz hűen a rózsafüzér minél jobban terjedjen. 

Mészáros Domonkos és Nagy Károly évfolyamtársak voltak a szemináriumban, együtt is szentelték őket pappá a váci székesegyházban, ötven évvel ezelőtt, 1974. június 23-án, vagyis ebben az évben mindketten aranymisések. 2007-ben Nagy Károly váltotta Mészáros Domonkost plébánosként ebben a templomban.

A domonkos pap előadó kifejtette: a rózsafüzér tanítása rendkívül szerteágazó, komoly teológiai mélységek vannak benne. Amikor a dicsőséges rózsafüzér első tizedében az Úr Jézus feltámadásáról imádkozunk – „aki halottaiból feltámadt” –, akkor sorra vehetjük mindazokat a történeteket, amelyek a föltámadással kapcsolatosak. Az emmauszi tanítványok történetében a két ember nagyon szomorúan bandukol hazafelé, bár az asszonyok mondták nekik, hogy a sír üres, az Úr feltámadt, de szerintük ez csak amolyan asszonyi mese, kitalálás. Annak a csodálatos szeretetnek, amiről az Úr Jézus beszélt, és megvalósított az életében, a halálával vége szakadt, nem lesz folytatása. Ha ez a Jézus ilyen csúf halállal végezte, nincs mit remélnünk az emberi élettől, vélik.

Amikor Jézus csatlakozik hozzájuk, nem ismerik fel, ami megmutatja: a meggyőződéses tagadás mögött mindig van valami olyan magatartás, ami nem az emberé, esetleg egy kísértőnek az ösztökélése. Ezért elmagyarázzák az „idegennek” a Golgota történetét. Jézus átélte, elszenvedte a Golgotát, mégis végighallgatja őket, mégpedig azért, mert tudja: amíg ezek az emberek nem borítják ki magukból a végtelen fájdalmaikat, addig képtelenek lennének őrá hallgatni. Ha közbevágna – „nézzetek már meg jobban, én vagyok, Jézus!” –, azonnal közbeszólnának, és folytatnák a panaszukat: „De akkor miért engedted ezt meg?!” Ilyenek vagyunk.

Amíg a fájdalmainkat nem mondjuk el végig, addig képtelenek vagyunk bármire is figyelni. Jézus, a végtelen Isten mindenkinél jobban tudja ezt, türelmesen kivár.

Jézus azt is mondja: ó, ti oktalanok, milyen nehezen hiszitek el azt, ami az ószövetségi jövendölésekben szerepel a Messiásról. A tanítványok úgy emlékeznek vissza: „lángolt a szívünk”, amikor kifejtette az Írásokat. Erről van szó: amikor a rózsafüzért imádkozzuk, lángolni kezd a szívünk. Miközben egymás után mondjuk az Üdvözlégyeket és a titkokat, a titkoknak a belső mondanivalója, gazdagsága, teológiai tanítása, az örök üdvösség jelenléte nyilvánvalóvá lesz a számunkra. A Boldogságos Szűzanya mindenütt ezért kéri a rózsafüzér imádságot. Nem azért, hogy teljesítsünk valamit, hanem hogy érkezzünk meg a jelenbe, hogy a szívünk kezdjen lángolni. A szív lángolásában másképp gondoljuk el, másképp rakjuk össze a dolgokat, a valóságnak megfelelően, vagyis elfogadjuk a föltámadott Jézust.

Egyik más vallásban sem szerepel, hogy a halottaiból, a mi halálunkat magára vett emberi testtel az Isten föltámad és közöttünk jár. Ezt csak Jézus tette meg, a végtelen Isten, a második isteni személy.

A hozzá való kapcsolódás az egyetlen kibontakozása az embernek. A rózsafüzér ebben a kibontakozásban vesz részt.

Mészáros Domonkos elemezte az angyali üdvözletet is. Rendkívül értékesnek nevezve, hogy az angyal megszólította az embert, történetesen Máriát, akit Isten kiválasztott, hogy megtestesüljön az univerzum Teremtője az emberek között. Határtalan szeretet ez: a végtelen Isten akar emberként közöttünk élni. Magára akarja venni a mi testünket, mivel látja, hogy a bűneinkkel a pokol felé tartunk, és meg akarja fordítani ezt az irányt, hogy bele tudjunk kapaszkodni, és vele egy új élet lehetőségét éljük.

Ennek az új életnek az első képviselője a boldogságos Szűzanya. „Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes” – az angyal szavát ismételjük minden Üdvözlégy elmondásakor, Szent Lukács evangéliumából. Az angyal látja az Istent, az Isten dicsőségét, ő hivatott arra, hogy az isteni üzenetet közölje Máriával. Ez az angyal ragyogó szellemiség, létezésének minden részét kitölti az isteni szeretet, amit Máriával közöl. Hihetetlenül fontos dolog az az üzenet, amit az angyal hoz, amitől ő, mint hírvivő, nagyon-nagyon boldog. Gábriel meghívja Máriát, aki nyilván nem látja úgy a mennyországot, mint az angyal, mégis a mennyei hírnök szavára engedelmesen kimondja: igen.

Mária azért volt erre képes, mert nem volt benne semmi olyan, ami más érdekeket szolgált volna, vagyis szeplőtelenül fogantatott az Úristen gondviselő teremtésétől, a bűnnek mindenfajta sérülése és következménye nélkül, szemben az emmauszi tanítványokkal, akik hiába látták Jézust, nem ismerték fel. Mária lelke teljesen tiszta volt, így azonnal elfogadta az angyalban a végtelen isteni tervet.

Amikor az Üdvözlégyet mondjuk, magunkat is átadjuk, meg vagyunk híva az angyal szavainak ismétlése által arra, hogy egyre jobban átjárjon bennünket, és a szívünk elkezdjen lángolni abban a hivatásban, ahogyan az Isten meg akar köztünk testesülni. A megtestesülés által a saját magunkat is az Isten terve szerint vagyunk hivatottak szemlélni, a fejünk búbjától a lábujjunkig, minden testrészünket, reménységünket, értelmünket, érzelmeinket, mindent. Ahogyan ez Máriával történt, akinek a méhében kilenc hónapon keresztül fejlődött az Úr Jézus, a pici baba. Ahogyan ezt a tikot imádkozzuk, abban az új ember valósul meg, aki hozzánk jött el, mindannyiunkhoz személyesen. Ezért

a rózsafüzér nem darálás, amit gyorsan elmondunk valamilyen haszonért, hanem meg vagyunk híva arra a szemlélődésre, hogy csodáljuk az angyal köszöntését, csodáljuk Máriát, aki ennyire készséges, hogy a végtelen Isten akaratára igent mond.

Csodáljuk mint kismamát, aki magasztalja az Istent. Ez a lelkület egész életét kitölti: Mária számára az Isten nem feladat, hanem életközösség. Amikor a legkülönfélébb jelenésekben megjelenik a világon, azt akarja, hogy ez bennünk is egyfajta szemlélet, életközösség legyen. Ez a kereszténységünk csodálatos hivatása – mondta a domonkos szónok. Hozzátette: soha nem tudjuk ezt a hatalmas mondanivalót kimeríteni. Lépésről lépésre kell folyamatosan haladnunk, Isten kegyelmével. A rózsafüzér rendszeres imádsága azért nagyon értékes, mert ebben segíthet bennünket.

Elmélkedésében Mészáros Domonkos a megbocsátás fontosságáról is beszélt. Példaként említette a ruandai Immaculée Ilibagizát, akinek az 1994-es ruandai vérengzés során kiirtották a családját, később mégis megbocsátott szülei és testvérei gyilkosának. Ebben segítségére volt a rózsafüzér rendszeres imádkozása.

Az előadó leszögezte: az Úr Jézus emberi valósága az, ami által az üdvösség jelenében élhetünk, ahogyan ezt a kereszten meghalt, majd feltámadt Jézus éli elénk. Hatalmas feladatunk, hogy a hírek állandó zuhatagában ne sodorjon magával az elkeseredés, a mások folytonos kritizálása, megítélése, ne legyünk olyanok, mint a ganajtúró bogár: egész nap a trágyát görgeti, és így azt hiszi, hogy az egész világ egy nagy ganaj.

Menj tovább, és rájössz, nem mindenhol van trágya! A rózsafüzér kiemel ebből a ganajból, és ugyanezt a világot a szent megtestesülés által Jézus valóságában és közösségében élhetjük.

A lényeges kérdés: mi késztetett téged, Jézus, hogy vállaltad értünk a vér áldozatát? Erre csak letérdelve adhatjuk meg a választ. Az Isten végtelen szeretete irántunk, aki a vér áldozatát vette magára. Jézus vérét a Boldogságos Szűzanya méhe formálta vérré a csodálatos kilenc hónapban. Ez volt a vér áldozata a kereszten, ez a vér a szentmise áldozatban megújul, mint a győzelem szövetsége, ami elvágja a gonosz lélek és a bűn minden kapcsolódását, ami megkötözné az ember lelkét és szellemét. Ez a vér megadja a feltámadás győzelmét. Nem tehetek mást, mint térdelek előtte és imádom.

A fájdalmas rózsafüzér imádkozása a szeretetet hordozza magában, a megbocsátást tanítja és azt is: mi is meg vagyunk híva arra, hogy az életünket áldozatok árán is adjuk oda Jézusnak.

Az előadást követően Mészáros Domonkos koncelebrált búcsúi szentmisét mutatott be. A szertartás végén a két aranymisés pap, Mészáros Domonkos és Nagy Károly megáldották a híveket.

Délután a kitett Oltáriszentség előtt imádkozták a rózsafüzért a hívek. A nap folyamán tanúságtételek hangzottak el. Többek között egy tizenkilenc éves egyetemista mondta el, hogyan itatja át lelkünket a rózsafüzér, visz közelebb bennünket a Szűzanyához, és általa Istenhez.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír