Átadták Debrecen legújabb görögkatolikus bölcsődéjét

Hazai – 2024. december 4., szerda | 10:48

Ebben az évben három új bölcsődét adnak át a Hajdúdorogi Főegyházmegye területén: Debrecenben, Makón és Gödöllőn. Mindegyik intézményt Szent Anna oltalmába ajánlották. A Debrecen-Tócóvölgyben épült Szent Anna görögkatolikus bölcsődét Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita áldotta meg december 2-án.

A Szent Anna görögkatolikus bölcsőde épületének ünnepélyes megáldásán Kocsis Fülöp érsek-metropolita úgy fogalmazott: egy intézmény nem tud szeretetet adni, „szeretettel csak az ide bejövő emberek tudják megtölteni.

A megtestesült Szeretet legyen itt jelen.”

Nemzetünk jövője a gyermekekben van – mondta Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, aki sikertörténetnek nevezte a bölcsődefejlesztést.

A bölcsőde több mint maga az épület: a szeretet, gondoskodás és biztonság helyszíne, amelyekben országszerte felkészült, a szeretet átadására képes emberek dolgoznak – mondta az államtitkár.

A fejlesztések eredményeként az elmúlt évben ötezer bölcsődei hely jött létre az országban, és száz olyan településen nyílt bölcsőde, ahol korábban nem volt – ismertette Koncz Zsófia. Kitért arra is, hogy az országban 2010-ben mindössze 9 egyházi fenntartású bölcsőde működött, ma 223. 

Az államtitkár hozzátette, hogy a Debrecen-Tócóvölgyben felépült Szent Anna görögkatolikus bölcsődével húsz új munkahelyet hoztak létre.

Papp László, Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a gyermekintézmények működtetésének „édes terhei” megoszlanak a város, az állam mellett olyan erős pillérek között, mint az egyházak. A görögkatolikus egyház a nevelés, az oktatás minden szegmensében jelen van a városban: óvodát, általános iskolát, középiskolát és immár bölcsődét is működtet.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye Gyermekvédelmi Hálózatának vezetője, Tóthné Tőkés Margaréta ismertette részletesebben a projektet. Elmondta: a kivitelezés 2023 júliusában kezdődött, és 2024. október 31-én érte el a százszázalékos műszaki készültséget.

A 96 férőhelyes Szent Anna görögkatolikus bölcsőde több mint 1472 négyzetméter hasznos alapterületen, 8 csoportszobával, mozgásfejlesztő szobával, gondozási egységenként kialakított játszóudvarral, parkolókkal, főzőkonyhával, a legmodernebb kültéri és beltéri eszközökkel, fejlesztő játékokkal januárban nyitja meg kapuit.

Az intézmény fenntartója a Hajdúdorogi Főegyházmegye, amelynek területén három bölcsődei beruházás valósul meg párhuzamosan Debrecen, Makó és Gödöllő településen. Az egyházmegyei fenntartásában biztosítható az is, hogy a bölcsődék ne területileg egymástól elszigetelten működjenek, hanem integrált intézményként debreceni székhellyel, makói és gödöllői telephellyel funkcionáljanak, ezáltal is növelve a költséghatékonyságot és a katolikus hitelveken nyugvó magas szintű szakmai feladatellátást.

Az ünnepséget a Lautitia Gyermekkar éneke tette felejthetetlenné.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye; MTI

Fotó: Máthéné Fábián Edit/BSZI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria